A Covid19-járvány hatása a polgári és fizetésképtelenségi ügyekre

Finnország
Tartalomszolgáltató:
European Judicial Network
Európai Igazságügyi Hálózat (polgári és kereskedelmi ügyek)

1 A Covid19-járvány polgári eljárásokra gyakorolt hatása

1.1 Határidők a polgári eljárásokban

A folyamatban lévő válság ellenére nem került sor a bírósági eljárásokra vonatkozó törvényi határidők módosítására.

1.2 Igazságügyi szervezet és igazságszolgáltatás

A bíróságok továbbra is függetlenek. Mindazonáltal a nemzeti bírósági igazgatási hivatal iránymutatásokat és ajánlásokat ad a bíróságoknak az igazgatásukkal kapcsolatban.

A hivatal iránymutatásokat bocsátott rendelkezésre, amelyekben azt javasolja a bíróságoknak, hogy folytassák az ügyek kezelését az óvintézkedések mellett, például a fizikai jelenlétet a sürgős ügyekre kell korlátozni. A hivatal azt tanácsolja a bíróságoknak, hogy a tárgyalásokat videokonferencián keresztül vagy egyéb, rendelkezésre álló és megfelelő technikai eszközökkel tartsák meg. A nemzeti bíróságok hivatala emellett javaslatokat tett közzé valamennyi bíróság számára a távoli kapcsolatok tárgyalás során történő használatáról. A javaslatok csak a jelenlegi kivételes helyzetre vonatkozóan készültek, és nem céljuk a meglévő politikák, utasítások vagy ajánlások megváltoztatása. A távoli kapcsolatok hatékonyabb használatának célja az egészségügyi kockázatok minimalizálása azáltal, hogy elkerüljük a több emberből álló összejöveteleket. Ezek, valamint a jövőbeli iránymutatások itt találhatók meg.

A finn kerületi bíróságok 2020. május 10-ig 1 431 polgári ügy tárgyalását függesztették fel. Naprakész információk itt találhatók.

A bíróságokkal való kapcsolattartás tekintetében elsődlegesen a telefonos és e-mailes kapcsolattartást ösztönzik.

1.3 Európai uniós igazságügyi együttműködés

A nemzetközi jogsegély továbbra is biztosított, azonban a bíróságok a rendelkezésre álló erőforrások függvényében priorizálnak.

A finn központi hatóság (2201/2003, 4/2009, 1393/2007 és 1206/2001 rendeletek) legtöbb ügyintézője jelenleg távmunkában dolgozik. Ez a sürgős ügyekre korlátozza a hivatali jelenlétet. Ha lehetséges, az e-mailes kommunikáció javasolt: central.authority@om.fi és maintenance.ca@om.fi (csak tartási ügyekben).

2 A világjárvány kitörését követően a tagállamokban a fizetésképtelenséggel kapcsolatban elfogadott vagy elfogadni tervezett intézkedések

2.1 A fizetésképtelenséggel kapcsolatos lényeges intézkedések és a kapcsolódó, szerződéseket befolyásoló intézkedések

2.1.1 A fizetésképtelenségi eljárás felfüggesztése

2.1.1.1 A fizetésképtelenségi eljárás megindítására vonatkozó kötelezettség teljesítésének felfüggesztése (adósok)

-

2.1.1.2 Az adósok hitelezőkkel szembeni védelme a fizetésképtelenségi eljárás megindítása tekintetében

Az adós csődjének a hitelező beadványa alapján történő megállapításának lehetősége 2020. május 1. és 2021. január 31. között korlátozott. Olyan javaslat előkészítése, amely fizetési haladékot enged az adósok számára 2021. február 1-től.

2.1.2 A követelések végrehajtásának felfüggesztése és a szerződés felmondásához való jog felfüggesztése

2.1.2.1 Általános / különös moratórium a követelések végrehajtása / a követelések végrehajtásának egyes típusai tekintetében

A végrehajtási törvényt módosították annak érdekében, hogy megkönnyítsék az adós helyzetét a 2020. május 1. és 2021. április 30. közötti időszakban.

A fizetési időszak és az ingatlanárverés alól mentes hónapok engedélyezésének kritériumai kerülnek módosításra. Több időt biztosítanak a kilakoltatások végrehajtására.

2.1.2.2 A szerződés felmondásának felfüggesztése (általános / egyedi szerződések)

-

2.2 Polgári (beleértve a fizetésképtelenségi) bíróságok működésének felfüggesztése, és eljárások felfüggesztése

-

2.3 A fizetésképtelenséggel kapcsolatos egyéb intézkedések (pl. a megelőző intézkedésekkel, reorganizációs tervekkel, informális megállapodásokkal stb. összefüggésben)

A hitelezők általános felelősségvállalására való felszólítása.

Finnország arra is törekszik, hogy elkerülje a magánszemélyek és a háztartások túlzott eladósodását.

2.4 A fizetésképtelenségi eljáráson kívüli, kapcsolódó intézkedések (a fizetések halasztása, bankhitelek, társadalombiztosítás, egészségbiztosítás, vállalkozások támogatása)

A fogyasztói hitelekre ideiglenes, 10 százalékos kamatplafon előírása, valamint azok közvetlen marketingjének ideiglenes betiltása július 1-jei hatállyal, 2020. december 31-ig. Javaslat előkészítése ezen ideiglenes intézkedések meghosszabbítására.

Javasolt a fogyasztói követeléseken kívüli egyéb követelések behajtási költségeinek ideiglenes szabályozása és a tervezet alkalmazásának korlátozása bizonyos adósokkal szemben.

Utolsó frissítés: 14/04/2023

Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.