Az elkövetővel szemben támasztott kártérítési igény

Litvánia

Tartalomszolgáltató:
Litvánia

Hogyan követelhetek kártérítést vagy egyéb jogorvoslatot/jóvátételt az elkövetőtől bírósági eljárás (büntetőeljárás) keretében, és kinek kell címezni a követelésemet?

A bűncselekmény következtében keletkezett kár megtérítése érdekében polgári jogi igényt terjeszthet elő a büntetőeljárásban. A polgári jogi igényt a bűnügyi nyomozás során lehet előterjeszteni a nyomozást végző rendőrtisztnél vagy ügyésznél, vagy tárgyalás tartása esetén a bíróságnál. Ha nem terjesztettek elő polgári jogi igényt, vagy ha azt a büntetőeljárásban nem bírálták el, polgári perben terjesztheti elő a polgári jogi igényt.

A büntetőeljárás mely szakaszában kell előterjesztenem a kérelmet?

A polgári jogi igény az eljárás bármely szakaszában előterjeszthető a bizonyítékok bíróság általi vizsgálatának megkezdéséig.

Mire irányulhat a kérelmem, és hogyan kell előterjesztenem azt (fel kell-e tüntetnem a kár összértékét, és/vagy tételesen fel kell-e sorolni a veszteségeket, elmaradt hasznot és a kamatokat?

A polgári jogi igény előterjesztésével a gyanúsított vagy vádlott által elkövetett bűncselekmény következtében keletkezett vagyoni vagy nem vagyoni kár megtérítését érvényesítheti. A polgári jogi igényben meg kell határozni az igényelt pontos összeget, valamint az azt alátámasztó körülményeket.

Létezik-e speciális formanyomtatvány az ilyen kérelmekhez?

Nincs speciális formanyomtatvány a polgári jogi igényhez. Csak a bírósághoz benyújtott eljárási iratokra vonatkozó általános követelményeket kell alkalmazni.

Milyen bizonyítékokkal kell alátámasztanom a követelésemet?

A keletkezett kár összegének alátámasztására írásos, tárgyi vagy egyéb bizonyítékot kell benyújtania.

Kell-e a bírósági illetéket fizetnem, vagy kapcsolódnak-e egyéb költségek a kérelmemhez?

A gyanúsított vagy vádlott által elkövetett bűncselekmény következtében keletkezett vagyoni vagy nem vagyoni kár megtérítése érdekébent bíróság előtt előterjesztett polgári jogi kereset illetékmentes.

Kaphatok-e jogi segítséget az eljárás előtt és/vagy az eljárás folyamán? Akkor is, ha nem abban az országban élek, ahol az eljárás zajlik?

Igen, a Litván Köztársaság állampolgárai, más uniós tagállamok állampolgárai és más, a Litván Köztársaságban vagy más uniós tagállamban jogszerűen tartózkodó természetes személyek jogosultak másodlagos ingyenes jogi segítségnyújtásra a bűncselekmények következtében keletkezett károk megtérítésével kapcsolatos ügyekben. A jogi segítségnyújtásról az Állami Jogi Segítségnyújtási Szolgálat (Valstybės garantuojamos teisinės pagalbos tarnyba) dönt.

Melyek azok az esetek, amikor a büntetőbíróság nem fogadja be, vagy elutasítja a kérelmemet?

A polgári jogi igényt elutasítják, ha nem bizonyítható, hogy a vádlott részt vett a bűncselekményben.

A polgári jogi igényt nem bírálják el, ha a vádlottat felmentik, mert nem követte el a bűntett vagy vétség tényállási elemét képező cselekményt, vagy ha a magánfél vagy képviselője nem vesz részt a bírósági tárgyaláson. Ebben az esetben a magánfél keresetet terjeszthet elő polgári eljárásban.

Kivételes esetekben, amikor nem határozható meg pontosan a megítélendő összeg, mert további adatra van szükség, a bíróság elismerheti a magánfélnek a követelés érvényesítésére vonatkozó jogát az ítélethozatalkor, és a követés összegének megállapítása érdekében polgári ügyekben eljáró bíróság elé utalja az ügyet.

Fellebbezhetek-e az ilyen határozattal szemben, vagy rendelkezésemre áll-e egyéb jogorvoslati/jóvátételi lehetőség?

Igen, a bírósági határozat ellen fellebbezhet a fellebbviteli bíróság előtt a büntetőeljárási törvénykönyvben (Baudžiamojo proceso kodeksas) meghatározott eljárásnak megfelelően.

Ha a bíróság megítélte számomra a kártérítést, hogyan biztosíthatom, hogy az az elkövetővel szemben végrehajtásra is kerüljön, és milyen segítséget kaphatok ennek biztosítása érdekében?

A kártérítést megállapító ítélet jogerőre emelkedését követően jogosulttá válik a végrehajtási okiratra, amelyet benyújthat a végrehajtóhoz, aki intézkedik az összeg behajtása iránt. Az összes vonatkozó feltétel teljesülése esetén a végrehajtási eljárás során is nyújtható másodlagos ingyenes jogi segítségnyújtás az állam részéről.

Utolsó frissítés: 07/04/2023

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.