Kamatlábak

Ciprus
Tartalomszolgáltató:
European Judicial Network
Európai Igazságügyi Hálózat (polgári és kereskedelmi ügyek)

1 Rendelkeznek a tagállamban a törvényes kamatról? Ha igen, miként határozzák meg a törvényes kamatot e tagállamban?

A ciprusi nemzeti jog nem rendelkezik a „törvényes kamat mértékéről”. A bíróság előtt kezdeményezett eljárás esetében azonban a bíró előre meghatározott mértékű törvényes kamat fizetését rendelheti el a kereset beérkezésének időpontjától a határozat meghozatalának napjáig, amennyiben a vonatkozó jogszabályok nem rendelkeznek kamatfizetésről, vagy amennyiben a szerződésszegéssel vagy valamely megállapodás megszegésével kapcsolatban benyújtott kereset esetében az említett szerződés vagy megállapodás nem tartalmaz a kamatra vonatkozó kifejezett rendelkezést.

A kamat jelenlegi 3,5%-os mértékét a pénzügyminiszter külön rendeletben állapította meg, és annak megváltoztatására szintén ő jogosult.

2 Ha igen, mekkora az összege/mértéke és mi a jogalapja? Ha a törvényes kamatnak különböző mértékei vannak, azokat mely körülmények és feltételek mellett kell alkalmazni?

Lásd az 1. kérdésre adott választ. A hatályos kamatláb 3,5%.

3 Szükség esetén van-e egyéb információra a törvényes kamat számításáról?

Nem alkalmazandó. Lásd az 1. kérdésre adott választ.

4 Van-e ingyenes online hozzáférés a fent említett jogalaphoz?

Nem alkalmazandó. Lásd az 1. kérdésre adott választ.

Utolsó frissítés: 13/05/2019

Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Észrevételek

Itt megoszthatja velünk az új webhellyel kapcsolatos észrevételeit és megjegyzéseit