1. esettanulmány – családjog – a házasság felbontása - Magyarország

E családjogi, a válásra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a válókeresetet benyújtó felet a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár összeházasodik. Később külön költöznek, és megegyeznek abban, hogy elválnak.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy tagállam („A” tagállam) két állampolgára összeházasodik. A házasságot „A” tagállamban kötik meg. Az esküvő után a pár egy másik tagállamba („B” tagállam) költözik, ahol letelepednek. Nem sokkal ezután a pár külön költözik, a feleség visszatér „A” tagállamba, a férj pedig „B” tagállamban marad. A pár megegyezik abban, hogy elválnak. „A” tagállamba való visszatértét követően a feleség azonnal válókeresetet nyújt be „B” tagállam bíróságához.

Költségek Magyarországon

Az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Alternatív vitarendezés

Nyitva áll ez a lehetőség az ilyen típusú ügyben?

Költségek

A. eset

Igen, de csak a házasság felbontásával összefüggő kérdésekben történő megegyezés érdekében: így a közös gyermek elhelyezése és tartása, a szülő és gyermek közötti kapcsolattartás, a házastársi tartás, a közös lakás használata, valamint a házastársi közös vagyon megosztása kérdésében. Ekkor is szükséges az, hogy a felek egyezségét a bíróság jóváhagyja.

A felek és a közvetítő közötti megegyezés alapján.

Akinek peres ügye indul, vagy már folyamatban van a bíróságon kérheti a bírósági közvetítői eljárást, ami ingyenes.

B. eset

Igen, de csak a házasság felbontásával összefüggő kérdésekben történő megegyezés érdekében. Ekkor is szükséges az, hogy a felek egyezségét a bíróság jóváhagyja.

A felek és a közvetítő közötti megegyezés alapján.

Akinek peres ügye indul, vagy már folyamatban van a bíróságon kérheti a bírósági közvetítői eljárást, ami ingyenes.

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A. eset

Nem

A fél és az ügyvéd közötti megegyezés alapján

Nem

Nem. A bíróság a bizonyító fél indítványára rendelheti ki a szakértőt, kivéve, ha hivatalból is folytathat le bizonyítást. Lehetőség van arra is, hogy valamelyik fél magánszakértői véleményt csatoljon be.

A szakértő határozza meg a díját. Ha a bíróság hivatalból folytat le bizonyítást, a díjat a hatályos jogszabályok szabályozzák.

A szakértő határozza meg a díját. Ha a bírósági hivatalból folytat le bizonyítást, a díjat a hatályos jogszabályok szabályozzák.

A tanúnak járó költségtérítés, letét vagy biztosíték és más releváns díjak

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

A. eset

Igen

A tanúk költségeit jogszabály szabályozza. Az úti-, a szállás-, az ellátási költséget és a munkából kiesett időre járó költségtérítést térítik meg.

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Esettanulmány

Költségmentesség

Költségek megtérítése

Mikor és milyen feltételekkel alkalmazható?

Mikor teljes a támogatás?

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek mely hányadára terjed ki?

Mely költségek nem téríthetők meg?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

A. eset

Lásd a költségmentességgel foglalkozó részt.

Ha a várható perköltség összege a rendelkezésre álló adatok alapján előreláthatólag lehetetlenné teszi a bírósághoz fordulást.

A segítségnyújtás ingyenes a költségmentesség keretében, az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege alatt.

Igen,a pernyertes fél költségeinek megfizetésére a pervesztes felet kell kötelezni; ez alól törvényben meghatározott esetekben van helye kivételnek,,vagy a törvény a költséget a per eldöntésétől függetlenül másnak a terhére róhatja.

Részleges pernyertesség esetében a pernyertesség arányának, valamint az egyes felek által előlegezett költségek összegének figyelembevételével alakul. A bíróság akként is rendelkezhet, hogy mindegyik fél maga viseli a saját költségét.

Ha az ügyvéd munkadíja rendkívül magas, annak összegét a bíróság indokolt esetben mérsékelheti.

A feleket nem lehet kötelezni olyan költségek viselésére, amelyek a bíróság érdekkörében felmerült - egyébként elhárítható - ok következtében keletkeztek.

A fél javára az általa felszámítottnál több perköltséget megállapítani nem lehet.

Igen, ha kiderült, hogy a költségmentességet igénybe vevő fél nem volt rá jogosult.

A pervesztes ellenfél köteles az állam által megelőlegezett pártfogó ügyvédi díj összegét közvetlenül az államnak megfizetni.

Az ügygondnoki díj megfizetésére a pervesztes felet akkor is kötelezni kell, ha költségmentességben részesül.

A költségmentességgel kapcsolatos döntés meghozatalakor figyelembe vehetők a felek saját országában érvényes megélhetési költségek is.

Az Európai Unió tagállamának állampolgára és az Európai Unión kívüli államnak az Európai Unió tagállamában jogszerűen tartózkodó állampolgára a magyar állampolgárokra irányadó feltételek szerint jogosult költségmentességre.

Igen, a pernyertes fél költségeinek megfizetésére a pervesztes felet kell kötelezni; ez alól törvényben meghatározott esetekben van helye kivételnek,,vagy a törvény a költséget a per eldöntésétől függetlenül másnak a terhére róhatja.

Részleges pernyertesség esetében a pernyertesség arányának, valamint az egyes felek által előlegezett költségek összegének figyelembevételével alakul. A bíróság akként is rendelkezhet, hogy mindegyik fél maga viseli a saját költségét.

Ha az ügyvéd munkadíja rendkívül magas, annak összegét a bíróság indokolt esetben mérsékelheti.

A feleket nem lehet kötelezni olyan költségek viselésére, amelyek a bíróság érdekkörében felmerült - egyébként elhárítható - ok következtében keletkeztek.

A fél javára az általa felszámítottnál több perköltséget megállapítani nem lehet

Igen, ha kiderült, hogy a költségmentességet igénybe vevő fél nem volt rá jogosult.

A pervesztes ellenfél köteles az állam által megelőlegezett pártfogó ügyvédi díj összegét közvetlenül az államnak megfizetni.

Az ügygondnoki díj megfizetésére a pervesztes felet akkor is kötelezni kell, ha költségmentességben részesül.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Ha a fél nem beszéli és nem érti a magyar nyelvet.

A fordító határozza meg a díját. A díj a karakterek számától (1 karakter kb. 5 forint), a határidőtől és a nyelvtől függ. A polgári eljárásokban az anyanyelvének, regionális vagy kisebbségi nyelvének használatára jogosult fél helyett a beadványai szükséges fordítási költségét és a bizonyítási indítványai kapcsán felmerülő fordítások költségét az állam előlegezi; e költségek viselésére pedig a perköltségviselésre vonatkozó szabályok irányadók.

A tolmács határozza meg a saját díját. Az óránként felszámított díj a nyelvtől függ. Kb. 10 000-12 000 forint/óra. Az állam a törvényben meghatározott esetben alkalmazott tolmács költségeit előlegezi, illetve viseli.

Utolsó frissítés: 08/11/2019

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

2. esettanulmány – családjog – szülői felügyeleti jog - Magyarország

E családjogi, a gyermekek fölötti felügyeleti jogra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a keresetet benyújtó felet a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt. Közös gyermekük három éves, amikor külön költöznek. A bíróság az anyának ítéli a szülői felügyeleti jogot, az apa részére pedig kapcsolattartási jogot állapít meg. Az anya keresetet indít az apa kapcsolattartási jogának korlátozása érdekében.

B. ügy – Nemzetközi tényállás, ahol Ön az „A” tagállamban működő ügyvéd: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt egy tagállamban („B” tagállam). Van egy közös gyermekük, azonban közvetlenül a gyermek születése után külön költöztek. A „B” tagállamban hozott bírósági határozat az anyának ítéli a szülői felügyeleti jogot, az apa részére pedig kapcsolattartási jogot állapít meg. Az anya és a gyermek más tagállamba („A” tagállam) költözik (ezt a bíróság határozata lehetővé tette), az apa pedig „B” tagállamban marad. Néhány évvel később az anya keresetet indít „A” tagállamban az apa kapcsolattartási jogának megváltoztatása érdekében.

Költségek Magyarországon

Az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Alternatív vitarendezés

Nyitva áll ez a lehetőség az ilyen típusú ügyben?

Költségek

A. eset

Igen. Ha a szülők, a kapcsolattartás módjában vagy idejében nem tudnak egyezségre jutni, lehetőségük van a gyermekvédelmi közvetítői eljárás igénybevételére. Közvetítői eljárás a végrehajtási eljárás során is igénybe vehető. Ha a kapcsolattartás kérdésében a bíróság döntött, ennek megváltoztatását a határozat jogerőre emelkedésétől számított két éven belül csak a bíróságnál lehet kérni, ilyenkor a bíróság dönt.

A felek és a közvetítő közötti megegyezés alapján

B. eset

Igen. Ha a szülők, a kapcsolattartás módjában vagy idejében nem tudnak egyezségre jutni, lehetőségük van a gyermekvédelmi közvetítői eljárás igénybevételére.. Közvetítői eljárás a végrehajtási eljárás során is igénybe vehető. Ha a házasság felbontására vagy a gyermek elhelyezésére irányuló per befejezése óta két év már eltelt .a gyámhatóság hagyja jóvá a szülők megállapodását, vagy kérelmükre dönt a kapcsolattartás kérdésében,

A felek és a közvetítő közötti megegyezés alapján

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A. eset

Nem

A fél és az ügyvéd közötti megegyezés alapján

Nem

Nem. A bíróság a bizonyító fél indítványára rendelheti ki a szakértőt, kivéve, ha hivatalból is folytathat le bizonyítást. Lehetőség van arra is, hogy valamelyik fél magánszakértői véleményt csatoljon be.

A szakértő határozza meg a saját díját. Ha a bíróság hivatalból folytat le bizonyítást, a díjat a hatályos jogszabályok szabályozzák.

B. eset

Nem

A fél és az ügyvéd közötti megegyezés alapján

Nem

Nem. A bíróság a bizonyító fél indítványára rendelheti ki a szakértőt, kivéve, ha hivatalból is folytathat le bizonyítást. Lehetőség van arra is, hogy valamelyik fél magánszakértői véleményt csatoljon be.

A szakértő határozza meg a saját díját. Ha a bíróság hivatalból folytat le bizonyítást a díjat a hatályos jogszabályok szabályozzák.

A tanúnak járó költségtérítés

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

A. eset

Igen

A tanúk költségeit jogszabály szabályozza. Az úti-, a szállás-, az ellátási költséget és a munkából kiesett időre járó költségtérítést térítik meg.

B. eset

Igen

A tanúk költségeit jogszabály szabályozza. Az úti-, a szállás-, az ellátási költséget és a munkából kiesett időre járó költségtérítést térítik meg.

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Esettanulmány

Költségmentesség

Költségek megtérítése

Mikor és milyen feltételekkel alkalmazható?

Mikor teljes a támogatás?

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek mely hányadára terjed ki?

Mely költségek nem téríthetők meg?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

A. eset

Lásd a költségmentességgel foglalkozó részt.

A feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül költségfeljegyzési jog (tárgyi költségfeljegyzési jog) illeti meg – egyebek mellett – a gyermek elhelyezésével és átadásával, valamint a kapcsolattartással összefüggő perekben,

Ha a várható perköltség összege a rendelkezésre álló adatok alapján előreláthatólag lehetetlenné teszi a bírósághoz fordulást.

A segítségnyújtás ingyenes a költségmentesség keretében, az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege alatt.

Igen,,a pernyertes fél költségeinek megfizetésére a pervesztes felet kell kötelezni; ez alól törvényben meghatározott esetekben van helye kivételnek,,vagy a törvény a költséget a per eldöntésétől függetlenül másnak a terhére róhatja.

Részleges pernyertesség esetében a pernyertesség arányának, valamint az egyes felek által előlegezett költségek összegének figyelembevételével alakul. A bíróság akként is rendelkezhet, hogy mindegyik fél maga viseli a saját költségét

Ha az ügyvéd munkadíja rendkívül magas, annak összegét a bíróság indokolt esetben mérsékelheti.

A feleket nem lehet kötelezni olyan költségek viselésére, amelyek a bíróság érdekkörében felmerült - egyébként elhárítható - ok következtében keletkeztek.

A fél javára az általa felszámítottnál több perköltséget megállapítani nem lehet.

Igen, ha kiderült, hogy a költségmentességet igénybe vevő fél nem volt rá jogosult.

A pervesztes ellenfél köteles az állam által megelőlegezett pártfogó ügyvédi díj összegét közvetlenül az államnak megfizetni.

Az ügygondnoki díj megfizetésére a pervesztes felet akkor is kötelezni kell, ha költségmentességben részesül.

B. eset

Lásd a költségmentességgel foglalkozó részt.

A feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül költségfeljegyzési jog (tárgyi költségfeljegyzési jog) illeti meg – egyebek mellett – a gyermek elhelyezésével és átadásával, valamint a kapcsolattartással összefüggő perekben,

A költségmentességgel kapcsolatos döntés meghozatalakor figyelembe vehetők a felek saját országában érvényes megélhetési költségek is.

Ha a várható perköltség összege a rendelkezésre álló adatok alapján előreláthatólag lehetetlenné teszi a bírósághoz fordulást.

A segítségnyújtás ingyenes a költségmentesség keretében, az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege alatt.

Az Európai Unió tagállamának állampolgára és az Európai Unión kívüli államnak az Európai Unió tagállamában jogszerűen tartózkodó állampolgára a magyar állampolgárokra irányadó feltételek szerint jogosult költségmentességre.

Igen,,a pernyertes fél költségeinek megfizetésére a pervesztes felet kell kötelezni; ez alól törvényben meghatározott esetekben van helye kivételnek,,vagy a törvény a költséget a per eldöntésétől függetlenül másnak a terhére róhatja.

Részleges pernyertesség esetében a pernyertesség arányának, valamint az egyes felek által előlegezett költségek összegének figyelembevételével alakul. A bíróság akként is rendelkezhet, hogy mindegyik fél maga viseli a saját költségét

Ha az ügyvéd munkadíja rendkívül magas, annak összegét a bíróság indokolt esetben mérsékelheti.

A feleket nem lehet kötelezni olyan költségek viselésére, amelyek a bíróság érdekkörében felmerült - egyébként elhárítható - ok következtében keletkeztek.

A fél javára az általa felszámítottnál több perköltséget megállapítani nem lehet.

Igen, ha kiderült, hogy a költségmentességet igénybe vevő fél nem volt rá jogosult.

A pervesztes ellenfél köteles az állam által megelőlegezett pártfogó ügyvédi díj összegét közvetlenül az államnak megfizetni.

Az ügygondnoki díj megfizetésére a pervesztes felet akkor is kötelezni kell, ha költségmentességben részesül.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

A. eset

Ha a fél nem beszéli és nem érti a magyar nyelvet.

A fordító határozza meg a díját. A díj a karakterek számától (1 karakter kb. 5 forint), a határidőtől és a nyelvtől függ. A polgári eljárásokban az anyanyelvének, regionális vagy kisebbségi nyelvének használatára jogosult fél helyett a beadványai szükséges fordítási költségét és a bizonyítási indítványai kapcsán felmerülő fordítások költségét az állam előlegezi; e költségek viselésére pedig a perköltségviselésre vonatkozó szabályok irányadók.

Ha a fél nem beszéli és nem érti a magyar nyelvet.

A tolmács határozza meg a saját díját. Az óránként felszámított díj a nyelvtől függ. Kb. 10 000-12 000 forint/óra. Az állam a törvényben meghatározott esetben alkalmazott tolmács költségeit előlegezi, illetve viseli.

B. eset

Ha a fél nem beszéli és nem érti a magyar nyelvet.

A fordító határozza meg a díját. A díj a karakterek számától (1 karakter kb. 5 forint), a határidőtől és a nyelvtől függ. A polgári eljárásokban az anyanyelvének, regionális vagy kisebbségi nyelvének használatára jogosult fél helyett a beadványai szükséges fordítási költségét és a bizonyítási indítványai kapcsán felmerülő fordítások költségét az állam előlegezi; e költségek viselésére pedig a perköltségviselésre vonatkozó szabályok irányadók.

Ha a fél nem beszéli és nem érti a magyar nyelvet.

A tolmács határozza meg a saját díját. Az óránként felszámított díj a nyelvtől függ. Kb. 10 000-12 000 forint/óra. Az állam a törvényben meghatározott esetben alkalmazott tolmács költségeit előlegezi, illetve viseli.

Utolsó frissítés: 08/11/2019

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

3. esettanulmány – családjog – tartásdíj - Magyarország

E családjogi, tartásra vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák a keresetet benyújtó felet a perköltségek a alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy pár házasság nélkül több évig együtt élt. Közös gyermekük három éves, amikor külön költöznek. Egy bírósági határozat a gyermek fölötti szülői felügyeleti jogot az anyának ítéli oda. Az egyetlen fennmaradó vitás kérdés az apa által a gyermek támogatása és oktatása céljából az anyának fizetendő tartásdíj összegére vonatkozik. Az anya emiatt keresetet indít.

B. ügy – Nemzetközi tényállás, ahol Ön az „A” tagállamban működő ügyvéd: Egy pár házasság nélkül együtt élt egy tagállamban („B” tagállam). Van egy három éves közös gyermekük. Külön költöznek. Egy „B” tagállamban hozott bírósági határozat a gyermek fölötti szülői felügyeleti jogot az anyának ítéli oda. Az apa hozzájárulásával az anya és a gyermek más tagállamba („A” tagállam) költözik, ahol letelepednek.

Egy vitás kérdés marad fenn, ez az apa által a gyermek támogatása és oktatása céljából az anyának fizetendő tartásdíj összegére vonatkozik. Az anya emiatt keresetet indít „A” tagállamban.

Költségek Magyarországon

Az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Alternatív vitarendezés

Nyitva áll ez a lehetőség az ilyen típusú ügyben?

Költségek

A. eset

Igen, de ahhoz, hogy a tartásdíj végrehajtható legyen a felek egyezségét végrehajtható okiratba kell foglalni (okiratot a bíróság vagy a közjegyző láthat el végrehajtási záradékkal).

A felek és a közvetítő közötti megegyezés alapján.

Akinek peres ügye indul, vagy már folyamatban van a bíróságon kérheti a bírósági közvetítői eljárást, ami ingyenes.

B. eset

Igen, de ahhoz, hogy a tartásdíj végrehajtható legyen a felek egyezségét végrehajtható okiratba kell foglalni (okiratot a bíróság vagy a közjegyző láthat el végrehajtási záradékkal).

A felek és a közvetítő közötti megegyezés alapján.

Akinek peres ügye indul, vagy már folyamatban van a bíróságon kérheti a bírósági közvetítői eljárást, ami ingyenes.

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A. eset

Nem

A fél és az ügyvéd közötti megegyezés alapján.

Nem

.Nem. A bíróság a bizonyító fél indítványára rendelheti ki a szakértőt, kivéve, ha hivatalból is folytathat le bizonyítást. Lehetőség van arra is, hogy valamelyik fél magánszakértői véleményt csatoljon be.

A szakértő határozza meg a díját. Ha a bíróság hivatalból folytat le bizonyítást, a díjat a hatályos jogszabályok szabályozzák.

B. eset

Nem

A fél és az ügyvéd közötti megegyezés alapján.

Nem

Nem. A bíróság a bizonyító fél indítványára rendelheti ki a szakértőt, kivéve, ha hivatalból is folytathat le bizonyítást. Lehetőség van arra is, hogy valamelyik fél magánszakértői véleményt csatoljon be.

A szakértő határozza meg a díját. Ha a bíróság hivatalból folytat le bizonyítást, a díjat a hatályos jogszabályok szabályozzák.

A tanúnak járó költségtérítés

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

A. eset

Igen

A tanúk költségeit jogszabály szabályozza. Az úti-, a szállás-, az ellátási költséget és a munkából kiesett időre járó költségtérítést térítik meg.

B. eset

Igen

A tanúk költségeit jogszabály szabályozza. Az úti-, a szállás-, az ellátási költséget és a munkából kiesett időre járó költségtérítést térítik meg.

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Esettanulmány

Költségmentesség

Költségek megtérítése

Mikor és milyen feltételekkel alkalmazható?

Mikor teljes a támogatás?

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek mely hányadára terjed ki?

Mely költségek nem téríthetők meg?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

A. eset

Lásd a költségmentességgel foglalkozó részt.

A feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül költségfeljegyzési jog (tárgyi költségfeljegyzési jog) illeti meg – egyebek mellett – a törvényen alapuló tartással kapcsolatos perekben (ideértve a tartásdíjnak a kötelezett járandóságait folyósító szervtől vagy más személytől való behajtása, a tartásdíj megszüntetése vagy összegének megváltoztatása, a tartásdíjra irányuló végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránti pert, továbbá a határon átnyúló tartási ügyben a tartásra kötelezett adatainak beszerzése iránti eljárást is).

Ha a várható perköltség összege a rendelkezésre álló adatok alapján előreláthatólag lehetetlenné teszi a bírósághoz fordulást.

A segítségnyújtás ingyenes a költségmentesség keretében, az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege alatt.

Igen,a pernyertes fél költségeinek megfizetésére a pervesztes felet kell kötelezni; ez alól törvényben meghatározott esetekben van helye kivételnek,,vagy a törvény a költséget a per eldöntésétől függetlenül másnak a terhére róhatja.

Részleges pernyertesség esetében a pernyertesség arányának, valamint az egyes felek által előlegezett költségek összegének figyelembevételével alakul. A bíróság akként is rendelkezhet, hogy mindegyik fél maga viseli a saját költségét.

Ha az ügyvéd munkadíja rendkívül magas, annak összegét a bíróság indokolt esetben mérsékelheti.

A feleket nem lehet kötelezni olyan költségek viselésére, amelyek a bíróság érdekkörében felmerült - egyébként elhárítható - ok következtében keletkeztek.

A fél javára az általa felszámítottnál több perköltséget megállapítani nem lehet.

Igen, ha kiderült, hogy a költségmentességet igénybe vevő fél nem volt rá jogosult.

A pervesztes ellenfél köteles az állam által megelőlegezett pártfogó ügyvédi díj összegét közvetlenül az államnak megfizetni.

Az ügygondnoki díj megfizetésére a pervesztes felet akkor is kötelezni kell, ha költségmentességben részesül.

B. eset

Lásd a költségmentességgel foglalkozó részt.

A feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül költségfeljegyzési jog (tárgyi költségfeljegyzési jog) illeti meg – egyebek mellett – a törvényen alapuló tartással kapcsolatos perekben.

A költségmentességgel kapcsolatos döntés meghozatalakor figyelembe vehetők a felek saját országában érvényes megélhetési költségek is.

Ha a várható perköltség összege a rendelkezésre álló adatok alapján előreláthatólag lehetetlenné teszi a bírósághoz fordulást.

A segítségnyújtás ingyenes a költségmentesség keretében, az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege alatt.

Az Európai Unió tagállamának állampolgára és az Európai Unión kívüli államnak az Európai Unió tagállamában jogszerűen tartózkodó állampolgára a magyar állampolgárokra irányadó feltételek szerint jogosult költségmentességre

Igen,a pernyertes fél költségeinek megfizetésére a pervesztes felet kell kötelezni; ez alól törvényben meghatározott esetekben van helye kivételnek,,vagy a törvény a költséget a per eldöntésétől függetlenül másnak a terhére róhatja.

Részleges pernyertesség esetében a pernyertesség arányának, valamint az egyes felek által előlegezett költségek összegének figyelembevételével alakul. A bíróság akként is rendelkezhet, hogy mindegyik fél maga viseli a saját költségét.

Ha az ügyvéd munkadíja rendkívül magas, annak összegét a bíróság indokolt esetben mérsékelheti.

A feleket nem lehet kötelezni olyan költségek viselésére, amelyek a bíróság érdekkörében felmerült - egyébként elhárítható - ok következtében keletkeztek.

A fél javára az általa felszámítottnál több perköltséget megállapítani nem lehet.

Igen, ha kiderült, hogy a költségmentességet igénybe vevő fél nem volt rá jogosult.

A pervesztes ellenfél köteles az állam által megelőlegezett pártfogó ügyvédi díj összegét közvetlenül az államnak megfizetni.

Az ügygondnoki díj megfizetésére a pervesztes felet akkor is kötelezni kell, ha költségmentességben részesül.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

A. eset

Ha a fél nem beszéli és nem érti a magyar nyelvet.

A fordító határozza meg a díját. A díj a karakterek számától (1 karakter kb. 5 forint), a határidőtől és a nyelvtől függ. A polgári eljárásokban az anyanyelvének, regionális vagy kisebbségi nyelvének használatára jogosult fél helyett a beadványai szükséges fordítási költségét és a bizonyítási indítványai kapcsán felmerülő fordítások költségét az állam előlegezi; e költségek viselésére pedig a perköltségviselésre vonatkozó szabályok irányadók.

Ha a fél nem beszéli és nem érti a magyar nyelvet.

A tolmács határozza meg a saját díját. Az óránként felszámított díj a nyelvtől függ. Kb. 10 000-12 000 forint/óra. Az állam a törvényben meghatározott esetben alkalmazott tolmács költségeit előlegezi, illetve viseli.

B. eset

Ha a fél nem beszéli és nem érti a magyar nyelvet.

A fordító határozza meg a díját. A díj a karakterek számától (1 karakter kb. 5 forint), a határidőtől és a nyelvtől függ. A polgári eljárásokban az anyanyelvének, regionális vagy kisebbségi nyelvének használatára jogosult fél helyett a beadványai szükséges fordítási költségét és a bizonyítási indítványai kapcsán felmerülő fordítások költségét az állam előlegezi; e költségek viselésére pedig a perköltségviselésre vonatkozó szabályok irányadók.

Ha a fél nem beszéli és nem érti a magyar nyelvet.

A tolmács határozza meg a saját díját. Az óránként felszámított díj a nyelvtől függ. Kb. 10 000-12 000 forint/óra. Az állam a törvényben meghatározott esetben alkalmazott tolmács költségeit előlegezi, illetve viseli.

Utolsó frissítés: 08/11/2019

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

4. esettanulmány – kereskedelmi jog – szerződés - Magyarország

E kereskedelmi jogi, szerződésre vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy tájékoztassák az eladót a perköltségek alakulásáról az alábbi helyzetek fennállása esetén:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy vállalat 20 000 EUR értékű árut szállított. A vevő nem fizeti ki a vételárat az eladónak, mivel véleménye szerint az áruk nem felelnek meg azon feltételeknek, amelyekben megállapodtak.

Az eladó úgy dönt, hogy keresetet indít a vételár teljes megfizettetése érdekében.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy vállalat, amelynek székhelye „B” tagállamban található, 20.000 EUR értékű árut szállított egy „A” tagállambeli vevőnek. A szerződésre „B” tagállam joga irányadó, és „B” tagállam nyelvén fogalmazták meg. Az „A” tagállambeli vevő nem fizeti ki a vételárat az eladónak, mivel véleménye szerint az áruk nem felelnek meg azon feltételeknek, amelyekben megállapodtak. Az eladó úgy dönt, hogy keresetet indít „A” tagállamban a vevővel kötött szerződés alapján a vételár teljes megfizettetése érdekében.

Költségek Magyarországon

Az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Alternatív vitarendezés

Nyitva áll ez a lehetőség az ilyen típusú ügyben?

Költségek

A. eset

Igen

A felek és a közvetítő közötti megegyezés alapján.

Akinek peres ügye indul, vagy már folyamatban van a bíróságon kérheti a bírósági közvetítői eljárást, ami ingyenes.

B. eset

Igen

A felek és a közvetítő közötti megegyezés alapján.

Akinek peres ügye indul, vagy már folyamatban van a bíróságon kérheti a bírósági közvetítői eljárást, ami ingyenes.

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A. eset

Nem

A fél és az ügyvéd közötti megegyezés alapján.

Nem

Nem. A bíróság a bizonyító fél indítványára rendelheti ki a szakértőt, kivéve, ha hivatalból is folytathat le bizonyítást. Lehetőség van arra is, hogy valamelyik fél magánszakértői véleményt csatoljon be.

Általában a szakértő határozza meg a díját. Ha a bíróság hivatalból folytat le bizonyítást, a díjat a hatályos jogszabályok szabályozzák.

B. eset

Igen, mert a törvényszék hatáskörébe tartoznak a nemzetközi árufuvarozási vagy szállítmányozási szerződéssel kapcsolatos perek (Pp. 23. § (1); d) pont), és a jogi képviselet kötelező a törvényszék elsőfokú hatáskörébe tartozó perekben, a per minden szakaszában, a jogorvoslati eljárás során is, ha az eset nem esik kivételi körbe, és ez nem esik (Pp. 73/A. § (1) b)).

A fél és az ügyvéd közötti megegyezés alapján.

Nem

Nem. A bíróság a bizonyító fél indítványára rendelheti ki a szakértőt, kivéve, ha hivatalból is folytathat le bizonyítást. Lehetőség van arra is, hogy valamelyik fél magánszakértői véleményt csatoljon be.

Általában a szakértő határozza meg a díját. Ha a bíróság hivatalból folytat le bizonyítást, a díjat a hatályos jogszabályok szabályozzák.

A tanúnak járó költségtérítés

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

A. eset

Igen

A tanúk költségeit jogszabály szabályozza. Az úti-, a szállás-, az ellátási költséget és a munkából kiesett időre járó költségtérítést térítik meg.

B. eset

Igen

A tanúk költségeit jogszabály szabályozza. Az úti-, a szállás-, az ellátási költséget és a munkából kiesett időre járó költségtérítést térítik meg.

A költségmentességgel járó költségek

Esettanulmány

Költségmentesség

Mikor és milyen feltételekkel alkalmazható?

A. eset

A gazdálkodó szervezetek nem jogosultak költségmentességre.

B. eset

A gazdálkodó szervezetek nem jogosultak költségmentességre.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

A. eset

Ha a fél nem beszéli és nem érti a magyar nyelvet.

A fordító határozza meg a díját. A díj a karakterek számától (1 karakter kb. 5 forint), a határidőtől és a nyelvtől függ. A polgári eljárásokban az anyanyelvének, regionális vagy kisebbségi nyelvének használatára jogosult fél helyett a beadványai szükséges fordítási költségét és a bizonyítási indítványai kapcsán felmerülő fordítások költségét az állam előlegezi; e költségek viselésére pedig a perköltségviselésre vonatkozó szabályok irányadók.

Ha a fél nem beszéli és nem érti a magyar nyelvet.

A tolmács határozza meg a saját díját. Az óránként felszámított díj a nyelvtől függ. Kb. 10 000–12 000 forint/óra. Az állam a törvényben meghatározott esetben alkalmazott tolmács költségeit előlegezi, illetve viseli.

B. eset

Ha a fél nem beszéli és nem érti a magyar nyelvet.

A fordító határozza meg a díját. A díj a karakterek számától (1 karakter kb. 5 forint), a határidőtől és a nyelvtől függ. A polgári eljárásokban az anyanyelvének, regionális vagy kisebbségi nyelvének használatára jogosult fél helyett a beadványai szükséges fordítási költségét és a bizonyítási indítványai kapcsán felmerülő fordítások költségét az állam előlegezi; e költségek viselésére pedig a perköltségviselésre vonatkozó szabályok irányadók.

Ha a fél nem beszéli és nem érti a magyar nyelvet.

A tolmács határozza meg a saját díját. Az óránként felszámított díj a nyelvtől függ. Kb. 10 000–12 000 forint/óra. Az állam a törvényben meghatározott esetben alkalmazott tolmács költségeit előlegezi, illetve viseli.

Utolsó frissítés: 08/11/2019

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

5. esettanulmány – kereskedelmi jog – felelősség - Magyarország

E kereskedelmi jogi, felelősségre vonatkozó esettanulmány keretében a tagállamokat felkérték, hogy adjanak tanácsot a fogyasztónak a perköltséget illetően, az alábbi helyzetek mérlegelése érdekében:

A. ügy – Nemzeti tényállás: Egy fűtőberendezés-gyártó leszállít egy fűtőberendezést egy szerelőnek. A szerelő tovább értékesíti a fűtőberendezést egy fogyasztónak a fogyasztó otthonában való felhasználás céljából (és be is szereli). A ház nem sokkal ezután kigyullad. Valamennyi érintett fél (a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a végső fogyasztó) rendelkezik biztosítással. A tűz eredete vitás a felek között. Egyik fél sem kívánja a fogyasztót kártalanítani.

A fogyasztó úgy dönt, hogy a kár teljes megtérítése érdekében keresetet indít a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a biztosítók ellen.

B. ügy – Nemzetközi tényállás: Egy „B” tagállambeli fűtőberendezés-gyártó leszállít egy fűtőberendezést egy „C” tagállambeli szerelőnek. A szerelő a fűtőberendezést tovább értékesíti egy „A” tagállambeli fogyasztónak a fogyasztó otthonában való felhasználás céljából (és be is szereli azt). A ház nem sokkal ezután kigyullad. Valamennyi érintett fél (a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és a végső fogyasztó) saját tagállamabeli biztosítótársaságnál rendelkezik biztosítással. A tűz eredete vitás a felek között. Egyik fél sem kívánja a fogyasztót kártalanítani.

A fogyasztó úgy dönt, hogy a kár teljes megtérítése érdekében keresetet indít „A” tagállamban a fűtőberendezés-gyártó, a szerelő és az „A” tagállambeli biztosítótársaság ellen.

Költségek Magyarországon

Az alternatív vitarendezés költségei

Esettanulmány

Alternatív vitarendezés

Nyitva áll ez a lehetőség az ilyen típusú ügyben?

Költségek

A. eset

Igen

A felek és a közvetítő közötti megegyezés alapján.

Akinek peres ügye indul, vagy már folyamatban van a bíróságon kérheti a bírósági közvetítői eljárást, ami ingyenes.

B. eset

Igen

A felek és a közvetítő közötti megegyezés alapján

Akinek peres ügye indul, vagy már folyamatban van a bíróságon kérheti a bírósági közvetítői eljárást, ami ingyenes.

Az ügyvédi, végrehajtói és szakértői díjak

Esettanulmány

Ügyvéd

Végrehajtó

Szakértő

Kötelező a jogi képviselet?

Átlagos költségek

Kötelező a jogi képviselet?

Kötelező az igénybevétele?

Költség

A. eset

Nem

A fél és az ügyvéd közötti megegyezés alapján.

Nem

Nem. A bíróság a bizonyító fél indítványára rendelheti ki a szakértőt, kivéve, ha hivatalból is folytathat le bizonyítást. Lehetőség van arra is, hogy valamelyik fél magánszakértői véleményt csatoljon be.

Általában a szakértő határozza meg a díját. Ha a bíróság hivatalból folytat le bizonyítást, a díjat a hatályos jogszabályok szabályozzák.

B. eset

Nem

A fél és az ügyvéd közötti megegyezés alapján.

Nem

Nem. A bíróság a bizonyító fél indítványára rendelheti ki a szakértőt, kivéve, ha hivatalból is folytathat le bizonyítást. Lehetőség van arra is, hogy valamelyik fél magánszakértői véleményt csatoljon be.

Általában a szakértő határozza meg a díját. Ha a bíróság hivatalból folytat le bizonyítást, a díjat a hatályos jogszabályok szabályozzák.

A tanúnak járó költségtérítés

Esettanulmány

A tanúnak járó költségtérítés

Jár-e költségtérítés a tanúnak?

Költség

A. eset

Igen

A tanúk költségeit jogszabály szabályozza. Az úti-, a szállás-, az ellátási költséget és a munkából kiesett időre járó költségtérítést térítik meg.

B. eset

Igen

A tanúk költségeit jogszabály szabályozza. Az úti-, a szállás-, az ellátási költséget és a munkából kiesett időre járó költségtérítést térítik meg.

A költségmentességgel járó költségek és a költségek megtérítése

Esettanulmány

Költségmentesség

Költségek megtérítése

Mikor és milyen feltételekkel alkalmazható?

Mikor teljes a támogatás?

Megtéríthetők-e a pernyertes fél perköltségei?

Ha a költségek megtérítése nem teljes körű, általában a költségek mely hányadára terjed ki?

Mely költségek nem téríthetők meg?

Vannak-e olyan esetek, amikor a költségmentességgel érintett költségeket vissza kell téríteni?

A. eset

Lásd a költségmentességgel foglalkozó részt

Ha a várható perköltség összege a rendelkezésre álló adatok alapján előreláthatólag lehetetlenné teszi a bírósághoz fordulást. Egyebekben lásd a költségmentességgel foglalkozó részt

Igen. A pernyertes fél költségeinek megfizetésére a pervesztes felet kell kötelezni; ez alól törvényben meghatározott esetekben van helye kivételnek,,vagy a törvény a költséget a per eldöntésétől függetlenül másnak a terhére róhatja.

Részleges pernyertesség esetében a pernyertesség arányának, valamint az egyes felek által előlegezett költségek összegének figyelembevételével alakul. A bíróság akként is rendelkezhet, hogy mindegyik fél maga viseli a saját költségét.

Ha az ügyvéd munkadíja rendkívül magas, annak összegét a bíróság indokolt esetben mérsékelheti.

A feleket nem lehet kötelezni olyan költségek viselésére, amelyek a bíróság érdekkörében felmerült - egyébként elhárítható - ok következtében keletkeztek.

A fél javára az általa felszámítottnál több perköltséget megállapítani nem lehet.

Igen, ha kiderült, hogy a költségmentességet igénybe vevő fél nem volt rá jogosult.

A pervesztes ellenfél köteles az állam által megelőlegezett pártfogó ügyvédi díj összegét közvetlenül az államnak megfizetni.

Az ügygondnoki díj megfizetésére a pervesztes felet akkor is kötelezni kell, ha költségmentességben részesül.

B. eset

Lásd a költségmentességgel foglalkozó részt

Ha a várható perköltség összege a rendelkezésre álló adatok alapján előreláthatólag lehetetlenné teszi a bírósághoz fordulást. Egyebekben lásd a költségmentességgel foglalkozó részt Külföldiek

részére a költségmentes perlés kedvezménye csak a Magyar Állam által kötött nemzetközi megállapodás vagy viszonosság esetében engedélyezhető.

Az Európai Unió tagállamának állampolgára és az Európai Unión kívüli államnak az Európai Unió tagállamában jogszerűen tartózkodó állampolgára a magyar állampolgárokra irányadó feltételek szerint jogosult költségmentességre.

Igen. A pernyertes fél költségeinek megfizetésére a pervesztes felet kell kötelezni; ez alól törvényben meghatározott esetekben van helye kivételnek,,vagy a törvény a költséget a per eldöntésétől függetlenül másnak a terhére róhatja.

Részleges pernyertesség esetében a pernyertesség arányának, valamint az egyes felek által előlegezett költségek összegének figyelembevételével alakul. A bíróság akként is rendelkezhet, hogy mindegyik fél maga viseli a saját költségét.

Ha az ügyvéd munkadíja rendkívül magas, annak összegét a bíróság indokolt esetben mérsékelheti.

A feleket nem lehet kötelezni olyan költségek viselésére, amelyek a bíróság érdekkörében felmerült - egyébként elhárítható - ok következtében keletkeztek.

A fél javára az általa felszámítottnál több perköltséget megállapítani nem lehet.

Igen, ha kiderült, hogy a költségmentességet igénybe vevő fél nem volt rá jogosult.

A pervesztes ellenfél köteles az állam által megelőlegezett pártfogó ügyvédi díj összegét közvetlenül az államnak megfizetni.

Az ügygondnoki díj megfizetésére a pervesztes felet akkor is kötelezni kell, ha költségmentességben részesül.

A fordítás és tolmácsolás költségei

Esettanulmány

Fordítás

Tolmácsolás

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

Mikor, milyen feltételek mellett szükséges?

Hozzávetőleges költsége?

A. eset

Ha a fél nem beszéli és nem érti a magyar nyelvet.

A fordító határozza meg a díját. A díj a karakterek számától (1 karakter kb. 5 forint), a határidőtől és a nyelvtől függ. A polgári eljárásokban az anyanyelvének, regionális vagy kisebbségi nyelvének használatára jogosult fél helyett a beadványai szükséges fordítási költségét és a bizonyítási indítványai kapcsán felmerülő fordítások költségét az állam előlegezi; e költségek viselésére pedig a perköltségviselésre vonatkozó szabályok irányadók.

Ha a fél nem beszéli és nem érti a magyar nyelvet.

A tolmács határozza meg a saját díját. Az óránként felszámított díj a nyelvtől függ. Kb. 10 000-12 000 forint/óra.