Ha a kárigényemet ebben az országban kell elbírálni

Észak-Írország

Tartalomszolgáltató:
Észak-Írország

Milyen ellenem elkövetett bűncselekményért kaphatok kártérítést?

A bűncselekménnyel okozott sérülések megtérítésére szolgáló észak-írországi kártérítési program rendeltetése, hogy kártérítést nyújtson az erőszakos bűncselekmények vétlen sértettjeinek Észak-Írországban. A bűncselekménnyel okozott károk megtérítésére szolgáló program a vagyoni kár kompenzálására szolgál.

Milyen sérülésért kaphatok kártérítést?

Kártérítés ítélhető meg az erőszakos bűncselekmény következtében elszenvedett lelki vagy testi sérülés, illetve a nemi erőszak vagy testi sértés után.

Jár-e kártérítés számomra, ha olyan sértett hozzátartozója vagy eltartottja vagyok, aki a bűncselekmény következtében életét vesztette? Mely hozzátartozók vagy eltartottak kaphatnak kártérítést?

Igen, jár kártérítés az olyan sértett hozzátartozója vagy eltartottja részére, aki a bűncselekmény következtében életét vesztette.

Jogosult hozzátartozónak minősül az elhunyt személy házastársa vagy bejegyzett élettársa, az elhunyt személy szülője és az elhunyt személy gyermeke.

Jár-e kártérítés számomra, ha olyan sértett hozzátartozója vagy eltartottja vagyok, aki a bűncselekményt túlélte? Ebben az esetben mely hozzátartozók vagy eltartottak kaphatnak kártérítést?

Igen, a sértett hozzátartozója lelki sérülés után kártérítésben részesülhet abban az esetben is, ha a sértett túlélte az erőszakos bűncselekményt.

Jár-e kártérítés számomra, ha nem vagyok uniós tagállam állampolgára?

Igen, a kártérítés bármilyen állampolgárságú személy számára elérhető.

Igényelhetek-e kártérítést ettől az országtól, ha itt lakom, vagy itt van a tartózkodási helyem, vagy ennek az országnak az állampolgára vagyok, akkor is, ha a bűncselekmény egy másik EU tagállamban történt? Megtehetem-e ezt ahelyett, hogy abban az országban igényelnék kártérítést, ahol a bűncselekményt elkövették? Ha igen, milyen feltételekkel?

Csak az Észak-Írországban történt bűncselekmény miatt előterjesztett kártérítési igényt tudjuk elbírálni.

Ahhoz, hogy kártérítésben részesüljek, először be kellett volna jelentenem a bűncselekményt a rendőrségen?

A kártérítési program előírja, hogy valamennyi kérelmezőnek haladéktalanul be kell jelentenie a bűncselekményt a rendőrségen, amint ez észszerűen megvalósítható.

Meg kell-e várnom a kártérítési igényem előterjesztésével az ügyben folytatott nyomozás vagy büntetőeljárás befejeződését?

Nem, a kártérítési kérelmet azonban az esemény időpontjától számított 2 éven belül elő kell terjeszteni.

Először az elkövetőtől kell-e kártérítést követelnem – amennyiben ismert a személye?

Nem.

Abban az esetben is jogosult vagyok-e kártérítésre, ha az elkövető ismeretlen, vagy nem ítélték el? Ha igen, milyen bizonyítékokkal kell alátámasztanom a követelésemet?

Igen, kártérítésre akkor is jogosult lehet, ha az elkövető ismeretlen, vagy nem ítélték el. A kérelmezőnek azonban a bűncselekmény valamennyi releváns körülményét be kell jelentenie a rendőrségnek és a nyomozás során együtt kell működnie.

Van-e határideje a kártérítési igényem előterjesztésének?

A kártérítési kérelmet az esemény időpontjától számított 2 éven belül elő kell terjeszteni.

Milyen veszteségekre és költségekre terjed ki a kártérítés?

a) A bűncselekmény áldozata esetében:

- Vagyoni (nem pszichés) kár:

  • a sérülésre visszavezethető orvosi költségek (orvosi ellátás — ambuláns és kórházi kezelés, rehabilitáció)
  • a sérülésre visszavezethető egyéb szükségletek vagy költségek (például ápolás és gondozás, eseti vagy állandó kezelés, elhúzódó fizioterápia, a lakókörnyezet átalakítása, speciális segítségnyújtás, stb.)
  • maradandó sérülés (például rokkantság és más maradandó fogyatékosság)
  • az orvosi kezelés alatt és azt követően bekövetkezett bevételkiesés (ideértve az elmaradt jövedelmeket, a keresőképesség elvesztését vagy a megélhetési források csökkenését, stb.)
  • a foglalkoztatási esélyek elvesztése
  • a kárt előidéző eseménnyel kapcsolatos jogi eljárások költségei (például ügyvédi vagy bírósági költségek)
  • eltulajdonított vagy megrongált személyes tulajdonra tekintettel járó kártérítés
  • egyéb

A kártérítési szolgálat mérlegeli kártérítés megítélését a vagyoni kár (elveszett vagy megrongált tulajdon), vagy a sérülés kezelésével összefüggő eszközköltségek, ápolási költségek, speciális felszerelés, a kérelmező lakókörnyezetének átalakítása, a Court of Protection (gondnokság alá helyezéssel foglalkozó bíróság) eljárásával kapcsolatos illetékek, a beszámítási képességgel nem rendelkező kérelmező ügyeinek intézésével kapcsolatos költségek után. Bevételkiesés vagy a keresőképesség elvesztése.

- Pszichés (erkölcsi) kár:

Lelki sérülés.

  • az áldozat fájdalma és szenvedése

b) A jogosultak vagy az áldozat hozzátartozói esetében:

– Vagyoni (nem pszichés) kár:

  • temetési költségek
  • orvosi ellátás költségei (például családtag terápiája, ambuláns és kórházi kezelés, rehabilitáció)
  • megélhetési forrás vagy foglalkoztatási esélyek elvesztése

A kártérítési szolgálat megtéríti a temetéssel kapcsolatos indokolt költségeket. A jogosult hozzátartozó haláleset után járó kártérítésre is jogosult lehet.

- Pszichés kár:

  • a hozzátartozók vagy jogosultak fájdalma és szenvedése/az áldozat halála esetén a túlélőknek járó kompenzáció

A jogosult hozzátartozó mentális betegség után járó kártérítésre is jogosult lehet.

A kompenzációt egy összegben, vagy havi részletekben folyósítják?

A kompenzációt általában egy összegben folyósítják.

A bűncselekménnyel összefüggésben tanúsított magatartásom, a saját büntetett előéletem, vagy együttműködésem hiánya a kártérítési eljárás során hogyan befolyásolhatja a kártérítési esélyeimet és/vagy a részemre fizetett összeget?

A kártérítés összege csökkenthető vagy nem ítélnek meg kártérítést, ha a kérelmező magatartása hozzájárult az eseményhez, szerepel a bűnügyi nyilvántartásban és marasztaló büntetőítélettel megállapított letöltetlen büntetése van, és nem működik együtt a rendőrséggel vagy a kártérítési szolgálattal.

Az anyagi helyzetem hogyan befolyásolhatja a kártérítési esélyeimet és/vagy a kártérítés összegét?

Ennek nincsen jelentősége.

Van-e más olyan feltétel, amely befolyásolhatja a kártérítési esélyeimet és/vagy a kártérítés összegét?

A kártérítés megítélését befolyásolhatja, ha az az elkövetőnek is kedvezne.

Hogyan történik a kártérítési összeg kiszámítása?

A kártérítési összeget a sérülésekre vonatkozó díjszabás alapján számítják ki, amely a program részét képezi.

Van-e a kifizethető kártérítésnek minimális/maximális összege?

A sérülések után kifizethető kártérítés minimális összege £1 000, maximális összege pedig £250 000. A megítélhető kártérítés teljes összegének nincsen felső határa.

Meg kell-e jelölnöm az összeget a kérelmezésre szolgáló igénylőlapon? Ha igen, kapok-e valamilyen útmutatást az összeg kiszámítására vagy egyéb szempontokra vonatkozóan?

Nem, a kérelmezőtől nem az összeg megjelölését, hanem az elszenvedett sérülések körülírását várják el.

Az engem ért veszteségért bármely más forrásból (például a munkáltatói vagy magánbiztosítás) kapott kompenzáció összegét le fogják-e vonni a hatóság/szerv által fizetett kártérítésből?

A magánbiztosítás nem befolyásolja a kifizetett kártérítési összeget. A bíróság által megítélt kártérítést és a magánjogi kártérítést azonban levonják a kártérítési összegből.

Kaphatok-e előleget a kártérítési összegre? Ha igen, milyen feltételekkel?

Sor kerülhet időközi kifizetésre, feltéve hogy nem merülnek fel felelősségi kérdések.

Az érdemi határozat meghozatalát követően kaphatok-e kiegészítő vagy további kártérítést (például a körülményeimben beállt változás vagy az egészségi állapotom rosszabbodása miatt)?

Igen, valamely ügy újból megnyitható, amennyiben olyan lényeges változás állt be a sértett egészségi állapotában, hogy igazságtalan lenne az eredeti értékelés fenntartása.

Milyen igazoló dokumentumokat kell csatolni a kérelmemhez?

A kérelemre vonatkozó kitöltött formanyomtatványt. A kártérítési szolgálat megkeresi a kérelmezőt, ha további információkra, például a foglalkoztatással vagy jövedelemmel kapcsolatos adatokra van szükség.

Kapcsolódnak-e adminisztratív vagy egyéb díjak a kérelem benyújtásához és feldolgozásához?

Nincsenek ilyen díjak vagy illetékek.

Melyik hatóság bírálja el a kártérítés iránti kérelmeket (belföldi ügyek esetén)?

A bűncselekménnyel okozott sérülések megtérítésére szolgáló észak-írországi kártérítési program.

Hová kell küldenem a kérelmet (belföldi ügyek esetén)?

Compensation Services (kártérítési szolgálat), 6th Floor, Millennium House, 25 Great Victoria Street, Belfast, BT2 7AQ.

Jelen kell-e lennem az eljárás során és/vagy a határozathozatalkor?

Nem.

(Hozzávetőlegesen) mennyi ideig tart, amíg a hatóságtól megkapom a kártérítési kérelmem tárgyában hozott határozatot?

Az első határozat meghozatalához szükséges átlagos ügyintézési idő 11 hónap, a felülvizsgálati határozathoz szükséges átlagos ügyintézési idő pedig 6 hónap.

Ha nem vagyok megelégedve a hatóság határozatával, hogyan tudok fellépni ellene?

A kérelmezőt felülvizsgálati és fellebbezési jog illeti meg.

Hol találom a kártérítési igény benyújtásához szükséges formanyomtatványokat és egyéb információkat?

Honlapunkon: http://www.nidirect.gov.uk/index/do-it-online/crime-justice-and-the-law-online/make-a-claim-in-cases-of-criminal-damage.htm

Van-e e célra létrehozott segélyvonal vagy weboldal, amit használhatok?

Honlapunk címe: http://www.nidirect.gov.uk/index/do-it-online/crime-justice-and-the-law-online/make-a-claim-in-cases-of-criminal-damage.htm

Kaphatok-e jogi (ügyvédi) segítséget a kérelmem elkészítéséhez?

A bűncselekménnyel okozott sérülések megtérítésére szolgáló program keretében nem érhető el jogi segítség. Megbízhat egy „solicitor”-t (ügyvédet), hogy segítsen Önnek a bűncselekménnyel okozott kárral kapcsolatos kérelme tekintetében.

Van-e olyan, sértetteket segítő szervezet, amely segítségemre lehet a kártérítés igénylésében?

Az észak-írországi áldozatsegítő szolgálat (Victim Support NI) segíteni tud a kérelmezőnek a kártérítési eljárással kapcsolatban.

Utolsó frissítés: 15/10/2019

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.