A hálózatról

Görögország
Tartalomszolgáltató:
European Judicial Network
Európai Igazságügyi Hálózat (polgári és kereskedelmi ügyek)

A hálózat struktúrája

A kapcsolattartók száma: Huszonkét kapcsolattartó kijelölésére került sor. Közülük tizenkilencen a nemzeti hálózat részét képező bírák, akik ezzel párhuzamosan bírói feladataikat is ellátják. Hárman az igazságügyi, átláthatósági és emberi jogi minisztérium, pontosabban pedig a polgári és büntetőügyekben folytatott nemzetközi igazságügyi együttműködési osztály tisztviselői, mely utóbbi (a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló 1980. évi hágai egyezményt kiegészítő) a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 2201/2003/EK tanácsi rendelet („Brüsszel IIa” rendelet), a 4/2009/EK tanácsi rendelet (tartási kötelezettségek) és a 2003/8/EK irányelv (költségmentesség) szerinti központi hatóságként, valamint az 1206/2001/EK tanácsi rendelet (bizonyításfelvétel) és az 1393/2007/EK rendelet (bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítése) szerinti központi szervként jár el.

A nemzeti hálózat: Központosított struktúrájú informális nemzeti hálózat létrehozására került sor, amelynek fő alkotóelemei a központi hatóság, athéni bírák és a jogi szakmák (az ügyvédek, a bírósági végrehajtók és a közjegyzők szövetségeinek) három képviselője. A polgári és büntetőügyekben folytatott nemzetközi igazságügyi együttműködési osztály felelős az Európai Igazságügyi Hálózat munkájának nyomon követéséért és Görögország EIH-n belüli kötelezettségeire tekintettel a kapcsolattartók munkájának nemzeti szintű koordinációjáért, valamint az uniós e-igazságügyi portálon közzétett tartalomért. A hálózat nemzeti kapcsolattartói az adatlapok elkészítésében, Görögországnak a polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos uniós jogszabályokról szóló hivatalos tájékoztatóinak naprakésszé tételében, az EIH-től vagy más uniós szervektől származó kérdőívek kitöltésében, valamint más kapcsolattartók vagy uniós hatóságok főként az uniós jogszabályok görögországi végrehajtásával kapcsolatos kérdései megválaszolásának folyamatában működnek közre.

Rendszerint évente kettő–négy alkalommal rendszeres találkozókra kerül sor, amelyeket a polgári és büntetőügyekben folytatott nemzetközi igazságügyi együttműködési osztály koordinál. A találkozók célja a vélemény-, tapasztalat- és információcsere. A napirend többnyire az EIH európai szintű ülésein megvitatott kérdésekre, az uniós jogszabályok (rendeletek és irányelvek) nemzeti szintű végrehajtása során esetlegesen felmerülő kérdésekre és Görögország EIH-n belüli és e-igazságügyi portállal kapcsolatos – fent már említett – kötelezettségeire összpontosít.

Az információk nyilvánosság részére történő terjesztése

Az igazságügyi, átláthatósági és emberi jogi minisztérium honlapja külön foglalkozik az EIH-val. Jelenleg zajlik a honlap korszerűsítése annak érdekében, hogy az teljes körű és egyértelmű tájékoztatást adjon az EIH szerepéről és hasznosságáról a polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos uniós jogszabályokat illetően.

Nemzeti szinten a polgári és kereskedelmi ügyekkel kapcsolatos uniós jogszabályokra vonatkozó információ terjesztésére az EIH nyomtatott anyagainak terjesztése, valamint a polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területét érintő uniós jogalkotási fejleményekről és azok belföldi hatásairól tartott szemináriumok, valamint egynapos rendezvények (a nemzeti hálózat tagjai ezeken olykor vezérszónokként vesznek részt) Athénban és más görögországi városokban történő megszervezése útján kerül sor. E rendezvények megtartására az igazságügyi minisztérium, valamint az ország különböző kamaráinak, a nemzeti bíróiskola, az állami jogi tanács, polgári jogi és kereskedelmi jogi szövetségek stb. védnöksége alatt kerül sor.

Emellett az Igazságszolgáltatás Európai Napja egynapos rendezvény célja, hogy figyelmeztető jelzésként szolgáljon az európai jogi szakemberek számára, és párbeszédet indítson az uniós jogalkotási kezdeményezések előrehaladásáról; e rendezvény megtartására az utóbbi években csaknem minden évben sor került az igazságügyi, átláthatósági és emberi jogi minisztérium védnöksége alatt.

Utolsó frissítés: 11/12/2017

Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.