Családjogi közvetítői eljárás

Hollandia
Tartalomszolgáltató:
European Judicial Network
Európai Igazságügyi Hálózat (polgári és kereskedelmi ügyek)

Közvetítés során a felek egy független közvetítő irányításával közösen oldják meg a konfliktust. A közvetítést általában a polgári jog és a közjog keretében alkalmazzák. Számos előnye van ennek a bíróságon kívüli vitarendezési típusnak: a vitát gyakran gyorsabban sikerül rendezni annál, mintha az bíróság elé került volna, a közvetítés általában olcsóbb is, továbbá segít fenntartani a felek közötti kapcsolatot, mivel önként próbálnak megoldást találni.

A Holland Közvetítői Szövetség (Mediatorsfederatie Nederland)

Hollandiában több közvetítői nyilvántartás is létezik. A Holland Közvetítői Szövetség (MfN) gondozza a Közvetítők Jegyzékét (korábbi nevén NMI-nyilvántartást). Az MfN Hollandia legnagyobb közvetítői társulásait képviselő szövetség. Az MfN nyilvántartása kizárólag olyan közvetítőket tartalmaz, akik megfelelnek a körültekintően megállapított minőségi előírásoknak. A holland kormány az MfN előírásai alapján veszi nyilvántartásba azokat a közvetítőket, akik a jogi segítségnyújtási rendszer keretében dolgoznak (a Jogi Segítségnyújtási Testület nyilvántartása). Az MfN honlapja a hollandiai közvetítésre és közvetítőkre vonatkozó független tájékoztatást is tartalmaz.

Az ADR nemzetközi nyilvántartás

Az ADR nemzetközi nyilvántartásban is lehet közvetítőt keresni, illetve a közvetítéssel kapcsolatos kérdésekről információt találni.

A közvetítéssel kapcsolatos információk

Hollandiában a „Mediation naast rechtspraak” (közvetítés a bírósági eljárások mellett) elnevezésű kezdeményezés is elindult. Ez azt jelenti, hogy az ügyben eljáró kerületi bíróság vagy fellebbviteli bíróság tájékoztatja az érintett feleket a közvetítés választásának lehetőségéről. A bíróságok a feleket családjogi ügyekben szülői vizsgálóbizottsági eljárásra (ouderschapsonderzoek) is utalhatják, amelybe beletartozik a közvetítés igénybevétele is a probléma lehetséges megoldása érdekében.

A közvetítéssel kapcsolatban még a jogi ügyfélszolgálat (Het Juridisch Loket) és a Jogi Segítségnyújtási Testület (Raad voor Rechtsbijstand) nyújt tájékoztatást.

Bizonyos körülmények között a közvetítés költségei egészben vagy részben megtéríthetők. Ide kattintva kaphat további tájékoztatást a támogatott közvetítésről.

Kapcsolódó linkek

Holland Közvetítői Szövetség

Az ADR nemzetközi nyilvántartás

De Rechtspraak over mediation naast rechtspraak

Jogi ügyfélszolgálat

Jogi Segítségnyújtás

Jogi Segítségnyújtási Testület

Utolsó frissítés: 09/02/2022

Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.