Ha a kárigényemet ebben az országban kell elbírálni

Bulgária

Tartalomszolgáltató:
Bulgária

Milyen ellenem elkövetett bűncselekményért kaphatok kártérítést?

A Bolgár Köztársaságban az államtól a következő bűncselekmények közvetlen következményeként elszenvedett anyagi károkért részesülhet kártérítésben:

  • terrorizmus; emberölés; emberölési kísérlet; szándékos súlyos testi sértés; zaklatás; szexuális erőszak; emberkereskedelem;
  • bűnszervezet parancsára vagy döntése alapján elkövetett bűncselekmények;
  • egyéb szándékos erőszakos bűncselekmények, amelyek halált vagy súlyos testi sértést okoztak.

Milyen sérülésért kaphatok kártérítést?

Lásd az első kérdésre adott választ.

Jár-e kártérítés számomra, ha olyan sértett hozzátartozója vagy eltartottja vagyok, aki a bűncselekmény következtében életét vesztette? Mely hozzátartozók vagy eltartottak kaphatnak kártérítést?

Amennyiben az áldozat a bűncselekmény következtében életét vesztette, a kártérítési jogosultság átszáll az áldozat örököseire vagy partnerére/élettársára.

Jár-e kártérítés számomra, ha olyan sértett hozzátartozója vagy eltartottja vagyok, aki a bűncselekményt túlélte? Ebben az esetben mely hozzátartozók vagy eltartottak kaphatnak kártérítést?

Nem, erre nincs lehetőség. Az áldozat örököse vagy partnere/élettársa csak akkor részesülhet kártérítésben, ha az áldozat a bűncselekmény következtében életét vesztette.

Jár-e kártérítés számomra, ha nem uniós tagállam állampolgára vagyok?

Külföldi állampolgároknak olyan nemzetközi megállapodásokban foglalt esetekben lehet kártérítést nyújtani, amelyeknek a Bolgár Köztársaság is részese.

Amennyiben ebben az országban élek, itt van a tartózkodási helyem, illetve ennek az országnak az állampolgára vagyok, igényelhetek-e kártérítést ettől az országtól akkor is, ha a bűncselekmény egy másik uniós tagállamban történt? Megtehetem-e ezt ahelyett, hogy abban az országban igényelnék kártérítést, ahol a bűncselekményt elkövették? Ha igen, milyen feltételekkel?

Nem, erre nincs lehetőség. A kártérítést a bűncselekmény elkövetésének helye szerinti tagállam illetékes hatósága fizeti ki.

Ahhoz, hogy kártérítésben részesüljek, először be kell jelentenem a bűncselekményt a rendőrségen?

Igen, be kell jelentenie a bűncselekményt. Nem lehet kártérítést fizetni, ha az áldozat nem jelentette be a bűncselekményt az illetékes hatóságnak, kivéve, ha az áldozat erre jogos indokból nem volt képes.

Meg kell-e várnom a kártérítési igényem előterjesztésével az ügyben folytatott nyomozás vagy büntetőeljárás befejeződését?

Igen. A bűncselekmények áldozatai akkor jogosultak kártérítésre, ha a büntetőeljárás az igazságügyi hatóság jogerős határozatával lezárult. E határozat lehet:

  • büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet, ideértve azt az esetet, ha az ügyet az alperes távollétében tárgyalták meg;
  • peren kívüli megállapodás;
  • az ügyészi hivatal vagy az illetékes bíróság büntetőeljárást megszüntető határozata, kivéve a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv (Nakazatelno-protsesualen kodeks) 24. cikk (1) bekezdése 1., 7., 8a. és 9. albekezdésének rendelkezései alapján megszüntetett eseteket;
  • az ügyészi hivatal vagy az illetékes bíróság által hozott, a büntetőeljárást az elkövető azonosításának hiánya miatt felfüggesztő határozata.

Először az elkövetőtől kell-e kártérítést követelnem – amennyiben ismert a személye?

Habár ez nem kötelező, nem nyújtható kártérítés, ha az áldozat egyéb módon kárpótlásra került.

Abban az esetben is jogosult vagyok-e kártérítésre, ha az elkövető személye ismeretlen, vagy nem ítélték el? Ha igen, milyen bizonyítékokkal kell alátámasztanom a követelésemet?

Lásd az alábbi kérdésre adott választ: „Meg kell-e várnom a kártérítési igényem előterjesztésével az ügyben folytatott nyomozás vagy büntetőeljárás befejeződését?”.

Van-e határideje a kártérítési igényem előterjesztésének?

A kártérítési kérelmeket legkésőbb az igazságügyi hatóság vonatkozó határozatának jogerőre emelkedésétől számított egy éven belül kell benyújtani.

Milyen veszteségekre és költségekre terjed ki a kártérítés?

A kártérítés együttesen és egyetemlegesen fedezi a bűncselekmény közvetlen következtében elszenvedett anyagi károkat, ideérte:

  • az egészségügyi ellátás költségeit, kivéve a nemzeti egészségbiztosítási alap költségvetéséből fedezett költségeket;
  • keresetkiesést;
  • jogi költségeket;
  • a megélhetés ellehetetlenülését;
  • temetési költségeket;
  • egyéb anyagi károkat.

Az áldozatnak az összes megtéríteni kért anyagi kár tekintetében be kell nyújtania a vonatkozó iratokat.

A kártérítést egy összegben, vagy havi részletekben folyósítják?

A bűncselekmények áldozatai az államtól egy összegben történő kártérítési kifizetésre jogosultak.

A bűncselekménnyel összefüggésben tanúsított magatartásom, a saját büntetett előéletem, vagy az együttműködésem hiánya a kártérítési eljárás során hogyan befolyásolhatja a kártérítési esélyeimet és/vagy a részemre fizetett összeget?

Nem nyújtható kártérítés, ha:

  • az áldozatot a kártérítési kérelem benyújtását megelőző öt évben az első kérdésre adott válaszban felsorolt bűncselekmények valamelyike miatt elítélték;
  • a bűncselekményt az áldozat olyan jogellenes tevékenysége által kiváltott szélsőséges érzelmi zavar hatása alatt követték el, amely az elkövető vagy az elkövető hozzátartozói számára súlyos következményekkel járt vagy járhatott volna;
  • a bűncselekmény elkövetésére a jogos önvédelem határainak túllépésével került sor.
  • Amennyiben az áldozat hozzájárult a bűncselekmény eredményéhez, az egyébként fizetendő kártérítés összegét csökkenteni kell.

A pénzügyi helyzetem hogyan befolyásolhatja a kártérítési esélyeimet és/vagy a kártérítés összegét?

A bűncselekmények áldozatai mind azonos jogokkal rendelkeznek. Az áldozat pénzügyi helyzetének nincsen jelentősége az államtól követelt kártérítés szempontjából.

Van-e más olyan feltétel, amely befolyásolhatja a kártérítési esélyeimet és/vagy a kártérítés összegét?

Az állam a 2005. június 30. után elkövetett, az első kérdésre adott válaszban felsorolt bűncselekmények miatt nyújt kártérítést.

Hogyan történik a kártérítési összeg kiszámítása?

Az áldozatnak az összes megtéríteni kért anyagi kár tekintetében be kell nyújtania a vonatkozó iratokat.

Van-e a kifizethető kártérítésnek minimális/maximális összege?

Az állam által fizetendő kártérítés maximális összege 10 000 BGN. Amennyiben a kártérítést a bűncselekmény következtében életét vesztett áldozat 18 évnél fiatalabb eltartott leszármazói tartása érdekében kell kifizetni, a kártérítés összege az egyes eltartottok tekintetében legfeljebb 10 000 BGN lehet.

Meg kell-e jelölnöm az összeget az igénylőlapon? Ha igen, kapok-e valamilyen útmutatást az összeg kiszámítására vagy egyéb szempontokra vonatkozóan?

Igen. A kártérítési kérelemben az áldozatnak meg kell jelölnie a követelt kártérítés és az anyagi károk összegét.

Az engem ért veszteségért bármely más forrásból (például a munkáltatói biztosítás vagy magánbiztosítás révén) kapott kompenzáció összegét le fogják-e vonni a hatóság/szerv által fizetett kártérítésből?

Igen.

Kaphatok-e előleget a kártérítési összegre? Ha igen, milyen feltételekkel?

Nem, erre nincs lehetőség.

Az érdemi határozat meghozatalát követően kaphatok-e kiegészítő vagy további kártérítést (például a körülményeimben beállt változás vagy az egészségi állapotom rosszabbodása miatt)?

Nem, erre nincs lehetőség.

Milyen igazoló iratokat kell csatolnom a kérelmemhez?

  • az érintett igazságügyi hatóság határozatának egy példányát, elítélés esetén az indokolással együtt;
  • a bíróság nyilvántartásából származó kivonatot, ha a személy nem bolgár állampolgár;
  • a személyazonosító okmány másolatát;
  • a Bulgáriában kártérítésre jogosult személy aktuális lakóhelyét tanúsító igazolást;
  • a jogi képviseletre, gyámságra vagy gondnokságra vonatkozó okiratot;
  • az öröklési tanúsítványt, ha a kártérítésre jogosult személy a bűncselekmény következtében életét vesztett áldozat gyermeke, szülője vagy házastársa;
  • a költségeket, például az egészségügyi költségeket (kivéve a nemzeti egészségbiztosítási alap által fedezett költségeket), temetési költségeket, stb. bizonyító iratok hiteles másolatait;
  • a bűncselekmény időpontját megelőző hat hónapban munkaviszony vagy azzal egyenértékű megállapodás alapján szerzett keresetet igazoló iratot;
  • a bírósági eljárás kapcsán felmerült költségekre vonatkozó bírósági nyilatkozatot;
  • az egyéb anyagi károkat alátámasztó iratokat;
  • az arra vonatkozó nyilatkozatot, hogy az áldozat más módon nem részesült kártérítésben a bűncselekménnyel okozott anyagi károkért.

Kapcsolódnak-e adminisztratív vagy egyéb díjak a kérelem benyújtásához és feldolgozásához?

Nem.

Melyik hatóság bírálja el a kártérítés iránti kérelmeket (belföldi ügyek esetén)?

A Bolgár Köztársaság Igazságügyi Minisztériumán belül működő A bűncselekmények áldozatainak nyújtott segítségért és kártérítésért felelős nemzeti tanács.

Hová kell küldenem a kérelmet (belföldi ügyek esetén)?

A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUMA

A bűncselekmények áldozatainak nyújtott segítségért és kártérítésért felelős nemzeti tanács.

Cím: Slavyanska 1, 1040 Szófia, Bolgár Köztársaság

Weboldal: https://www.compensation.bg.

Jelen kell-e lennem az eljárás során és/vagy a határozathozatalkor?

Nem, erre nincs szükség.

Mennyi ideig tart (hozzávetőlegesen), amíg a hatóságtól megkapom a kártérítési kérelmem tárgyában hozott határozatot?

A kártérítési kérelmet legkésőbb annak beérkezésétől számított egy hónapon belül megvizsgálják. Szükség esetén a határidő legfeljebb három hónappal meghosszabbítható.

Hogyan tudok fellépni a hatóság határozatával szemben, ha nem vagyok vele megelégedve?

A bűncselekmények áldozatainak nyújtott segítségért és kártérítésért felelős nemzeti tanács döntéseit nem lehet megtámadni.

Hol juthatok hozzá a kártérítési igény benyújtásához szükséges formanyomtatványokhoz és egyéb információkhoz?

A kártérítési keresetekre vonatkozó általános formanyomtatványt a bűncselekmények áldozatainak nyújtott segítségért és kártérítésért felelős nemzeti tanácstól, a tartományi kormányzóktól, vizsgálóktól és az áldozatsegítő szolgálatoktól szerezheti be. A kártérítési kereset elektronikus verzióját a nemzeti tanács honlapján találja: https://www.compensation.bg.

Van-e erre a célra létrehozott segélyvonal vagy weboldal, amit használhatok?

Kérjük látogasson el a bűncselekmények áldozatainak nyújtott segítségért és kártérítésért felelős nemzeti tanács honlapjára: https://www.compensation.bg.

Kaphatok-e jogi (ügyvédi) segítséget a kérelmem elkészítéséhez?

Az áldozatsegítő szolgálatok gyakorlati segítséget nyújtanak a bűncselekmények áldozatainak, ideértve a kártérítési kérelem elkészítését is.

Van-e olyan áldozatsegítő szervezet, amely segítségemre lehet a kártérítés igénylésében?

Igen. Az Áldozatsegítő szolgálatok bolgár szövetsége.

Tel. +359 29819300

Utolsó frissítés: 25/07/2022

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.