1 A bizonyítási teher
1.1 Melyek a bizonyítási teherre vonatkozó szabályok?
A bizonyítási terhet a Polgári Törvénykönyv 2697. szakaszában megállapított elvek szabályozzák, miszerint: „A bíróság előtt jogot érvényesíteni kívánó személy köteles a követelést alátámasztó bizonyítékokat bemutatni. Az említett tények érvényességét vitató fél, vagy az érvényesített jog megváltozását vagy kimerülését állító fél köteles a kifogást alátámasztó tényekre vonatkozóan bizonyítékokat bemutatni.”
Ezek az elvek tehát arra kötelezik a felperest, hogy bizonyítsa a követelése alapjául szolgáló, azaz az állított joghatással járó tényeket. Az alperes másrészről köteles a felelősséget kizáró, illetőleg a jogok kimerülését vagy megváltozását igazoló tényekről bizonyítékot nyújtani, úgy, hogy az a felperes követelésének elutasítását eredményezze.
Ha a felperes nem tudja alátámasztani követelését, a kérelmet elutasítják, függetlenül attól, hogy az alperes nyújtott-e be bizonyítékot saját védelmére.
A Polgári Törvénykönyv 2698. szakasza semmisnek nyilvánít bármely megállapodást, amelynek célja a bizonyítási teher átruházása vagy módosítása valamely elidegeníthetetlen jog tekintetében, vagy amely az egyik fél számára túlságosan megnehezíti jogai gyakorlását.
Az elégtelen bizonyíték azt a peres felet – akár az alperest, akár a felperest – terheli, akinek a tényeket bizonyítania vagy cáfolnia kell, mivel az elégtelen bizonyíték a bizonyíték hiányával egyenértékű.
1.2 Vannak-e olyan szabályok, amelyek bizonyos tények tekintetében mentesítenek a bizonyítási teher alól? Milyen esetekben? Lehetséges-e egy konkrét jogi vélelmet bizonyítással megdönteni?
A bizonyítási teher nem alkalmazandó a következő esetekben:
- Vélelmek esetében, vagyis amikor maga a törvény állapítja meg meghatározott tények bizonyító erejét vagy teszi lehetővé a bíróság számára, hogy valamely ismert tény alapján következtetéseket vonjon le egy ismeretlen tényről (Polgári Törvénykönyv 2727. szakasza).
A vélelmek az alábbiak szerint csoportosíthatók:
- törvényi vélelem, azaz a törvény által megállapított vélelem, amely lehet megdönthető (iuris tantum), vagyis az ellenkezőjét igazoló bizonyíték benyújtásával cáfolható, vagy megdönthetetlen (iuris et de iure), mivel kizárja a bíróság előtti cáfolás lehetőségét;
- egyszerű vélelmek, amelyeket a bíróságnak saját belátása szerint kell mérlegelnie, és csak megalapozott, pontos és következetes vélelmeket szabad elfogadnia; az egyszerű vélelmeket nem lehet elfogadni olyan tényekkel kapcsolatban, amelyek tekintetében a törvény nem teszi lehetővé a tanúvallomást (a polgári törvénykönyv 2729. szakasza);
- közismert tények (fatti notori), azaz olyan tények, amelyek az ítélethozatal időpontjában és helyén közismertek, ezért azokkal kapcsolatban nem merül fel kétség (polgári perrendtartás 115. szakasza);
- nem vitatott vagy elismert tények, azaz mindkét fél által előterjesztett vagy az adott tények vitatásában érdekelt fél által – akár hallgatólagosan– elismert tények (a polgári perrendtartás 115. szakaszának (1) bekezdése).
1.3 Milyen mértékben kell a bíróságnak meggyőződnie valamely tényről ahhoz, hogy ítéletét e tény fennállására alapozza?
A valamely követelésnek vagy az ellene benyújtott kifogásnak helyt adó bírósági határozatnak kizárólag a teljes mértékben, akár közvetlenül, akár vélelem útján bizonyított tényeken kell alapulnia.
A bíróság határozata nem alapulhat nem bizonyított tényeken, még akkor sem, ha e tények lehetségesek vagy nagymértékben valószínűsíthetők (polgári perrendtartás 115. szakaszának (I) bekezdése).
2 A bizonyításfelvétel
2.1 A bizonyításfelvétel minden esetben valamelyik fél kérelmére történik, vagy bizonyos esetekben a bíró maga is kezdeményezheti azt?
Az olasz jogrendben a bizonyításfelvétel tekintetében a polgári perrendtartás 115. szakaszának (1) bekezdésében foglalt elv (principio dispositivo) az irányadó, amely szerint: a bíróságnak határozatát „a törvényben meghatározott esetektől eltekintve” a felek által benyújtott bizonyítékokra kell alapoznia.
E szabály alól azonban vannak kivételek, amelyeket a polgári perrendtartás következő szakaszai tartalmaznak:
- 117. szakasz: lehetővé teszi a felek nem hivatalos meghallgatását;
- 118. szakasz: lehetővé teszi a személyek és tárgyak vizsgálatának elrendelését;
- 61. és 191. szakasz: lehetővé teszi a bíróság számára, hogy szakértői véleményt kérjen;
- 257. szakasz: lehetővé teszi a bíróság számára, hogy hivatalból elrendelje egy másik tanú által említett tanú idézését;
- 281b. szakasz: lehetővé teszi az egyesbíróként ülésező törvényszék (tribunale) számára, hogy hivatalból elrendelje a tanúvallomás felvételét, ha a felek által ismertetett tényállás olyan személyeket említ, akik a tényeket ismerhetik.
Munkaügyi jogvitákban a felek rendelkezési joga helyébe olyan rendszer lép, amelyet az inkvizitórius elemek jellemeznek, főként az alábbi rendelkezések alapján:
- 420. szakasz: az ügy tárgyalása során biztosítja a felek szabad meghallgatását;
- 421. szakasz: kimondja, hogy a bíróság hivatalból bármikor elrendelheti bármely típusú bizonyíték előterjesztését, akár a Polgári Törvénykönyvben foglalt körön túl.
A házasság felbontására irányuló eljárás során a bíróság hivatalból elrendelheti a bizonyításfelvételt, de csak a jövedelemre és az életszínvonalra vonatkozó vizsgálatokra vonatkozóan.
2.2 Ha a bíróság helyt ad a fél bizonyításfelvételre vonatkozó kérelmének, mik a következő lépések?
Ha az egyik fél kérelmezi a bizonyításfelvételt, az ellenérdekelt fél kérheti az azzal ellentétes bizonyíték felvételét. A bíróság mindkét kérést jóváhagyja, ha oka van azt feltételezni, hogy a benyújtott tények a határozathozatal céljából jelentőséggel bírnak.
Ha a bíróság a bizonyítékot elfogadja, a tárgyaláson sor kerül annak ismertetésére.
A bizonyításfelvételt követően határozatot hoznak az ügyben
2.3 Mely esetben utasíthatja el a bíróság a fél bizonyításfelvételre irányuló kérelmét?
A bíróság elutasítja a bizonyításfelvétel iránti kérelmet, ha a bizonyíték a törvény szerint nem releváns vagy elfogadhatatlan (például ha valamely ingatlan eladására vonatkozó állítás csupán tanúvallomáson alapul), vagy amennyiben a kérelemben említett tények a határozat szempontjából jelentéktelenek (például a jogvita tárgyához nem kapcsolódó tényre vonatkozó tanúvallomás).
2.4 Milyen bizonyítási eszközök léteznek?
Az olasz jog különbséget tesz az okirati és nem okirati bizonyítékok között.
Az okirati bizonyítékok a következők:
- közokiratok (a polgári perrendtartás 2699. és azt követő szakaszai);
- magánokiratok (2702. és az azt követő szakaszok);
- táviratok (2705. és az azt követő szakaszok);
- belső ügyiratok és nyilvántartások (2707. szakasz);
- vállalkozások számviteli nyilvántartásai (2709. szakasz);
- mechanikusan előállított másolatok (2712. szakasz);
- okiratok és szerződések másolatai (2714. és az azt követő szakaszok).
A nem okirati bizonyítékok közé tartoznak a következők:
- tanúvallomás (a polgári perrendtartás 2721. és azt követő szakaszai);
- vallomások (2730. és az azt követő szakaszok);
- eskü alatt tett nyilatkozat (2736. és az azt követő szakaszok);
- szemlék (258. és az azt követő szakaszok);
Továbbá a szakértői jelentések, amelyek a bíróság hiányzó technikai tudását pótolják.
2.5 Milyen módon vehető fel a tanúk vallomása, és különbözik-e ez a szakértő tanúk meghallgatásától? Melyek az írásbeli bizonyítékok és a szakértői jelentések/vélemények benyújtásának szabályai?
A tanúvallomást a bíróság elfogadja (polgári perrendtartás 245. szakasza); a bírósági végzés előírja a tanú számára, hogy jelenjen meg vallomástétel céljából, távolmaradás esetén kényszerítő intézkedések és pénzbírság terhe mellett.
A bíróság állapítja meg a bizonyításfelvétel helyét, idejét és módját. Az érintett fél kérésére az idézést a tanú részére a bírósági végrehajtó kézbesíti. A tanú felolvassa az igazmondásra vonatkozó kötelezettségvállalását, majd a bíró kérdéseket intéz hozzá – a felek közvetlenül nem tehetnek fel kérdéseket a tanúnak.
Egy közelmúltban bevezetett rendelkezés lehetővé teszi a bíróság számára, hogy a felek hozzájárulásával írásban végezze a bizonyításfelvételt (polgári perrendtartás 257a. szakasza).
A szakértő tanúkat a bíróság nevezi ki, megválaszolandó kérdéseket intézve hozzájuk; a tárgyaláson a szakértő tanúk is megjelennek, és igazmondásra vonatkozó esküt tesznek. Főszabály szerint a szakértő tanúk írásos jelentést készítenek, de a bíróság kötelezheti őket arra, hogy személyesen jelenjenek meg, és a tárgyaláson szóban adjanak választ a kérdésekre (polgári perrendtartás 195. szakasza).
Az írásos bizonyíték részét képezi az eljárásnak attól az időponttól, hogy bekerült az adott fél aktájába az első személyes megjelenés alkalmával, vagy később, a törvényben megállapított határidőtől függően.
2.6 Van-e olyan bizonyítási mód, amely erősebb a többinél?
Az olasz jogrendszer a legnagyobb súlyt a közokiratoknak és a megdönthetetlen vélelmeknek tulajdonítja.
A közokiratokat (polgári törvénykönyv 2699. és azt követő szakaszai) a megkövetelt alaki követelmények alapján a közjegyző (notaio) vagy más közhivatalnok készíti el, aki jogosult közhivatali jogállását az okirat elkészítésének helyén igazolni. A közokiratok bizonyítékként teljes értékűnek számítanak, kivéve, ha bizonyíthatóan hamisak. E kivételt leszámítva, abszolút és feltétel nélküli bizonyítéknak minősülnek.
A megdönthetetlen vélelem (polgári törvénykönyv 2727. szakasza) még ennél is erősebb, mivel nem enged meg semmilyen ellenkező bizonyítást.
2.7 Van-e kötelezően előírt bizonyítási mód egyes tények bizonyítására?
A törvény előírja, hogy bizonyos tényeket csak meghatározott bizonyítási móddal lehet bizonyítani, egyes esetekben közokirattal, más esetekben pedig olyan írásos dokumentumokkal, amelyek lehetnek magán- vagy közokiratok.
2.8 Kötelezi-e a jog a tanúkat a vallomástételre?
Ha a törvény másként nem rendelkezik, a tanú köteles vallomást tenni. A következő esetekre külön rendelkezések vonatkoznak: tanúvallomásra való képtelenség; bizonyos személyekkel szembeni vallomástétel tilalma; valamint a tanúvallomás megtagadásának lehetősége. A tanú vallomástételi kötelezettsége közvetett módon a bíróság részére a polgári perrendtartás 255. szakasza által biztosított hatáskörből ered, amely szerint, ha a tanú nem jelenik meg, a bíró elrendelheti a tanú elővezetését és bírságot szabhat ki rá.
2.9 Milyen esetben tagadhatják meg a vallomástételt?
A büntetőeljárásról szóló törvénykönyvben felsorolt esetekben, amelyeket a polgári perrendtartás említ: ezen esetek olyan személyekre vonatkoznak, akik azért tagadhatják meg a tanúvallomást, mert köti őket a szakmai titoktartás, hivatali titoktartás vagy az államtitok megőrzése.
2.10 Alkalmazható-e szankció a tanúskodást megtagadó személlyel szemben, illetőleg a személy kényszeríthető-e a vallomástételre?
A polgári perrendtartás 256. szakasza szerint a bíróság a tárgyaláson készült jegyzőkönyvnek az ügyész részére történő megküldésével jelzi, ha egy tanú megjelent ugyan a bíróságon, de a vallomástételt megfelelő indokolás nélkül megtagadta, vagy akinél jogosan feltételezhető, hogy hamis vallomást tett vagy bizonyítékot tart vissza.
2.11 Van-e olyan személy, akitől nem szerezhető be tanúvallomás?
Nem tehetnek tanúvallomást azok a személyek, akik közvetlenül érintettek az adott ügyre vonatkozó tényekben, mivel érintettségük azt jelenti, hogy az eljárásban félként való részvételre lehetnek jogosultak (polgári perrendtartás 246. szakasza).
A 14 évesnél fiatalabb gyermek csak akkor hallgatható ki, ha tanúvallomását különleges körülmények teszik szükségessé (polgári perrendtartás 248. szakasza).
2.12 Mi a bíró és a felek szerepe a tanú kihallgatásában? Milyen feltételekkel tehető tanúvallomás videokonferencia útján vagy egyéb technikai eszközök segítségével?
A bíró a tanút az eljárásban lényegesként elfogadott tényekre vonatkozó közvetlen kérdések útján hallgatja ki, továbbá ugyanezen tényekre vonatkozó, a felek ügyvédei által kért kérdéseket is feltehet a kihallgatás során.
A polgári perrendtartás nem rendelkezik kifejezetten a videokonferenciáról, alkalmazása azonban nem kizárt. A polgári perrendtartás 202. szakasza előírja, hogy a bizonyításfelvétel elrendelésekor a bíróságnak „meg kell állapítania a bizonyíték megszerzésének idejét, helyét és módját”, és ez lehetővé teszi a bíróság számára, hogy elrendelje a tanú videokonferencia során történő meghallgatását.
A polgári perrendtartás 261. szakasza arról is rendelkezik, hogy a bíróság elrendelheti videofelvétel készítését mechanikus módszerek, eszközök vagy eljárások használatával.
A büntetőeljárásról szóló törvény kifejezetten rendelkezik a videókonferenciáról (pl. a 205b. szakaszban).
3 A bizonyítékok értékelése
3.1 Ha az egyik fél nem jogszerűen szerezte be a bizonyítékokat, vonatkozik-e valamilyen korlátozás a bíróságra az ítélethozatallal kapcsolatban?
A bíróság nem veszi figyelembe a nem a jogszabályoknak megfelelően benyújtott és elfogadott bizonyítékokat.
3.2 Ha félként veszek részt az ügyben, bizonyítéknak számít-e a nyilatkozatom?
Valamely fél nyilatkozata nem számít az adott fél javára szóló bizonyítéknak. Előfordulhat azonban, hogy az adott fél saját nyilatkozata maga ellen szóló bizonyítéknak számít, amennyiben az a hivatalos meghallgatás során tett vallomása.
