Európai igazságügyi portál - Ítélkezési gyakorlat

Az ügy részletei
- Nemzeti azonosító: Kúria Kfv.III.37.404/2015/4.
- Tagállam: Magyarország
- Közhasználatú név:N/A
- Határozat típusa: Legfelsőbb bírósági határozat
- A határozat napja: 16/06/2015
- Bíróság: Kúria
- Tárgy:
- Felperes: Unknown
- Alperes: Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (National Consumer Protection Authority)
- Kulcsszavak: inaccurate information, misleading commercial practices, misleading statements, professional diligence

Az irányelv cikkei

Unfair Commercial Practices Directive, Chapter 1, Article 2, (d) Unfair Commercial Practices Directive, Chapter 2, Section 1, Article 6, 1., (d)
Megjegyzés

(1) Providing incorrect information to a consumer is considered an unfair commercial practice by itself; there is no need to investigate the circumstances of such action.

(2) An action of a trader which affects only a single consumer is considered as a "commercial practice" that is subject to the provisions of Directive 2005/29/EC (UCP Directive).
Tények

The consumer participating in the civil procedure on the defendant's part was a subscriber to the cable television services provided by the plaintiff. The consumer intended to terminate the subscription to the services as of the last day covered by the last invoice paid to the plaintiff for the services in advance. For this reason, the consumer requested information from the plaintiff on the exact period to which the last invoice pertains. However, the plaintiff provided the consumer with incorrect information, and as a consequence, the consumer terminated the contract in a way that resulted in an additional payment obligation for him.

The consumer filed a complaint with the competent local consumer protection authority, who declared that the plaintiff's conduct constituted an unfair commercial practice, and imposed a fine on the plaintiff. The plaintiff appealed the decision, but the defendant upheld it. The defendant stated that providing incorrect information to the consumer is by itself contrary to the requirements of professional diligence, and there is no need to investigate the circumstances of such action. The plaintiff then contested the decision of the defendant before court.

The first instance court changed the decision of the defendant, stating that the circumstances of breaching the requirements of professional diligence must be investigated in such cases as well, and determined that in this case, no breach has been committed, as the plaintiff had not provided incorrect information intentionally. Furthermore, the first instance court stated that the above action of the plaintiff was a one-time action affecting a single consumer, thus such action may not be considered as a "commercial practice".

The defendant demanded the Curia's revision of the first instance judgement, contesting the above findings of the first instance court. The Curia initiated a preliminary ruling procedure, resulting in decision no. C-388/13. of the European Court of Justice. The ECJ stated that providing incorrect information is considered a misleading commercial practice even in case such action affects only a single consumer. Furthermore, the ECJ stated that if a commercial practice meets all the criteria defined in Article 6(1) of Directive 2005/29/EC ("UCP Directive"), there is no need to investigate whether it breaches the requirements of professional diligence as referred to in Article 5(2) of the UCP Directive.

For the reasons determined in the preliminary ruling of the ECJ, the Curia held that providing incorrect information to a consumer is by itself a misleading commercial practice, and that an action affecting a single consumer is still considered a "commercial practice" which is subject to the provisions of the UCP Directive.
Jogi kérdés

(1) Is providing incorrect information to a consumer considered an unfair commercial practice by itself, or must the circumstances of such action be investigated?

(2) May an action of a trader which affects only a single consumer be considered as a "commercial practice" that is subject to the provisions of Directive 2005/29/EC (UCP Directive)?
Határozat

(1) Providing incorrect information to a consumer is considered an unfair (misleading) commercial practice by itself; there is no need to investigate the circumstances of such action, i.e. whether such action is contrary to the requirements of professional diligence.

(2) An action of a trader which affects only a single consumer is considered as a "commercial practice" that is subject to the provisions of Directive 2005/29/EC (UCP Directive), because ruling otherwise would seriously impair the legal protection of consumers.

Teljes szöveg: Teljes szöveg
Kapcsolódó ügyek

Nincs találat
Jogi szakirodalom

Nincs találat
Eredmény

The Curia granted the claims of the defendant, and changed the judgement of the first instance court.

Teljes szöveg

K-H-KJ-2015-130. bírósági határozat

a Kúria határozata közigazgatási ügyben

Kúria Kfv.III.37.404/2015/4.

A Kúria a dr. Simon Attila ügyvéd által képviselt felperesnek a jogtanácsos által képviselt Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság alperes ellen fogyasztóvédelmi ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében, amely perbe az alperes pernyertességének előmozdítása érdekében beavatkozott, a Fővárosi Törvényszék 2012. július 3. napján kelt 24.K.34.615/2011/7. számon hozott ítélete ellen az alperes részéről 8. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán meghozta a következő

ítéletet:

A Kúria a Fővárosi Törvényszék 24.K.34.615/2011/7. számú ítéletét hatályon kívül helyezi és a felperes keresetét elutasítja.
Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 100.000 (százezer) forint együttes felülvizsgálati és perköltséget.
Kötelezi továbbá a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 30.000 (harmincezer) forint kereseti és 70.000 (hetvenezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.

Indokolás

2010. áprilisában az alperesi beavatkozó - aki hosszú ideig előfizetője volt a felperes által nyújtott kábeltelevíziós szolgáltatásnak, és aki meg kívánta szüntetni a felperessel fennálló szerződését - a felperestől azon pontos időszak közlését kérte, amelyre a 2010-ben, a 12 hónapos szolgáltatás tekintetében kiállított számla vonatkozik, mivel ezzel az időszakkal kapcsolatban a számla nem tartalmazott tájékoztatást.

A felperes azt a választ adta az alperesi beavatkozónak, hogy az utolsó éves számla „[a] 2010. január 11-től 2011. február 10-ig terjedő időszakra vonatkozik”. Az alperesi beavatkozó a már kiegyenlített szolgáltatás utolsó napjához kívánta igazítani a felperessel fennálló előfizetési szerződés megszüntetésének időpontját és a szerződést 2011. február 10-évre mondta fel. A szolgáltatásnyújtás csak 2011. február 14-én szűnt meg, és az alperesi beavatkozó 2011. március 12-én azt a felszólítást kapta felperestől, hogy a 2011. február 14-éig nyújtott szolgáltatás után az addig az időpontig esedékes fizetési hátralék címen fizessen meg 5243 forint összeget.

A felhívás kézhezvételét követően az alperesi beavatkozó „kérelem” megjelölésű, az akkor hatályos2004. évi XXIX. törvény alapján panasznak tekinthető beadványával kezdeményezte az akkor hatályos jogszabályok alapján hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a hivatalbóli eljárását, arra hivatkozva, hogy az általa kapott téves információ következtében 5243 forintnyi többletköltsége merült fel, mivel ugyanazon időszak vonatkozásában két különböző szolgáltatónak kell előfizetési díjat fizetnie, jóllehet az érintett szolgáltatások nyújtásának jellege miatt azt nem lehet egyszerre két szolgáltatótól igénybe venni. Az elsőfokú hatóság 2011. július 11-én kelt határozatával tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló 2008. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Fttv.) 3. § (1)-(3) bekezdéseinek, valamint a 6. § (1) bekezdés c)pontjának megsértése miatt 25.000 forint fogyasztóvédelmi bírság megfizetésére kötelezte a felperest. A felperes az elsőfokú határozat ellen fellebbezést nyújtott be, azonban az alperes a 2011. október 10-én kelt másodfokú határozatával helybenhagyta az alperes elsőfokú határozatát arra figyelemmel, hogy álláspontja szerint már önmagában a téves információközlés megvalósítja a szakmai gondosság követelményének megsértését, és a jelen esetben nincs szükség külön vizsgálni e követelmény megsértésének a kérdését.

Felperes az alperes határozatával szemben keresetet nyújtott be a bírósághoz, amelyben kérte, hogy a bíróság állapítsa meg a jogsértés hiányát és törölje a rá kiszabott bírságot. A bíróság ítéletében a kereseti kérelemnek helyt adva az alperes határozatát megváltoztatta és megállapította, hogy a felperes nem követett el jogsértést, ezzel egyidejűleg törölte a rá kiszabott bírságot. A bíróság ítéletében kiemelte, hogy a szakmai gondosság követelménye megsértésének a kérdését téves információközlés esetén is vizsgálnia kell a hatóságnak. Jelezte, hogy a perbeli esetben nem lehet megállapítani ennek a követelménynek a megsértését, mivel ezt a hatósági eljárásokban az elsőfokú hatóság és az alperes is azt állapította meg, hogy a felperes részéről hiányzott a fogyasztó félrevezetésére irányuló szándék. A bíróság arra is hivatkozott, hogy a felperes cselekménye nem valamely folyamatos magatartásba illeszkedik, valamint egyetlen ügyfelet érint, ezért az nem tekinthető „kereskedelmi gyakorlatnak”. A bíróság azt is hozzáfűzte, hogy az előtte folyó jogvita nem a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK irányelv, a 98/27/EK irányelv és a 2002/65/EK irényelv, valamint a2006/2004/EK rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11-i 2005/29/EK irányelv (a továbbiakban: atisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló irányelv) 6. cikk (1) bekezdés d) pontja szerinti árra, vagy az ár kiszámításának módjára, vagy különleges árkedvezmény meglétére vonatkozott, ezért a felperes által közölt információ nem megtévesztő, hanem pusztán téves.

A jogerős ítélettel szemben az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte a bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát. Az alperes kiemelte, hogy a felperes nem vitatta a téves információszolgáltatás tényét. Álláspontja szerint az ilyen, téves információ közlése esetén nem szükséges külön megvizsgálni a szakmai gondosság követelménye megsértésének a kérdését, önmagában a téves információ szolgáltatás megalapozza a jogsértést. Az alperes vitatta a bíróság azon értelmezését is, amely szerint nem lehet megállapítani a „kereskedelmi gyakorlat” fennállását, ha a felrótt cselekmény csak egyetlen fogyasztót érint. Véleménye szerint ugyanis a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló irányelv 6-9. cikkei mindig egyes számban használják a fogyasztó kifejezést, s így egy fogyasztó sérelme esetén is megállapítható a kereskedelmi gyakorlat. Ezt a nyelvtani értelmezést támasztja alá az irányelv céljának vizsgálata is, ugyanis az alperes szerint ez az értelmezés áll azzal összhangban. Szintén vitatta a bíróság ítéletének azt a megállapítását, hogy jelen esetben nem alkalmazható a hivatkozott irányelv 6. cikk (1) bekezdésének szabályrendszere.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében mindenben osztva az ítéletek indokolásainak megállapításait kérte a felülvizsgálati kérelem elutasítását és a bíróság ítéletének hatályban tartását.

Figyelemmel a felülvizsgálati kérelemben és ellenkérelemben előadottakra, a Kúria - az Európai Unió Működéséről szóló szerződés 267. cikke és a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 155/A. § (1) és (2) bekezdése alapján - előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett.

A Kúria által kezdeményezett előzetes döntéshozatal tárgyában az Európai Unió Bírósága a 2015. március 19. napján kelt C-388/13. számú ügyben hozott ítéletében úgy határozott, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet úgy kell értelmezni, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló, a kereskedő által a fogyasztóval való téves információközlés akkor is az említett irányelv értelmében vett megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak minősül, ha ez az információközlés csak egyetlen fogyasztót érintett. Az Európai Unió Bírósága azt is megállapította az ítéletében, hogy ezt az irányelvet úgy kell értelmezni, hogy abban az esetben, ha valamely kereskedelmi gyakorlat a fogyasztókkal szemben megtévesztő gyakorlatnak történő minősítéséhez szükséges, az irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében szereplő valamennyi kritériumnak megfelel, akkor annak megállapításához, hogy e gyakorlat ténylegesen tisztességtelen, és így ezen irányelv 5. cikkének (1) bekezdése értelmében tiltott, már nem kell vizsgálni, hogy ugyanezen irányelv 5. cikk (2) bekezdés a) pontja értelmében a szakmai gondosság követelményével ellentétes-e.

Az Európai Unió Bírósága ítélete szerint a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet különösen széles tárgyi hatály jellemzi [lásd a Mediaprint Zeitungs- und Zeitschriftenverlag ítélet C-540/08, EU:C:2010:660, 21. pontját és a Zentrale zur Bekämpfung unlauteren Wettbewerbs ítélet, C-59/12, EU:C:2013:634, 40. pontját], s figyelemmel az említett irányelv 2. cikk c) pontjával összefüggésben értelmezett, a kereskedelmi gyakorlatot meghatározó 3. cikk (1) bekezdésére, a „kereskedelmi gyakorlat” fogalma magában foglalja a kereskedőnek az árukhoz vagy szolgáltatásokhoz kapcsolódó kereskedelmi ügylet lebonyolítását követő tevékenységét, így az előfizetési szerződéssel kapcsolatos ügyfélszolgálat keretében történt információközlést is. Az Európai Unió Bírósága azt is rögzítette, hogy ezen tájékoztatás tekintetében alkalmazni kell az említett irányelv 6. cikkét is. A Bíróság ítélete a kereskedelmi gyakorlat kérdésével kapcsolatban megállapította, hogy a felperes álláspontjának érvényesülése a fogyasztók jogvédelmének súlyos elnehezülésével járna [lásd a Zentrale zur Bekämpfung unlauteren Wettbewerbs ítélet, C-59/12, EU:C:2013:634, 35. pontját]. Ezért a hatékony jogvédelemnek a Köck-ítélet, C-206/11, EU:C:2013:14, 44. pontjában foglalt elvére figyelemmel arra az álláspontra jutott, hogy a kereskedőnek a fogyasztó részére adott téves információközlése akkor is „megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak” minősül, ha ez csak egyetlen fogyasztót érintett.

Az Európai Unió Bírósága azzal kapcsolatban, hogy az irányelv 6. cikk (1) bekezdésében meghatározott kritériumok teljesülése esetén az 5. cikk (1) bekezdés alapján történő tilos jellegűnek minősítés során vizsgálnia kell az irányelv 5. cikk (2) bekezdés a) pontja szerinti szakmai gondosság követelményének teljesülését, a CHS Tour Services ítéletében (C-435/11, EU:C:2013:574) foglaltakra hivatkozott. Eszerint a 6. cikk. (1) bekezdésben szereplő valamennyi kritérium teljesülése esetében a jogellenesség megállapításához nem kell külön vizsgálni, hogy a gyakorlat a szakmai gondosság követelményével ellentétes-e.

Az Európai Unió Bíróságának ítéletét követően a felperes által benyújtott észrevételek körében a felperes ismételten kérte az elsőfokú ítélet hatályban tartását, arra hivatkozva, hogy az alperes határozata nem felel meg az arányosság követelményének a bíróság tekintetében.

A Kúria megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem nem alapos.

Ahogy arra az Európai Unió Bíróságának ítélete rámutatott, a kereskedő és a szolgáltató helyzetében fennálló jelentős különbségekre is tekintettel önmagában a téves információközlés megalapozza a tilos jellegű - és így jogellenes - megtévesztő kereskedelmi gyakorlat megállapítását az Fttv. 3. §-a, valamint 6. §-a alapján. Szintén a fogyasztó és a kereskedő eltérő gazdasági súlya-amely jelentős részben a közöttük fennálló információs aszimmetriából fakad - alapozza meg azt az értelmezést, amely alapján azFttv. szerinti megtévesztő kereskedelmi gyakorlat egyetlen fogyasztó tekintetében adott téves információszolgáltatás esetében is fennáll.

Az Európai Unió Bíróságának ítélete alapján a Kúria megállapította, hogy a felperesnek, mint kereskedőnek az alperesi beavatkozónak nyújtott, az előfizetői szerződés teljesítésével kapcsolatos téves információszolgáltatása jogellenes megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak tekinthető, amellyel kapcsolatban a fogyasztók védelméről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 45/A. §-árafigyelemmel a Fgytv. 47. §-a alapján a fogyasztóvédelmi hatóság bírságot szabhat ki. Így a Kúria álláspontja szerint az alperes határozata nem volt jogsértő a tekintetben, hogy a jogellenes megtévesztő kereskedelmi gyakorlat jogkövetkezményeként fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki.

A Kúria kiemeli, hogy az Fgytv. 47/C. §-ának a perben alkalmazandó szabályai alapján a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény hatálya alá tartozó, a cégadatok alapján 100 millió forintot meghaladó éves árbevételű alperessel szemben a kiszabható bírság 15 ezer forinttól az éves árbevétel 5%-áig, de legfeljebb 100 millió forintig terjedhetett. A Kúria a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 339/B. §-ára figyelemmel vizsgálta meg a bírságot kiszabó alperesi határozat jogszerűségének kérdését. Figyelemmel arra, hogy a jogsérelem összege - az alperes határozataiban sem vitatottan - viszonylag csekély súlyú volt, az alperes a kiszabható bírság minimumához közelítő, 25.000 forintos összegű pénzbeli szankciót alkalmazott. A Kúria kiemeli, hogy a bírságminimumhoz közelítő szankció megállapítása során az elsőfokú hatóság és az alperes a tényállást - az Európai Unió Bíróságának ítéletében foglaltakra is figyelemmel - kellő mértékben feltárta, az eljárási szabályokat betartotta. A határozatból a mérlegelés szempontjai megállapíthatóak, és a határozat indokolásából a bizonyítékok mérlegelésének okszerűsége kitűnik. Ezért a Pp. 339/B. §-ára figyelemmel a határozat jogszerűnek tekinthető.

Mindezek alapján a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a jogszabályoknak megfelelő új határozatot hozva a felperes keresetét elutasította.

A Kúria a pervesztes felperest a Pp. 270. § (1) bekezdés folytán alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdés, és 83. § (1) bekezdés szerint kötelezte az együttes felülvizsgálati és perköltség viselésére, ennek részeként a kereseti és a felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére.

Budapest, 2015. június 16.