Az átmeneti időszak vége előtt indított, folyamatban lévő polgári eljárásokat az uniós jog alapján fogják lefolytatni. Az európai igazságügyi portálon 2024 végéig még olvashatók lesznek az Egyesült Királyságra vonatkozó releváns információk, az országgal kötött kölcsönös megállapodás alapján.

Családjogi közvetítői eljárás

Észak-Írország
Tartalomszolgáltató:
European Judicial Network
Európai Igazságügyi Hálózat (polgári és kereskedelmi ügyek)

Családjogi közvetítői eljárás

A családjogi közvetítői eljárás teljes mértékben önkéntes, és Észak-Írországban jelenleg nincsen olyan rendelkezés, amely a bírósághoz való fordulást megelőzően kötelezően előírná a jogvita közvetítői eljárás útján történő rendezésének megkísérlését. A bíróságok ugyanakkor támogatják a közvetői eljárást, és a megfelelő esetben ösztönzik annak igénybevételét. Habár az alkalmazandó eljárást nem tartalmazza törvény, a bíróságok nagy valószínűséggel engedélyezik a tárgyalás elnapolását az olyan ügyekben, ahol a vitás kérdések vélhetően közvetítői eljárás útján is rendezhetők. A felek aziránt is bírósághoz fordulhatnak, hogy a bíróság a közvetítéssel született megállapodást nyilvánítsa végrehajthatónak, mintha az bírósági végzés lenne.

Egyes esetekben állami finanszírozás is elérhető. Észak-Írország Jogi Szolgáltatási Ügynöksége (Legal Services Agency Northern Ireland) egyes közvetítői eljárások költségeit költségmentességi alapokból fedezi, és az Egészségügyi, Szociális Szolgáltatási és Közbiztonsági Minisztérium jelenleg finanszírozást biztosít a családjogi vitákban a bírósági eljárást megelőzően igénybe vett közvetítői eljárásokhoz. További információ a Családtámogatás Észak-Írországban honlapon érhető el.

A családjogi közvetítői szakma

A képzést és az akkreditációt a kormány nem szabályozza. A szakma önszabályozó, és a képesítésre és a tapasztalatra vonatkozó követelmények a kapcsolódó szakmai szervezetenként eltérőek. További információ a szolgáltatók honlapján, valamint az NI Direct (Észak-Írországra vonatkozó közvetlen információkat tartalmazó) honlapon elérhető, a bírósági eljárás alternatívái Észak-Írországban (Alternatives to Court in Northern Ireland) című tájékoztató kiadványban található.

Utolsó frissítés: 11/02/2021

Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.