A hálózatról

Magyarország
Tartalomszolgáltató:
European Judicial Network
Európai Igazságügyi Hálózat (polgári és kereskedelmi ügyek)

Magyarországon kapcsolattartóként az Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Magánjogi Főosztálya tevékenykedik, a főosztályon belül pedig több munkatárs is ellát, más feladatok mellett, ezzel kapcsolatos feladatokat.

Központi hatóságként a Hálózat tagja az Igazságügyi Minisztérium (Nemzetközi Magánjogi Főosztály) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Egyéb igazságügyi szervként az Országos Bírósági Hivatal, szakmai szervezetként a Magyar Országos Közjegyzői Kamara, a Magyar Ügyvédi Kamara és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara tagja még a Hálózatnak. A tagok képviselői a Hálózat ülésein rendszeresen részt vesznek, függően természetesen az ülések napirendjétől.

Magyarországon nincs formalizált belső hálózata a Hálózat magyar tagjainak. Amennyiben az szükséges, eseti alapon történik a tagok közötti együttműködés.

Az Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Magánjogi Főosztálya által összeállított, az EU-n belüli és harmadik államokkal folytatott polgári igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos gyakorlati információkat tartalmazó anyagok elérhetők ide kattintva.

Utolsó frissítés: 28/07/2017

Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Észrevételek

Itt megoszthatja velünk az új webhellyel kapcsolatos észrevételeit és megjegyzéseit