

Információk keresése régiónként
A bizonyítási terhet a Polgári Törvénykönyv 2697. szakaszában megállapított elvek szabályozzák, miszerint: „A bíróság előtt jogot érvényesíteni kívánó személy köteles a követelést alátámasztó bizonyítékokat bemutatni. Az említett tények érvényességét vitató fél, vagy az érvényesített jog megváltozását vagy kimerülését állító fél köteles a kifogást alátámasztó tényekre vonatkozóan bizonyítékokat bemutatni.”
Ezek az elvek tehát arra kötelezik a felperest, hogy bizonyítsa a követelése alapjául szolgáló, azaz az állított joghatással járó tényeket. Az alperes másrészről köteles a felelősséget kizáró, illetőleg a jogok kimerülését vagy megváltozását igazoló tényekről bizonyítékot nyújtani, úgy, hogy az a felperes követelésének elutasítását eredményezze.
Ha a felperes nem tudja alátámasztani követelését, a kérelmet elutasítják, függetlenül attól, hogy az alperes nyújtott-e be bizonyítékot saját védelmére.
A Polgári Törvénykönyv 2698. szakasza semmisnek nyilvánít bármely megállapodást, amelynek célja a bizonyítási teher átruházása vagy módosítása valamely elidegeníthetetlen jog tekintetében, vagy amely az egyik fél számára túlságosan megnehezíti jogai gyakorlását.
Az elégtelen bizonyíték azt a peres felet – akár az alperest, akár a felperest – terheli, akinek a tényeket bizonyítania vagy cáfolnia kell, mivel az elégtelen bizonyíték a bizonyíték hiányával egyenértékű.
A bizonyítási teher nem alkalmazandó a következő esetekben:
A valamely követelésnek vagy az ellene benyújtott kifogásnak helyt adó bírósági határozatnak kizárólag a teljes mértékben, akár közvetlenül, akár vélelem útján bizonyított tényeken kell alapulnia.
A bíróság határozata nem alapulhat nem bizonyított tényeken, még akkor sem, ha e tények lehetségesek vagy nagymértékben valószínűsíthetők (polgári perrendtartás 115. szakaszának (I) bekezdése).
Az olasz jogrendben a bizonyításfelvétel tekintetében a polgári perrendtartás 115. szakaszának (1) bekezdésében foglalt elv (principio dispositivo) az irányadó, amely szerint: a bíróságnak határozatát „a törvényben meghatározott esetektől eltekintve” a felek által benyújtott bizonyítékokra kell alapoznia.
E szabály alól azonban vannak kivételek, amelyeket a polgári perrendtartás következő szakaszai tartalmaznak:
Munkaügyi jogvitákban a felek rendelkezési joga helyébe olyan rendszer lép, amelyet az inkvizitórius elemek jellemeznek, főként az alábbi rendelkezések alapján:
A házasság felbontására irányuló eljárás során a bíróság hivatalból elrendelheti a bizonyításfelvételt, de csak a jövedelemre és az életszínvonalra vonatkozó vizsgálatokra vonatkozóan.
Ha az egyik fél kérelmezi a bizonyításfelvételt, az ellenérdekelt fél kérheti az azzal ellentétes bizonyíték felvételét. A bíróság mindkét kérést jóváhagyja, ha oka van azt feltételezni, hogy a benyújtott tények a határozathozatal céljából jelentőséggel bírnak.
Ha a bíróság a bizonyítékot elfogadja, a tárgyaláson sor kerül annak ismertetésére.
A bizonyításfelvételt követően határozatot hoznak az ügyben
A bíróság elutasítja a bizonyításfelvétel iránti kérelmet, ha a bizonyíték a törvény szerint nem releváns vagy elfogadhatatlan (például ha valamely ingatlan eladására vonatkozó állítás csupán tanúvallomáson alapul), vagy amennyiben a kérelemben említett tények a határozat szempontjából jelentéktelenek (például a jogvita tárgyához nem kapcsolódó tényre vonatkozó tanúvallomás).
Az olasz jog különbséget tesz az okirati és nem okirati bizonyítékok között.
Az okirati bizonyítékok a következők:
A nem okirati bizonyítékok közé tartoznak a következők:
Továbbá a szakértői jelentések, amelyek a bíróság hiányzó technikai tudását pótolják.
A tanúvallomást a bíróság elfogadja (polgári perrendtartás 245. szakasza); a bírósági végzés előírja a tanú számára, hogy jelenjen meg vallomástétel céljából, távolmaradás esetén kényszerítő intézkedések és pénzbírság terhe mellett.
A bíróság állapítja meg a bizonyításfelvétel helyét, idejét és módját. Az érintett fél kérésére az idézést a tanú részére a bírósági végrehajtó kézbesíti. A tanú felolvassa az igazmondásra vonatkozó kötelezettségvállalását, majd a bíró kérdéseket intéz hozzá – a felek közvetlenül nem tehetnek fel kérdéseket a tanúnak.
Egy közelmúltban bevezetett rendelkezés lehetővé teszi a bíróság számára, hogy a felek hozzájárulásával írásban végezze a bizonyításfelvételt (polgári perrendtartás 257a. szakasza).
A szakértő tanúkat a bíróság nevezi ki, megválaszolandó kérdéseket intézve hozzájuk; a tárgyaláson a szakértő tanúk is megjelennek, és igazmondásra vonatkozó esküt tesznek. Főszabály szerint a szakértő tanúk írásos jelentést készítenek, de a bíróság kötelezheti őket arra, hogy személyesen jelenjenek meg, és a tárgyaláson szóban adjanak választ a kérdésekre (polgári perrendtartás 195. szakasza).
Az írásos bizonyíték részét képezi az eljárásnak attól az időponttól, hogy bekerült az adott fél aktájába az első személyes megjelenés alkalmával, vagy később, a törvényben megállapított határidőtől függően.
Az olasz jogrendszer a legnagyobb súlyt a közokiratoknak és a megdönthetetlen vélelmeknek tulajdonítja.
A közokiratokat (polgári törvénykönyv 2699. és azt követő szakaszai) a megkövetelt alaki követelmények alapján a közjegyző (notaio) vagy más közhivatalnok készíti el, aki jogosult közhivatali jogállását az okirat elkészítésének helyén igazolni. A közokiratok bizonyítékként teljes értékűnek számítanak, kivéve, ha bizonyíthatóan hamisak. E kivételt leszámítva, abszolút és feltétel nélküli bizonyítéknak minősülnek.
A megdönthetetlen vélelem (polgári törvénykönyv 2727. szakasza) még ennél is erősebb, mivel nem enged meg semmilyen ellenkező bizonyítást.
A törvény előírja, hogy bizonyos tényeket csak meghatározott bizonyítási móddal lehet bizonyítani, egyes esetekben közokirattal, más esetekben pedig olyan írásos dokumentumokkal, amelyek lehetnek magán- vagy közokiratok.
Ha a törvény másként nem rendelkezik, a tanú köteles vallomást tenni. A következő esetekre külön rendelkezések vonatkoznak: tanúvallomásra való képtelenség; bizonyos személyekkel szembeni vallomástétel tilalma; valamint a tanúvallomás megtagadásának lehetősége. A tanú vallomástételi kötelezettsége közvetett módon a bíróság részére a polgári perrendtartás 255. szakasza által biztosított hatáskörből ered, amely szerint, ha a tanú nem jelenik meg, a bíró elrendelheti a tanú elővezetését és bírságot szabhat ki rá.
A büntetőeljárásról szóló törvénykönyvben felsorolt esetekben, amelyeket a polgári perrendtartás említ: ezen esetek olyan személyekre vonatkoznak, akik azért tagadhatják meg a tanúvallomást, mert köti őket a szakmai titoktartás, hivatali titoktartás vagy az államtitok megőrzése.
A polgári perrendtartás 256. szakasza szerint a bíróság a tárgyaláson készült jegyzőkönyvnek az ügyész részére történő megküldésével jelzi, ha egy tanú megjelent ugyan a bíróságon, de a vallomástételt megfelelő indokolás nélkül megtagadta, vagy akinél jogosan feltételezhető, hogy hamis vallomást tett vagy bizonyítékot tart vissza.
Nem tehetnek tanúvallomást azok a személyek, akik közvetlenül érintettek az adott ügyre vonatkozó tényekben, mivel érintettségük azt jelenti, hogy az eljárásban félként való részvételre lehetnek jogosultak (polgári perrendtartás 246. szakasza).
A 14 évesnél fiatalabb gyermek csak akkor hallgatható ki, ha tanúvallomását különleges körülmények teszik szükségessé (polgári perrendtartás 248. szakasza).
A bíró a tanút az eljárásban lényegesként elfogadott tényekre vonatkozó közvetlen kérdések útján hallgatja ki, továbbá ugyanezen tényekre vonatkozó, a felek ügyvédei által kért kérdéseket is feltehet a kihallgatás során.
A polgári perrendtartás nem rendelkezik kifejezetten a videokonferenciáról, alkalmazása azonban nem kizárt. A polgári perrendtartás 202. szakasza előírja, hogy a bizonyításfelvétel elrendelésekor a bíróságnak „meg kell állapítania a bizonyíték megszerzésének idejét, helyét és módját”, és ez lehetővé teszi a bíróság számára, hogy elrendelje a tanú videokonferencia során történő meghallgatását.
A polgári perrendtartás 261. szakasza arról is rendelkezik, hogy a bíróság elrendelheti videofelvétel készítését mechanikus módszerek, eszközök vagy eljárások használatával.
A büntetőeljárásról szóló törvény kifejezetten rendelkezik a videókonferenciáról (pl. a 205b. szakaszban).
A bíróság nem veszi figyelembe a nem a jogszabályoknak megfelelően benyújtott és elfogadott bizonyítékokat.
Valamely fél nyilatkozata nem számít az adott fél javára szóló bizonyítéknak. Előfordulhat azonban, hogy az adott fél saját nyilatkozata maga ellen szóló bizonyítéknak számít, amennyiben az a hivatalos meghallgatás során tett vallomása.
Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.