Hogyan lehet bírósághoz fordulni?

Spanyolország
Tartalomszolgáltató:
European Judicial Network
Európai Igazságügyi Hálózat (polgári és kereskedelmi ügyek)

1 Bírósághoz kell fordulnom vagy van más lehetőség is?

A jogvitákat bírósági eljárás nélkül is lehet rendezni – közvetítés útján, lásd a „Közvetítés Spanyolországban” oldalt.

A felek a bírósági eljárás megindítását követően is kérhetnek közvetítést.

2 Van határideje a perindításnak?

Az adott ügytől függően a keresetindítási határidők eltérőek lehetnek. A határidők és az elévülési idők kérdése jogilag összetett, ezért javasolt ügyvéd vagy jogi tanácsadó iroda segítségét kérni azzal kapcsolatban, hogy hogyan járjon el az ügyben.

Főszabály szerint, kizárólag szemléltető jelleggel:

  1. a szerződéses kötelezettségek elévülési ideje öt év;
  2. a szerződésen kívül okozott károk elévülési ideje egy év.

3 Ebben a tagállamban kell bírósághoz fordulnom?

Amennyiben a jogvita bíróság előtti rendezését választja, kötelező ebben a tagállamban működő bírósághoz fordulnia.

4 Amennyiben igen, úgy konkrétan melyik bírósághoz kell fordulnom ebben a tagállamban, tekintettel lakóhelyemre és a másik fél lakóhelyére vagy az ügyem egyéb körülményeire?

A hatásköri és illetékességi szabályokról lásd „Hatáskör és illetékesség” című pontot.

A lakóhelytől függően:

Az igazságügyi szervek jegyzéke (Directorio Juzgados)

5 Konkrétan melyik bírósághoz kell fordulnom ebben a tagállamban, tekintettel az ügyem jellegére és a pertárgy értékére?

A hatásköri és illetékességi szabályokról lásd „Hatáskör és illetékesség” című pontot.

6 Magam is indíthatok keresetet vagy közvetítőn – például ügyvéden – keresztül kell bírósághoz fordulnom?

Spanyolországban a bírósági eljáráshoz főszabály szerint a következő személyekre lesz szüksége:

  1. bírósági eljárásban eljáró képviselő (procurador), valamint
  2. az Ön nevében a bíróság előtt eljáró ügyvéd.

E szakemberek közreműködését a következő esetekben nem kell igénybe vennie:

  1. ha az Ön által követelt összeg nem haladja meg a 2000 eurót.
  2. A „fizetési meghagyásnak” (monitorio) nevezett különleges, gyorsított eljárásban benyújtott kereset esetén, feltéve, hogy az adósság fennállását okirati bizonyítékkal támasztja alá. Ezekben az ügyekben a követelés összegére nem vonatkozik korlátozás.
  3. Eljárás megindítása előtt biztosítási intézkedésre irányuló kérelem esetén. Ilyen például a házasság érvénytelenítésére, a különválásra és a házasság felbontására irányuló eljárásokban alkalmazott előzetes ideiglenes intézkedések esete, amelyek célja a házastársak és a gyermekek legsürgetőbb személyes és pénzügyi szükségleteinek kielégítése azokban a helyzetekben, amikor az egyik házastárs érvényteleníttetni kívánja a házasságot, vagy különválást vagy a házasság felbontását kívánja kezdeményezni (e szakemberek közreműködésére azonban minden további írásos dokumentumhoz és cselekményhez szükség lesz).

7 A per megindításához pontosan hová kell benyújtanom a kereseti kérelmemet: a bíróság kezelőirodájához vagy hivatalához, vagy más igazgatási szervhez?

A kereset és a dokumentumok az interneten keresztül is benyújthatók a következő címen:

A bírósági szolgálat általános hozzáférési pontja (Administración de Justicia)

A kereset és a dokumentumok az adott bírósági kerület központi bírósági hivatalánál (Juzgado Decano) vagy az adott település bírósági hivatalánál is benyújthatók. A beadványokat a következő személyek fogják feldolgozni:

  1. a központi bírósági hivatal feladatainak ellátásáért és az általános bírósági szolgáltatásokért felelős tisztviselő; vagy
  2. a felelős tisztviselő felügyelete alá rendelt beosztott hivatali tisztviselő.

A kereset, az eljárást megindító dokumentumok és a kötelező határidőkkel érintett dokumentumok benyújtási időpontjának megerősítésére kizárólag a felelős tisztviselő és az általa kijelölt beosztott hivatali tisztviselő jogosult.

Polgári jogi és kereskedelmi jogi követelések semmilyen más közjogi szerv előtt nem érvényesíthetők, így az ügyeletes bíróság előtt sem.

8 Milyen nyelven terjeszthetem elő a kereseti kérelmemet? Ez szóban is lehetséges, vagy írásban kell megtennem? Elküldhetem a kereseti kérelmemet faxon vagy e-mailben?

Főszabály szerint a bírósági eljárásokban a spanyol nyelvet kell használni. A saját nyelvvel rendelkező autonóm közösségekben (Katalónia, Valencia, Baleár-szigetek, Galicia és Baszkföld) az adott közösség nyelve is használható.

Az eljárás más résztvevői a spanyol nyelvet vagy az eljárás helye szerinti autonóm közösség nyelvét használhatják mind az okiratokban, mind a szóbeli eljárás során. Ha valaki nem beszéli az autonóm közösség nyelvét, a bíróság tolmácsot jelöl ki, aki gondoskodik a spanyol nyelvre történő tolmácsolásról. Ilyen kijelölésére jogszabályban meghatározott esetekben, vagy a jogszerű eljáráshoz fűződő jogát gyakorló személy kérelmére kerül sor. Amennyiben a felektől különböző személy azért nyújt be bizonyítékot idegen nyelven, mert nem beszél spanyolul vagy az autonóm közösség nyelvén, az erre a bizonyítékra hivatkozó fél felelős a tolmács biztosításáért.

Az eljárás megindítására minden esetben írásban, a „keresettel” (demanda) kerül sor, amely a legfeljebb 2000 euró összegű követelések esetében egyszerű. Az alábbi információkat kell tartalmaznia:

  1. a kérelmező személyes adatai és címe, valamint a másik fél személyes adatai és címe, ha ezek ismertek; valamint
  2. annak pontos leírása, hogy a kérelmező mit követel a másik féltől.

Ha valaki nem veszi igénybe bírósági eljárásban eljáró képviselő közreműködését, akkor eldöntheti, hogy elektronikus úton tartja-e a kapcsolatot a bíróságokkal. A választott módszerre vonatkozó döntését bármikor megváltoztathatja.

A bírósági szolgálat általános hozzáférési pontja

Az eljárást megindító irat, a további kérelmek és az egyéb dokumentumok benyújtásához minden jogi szakembernek a bírósági hivatalok elektronikus vagy távnyilvántartási rendszerét kell igénybe vennie. Erre azért van szükség, hogy biztosított legyen a benyújtás hitelessége, és megbízható módon igazolható legyen, hogy valamennyi dokumentum a maga teljességében került elküldésre és érkeztetésre. Az informatikai rendszerek egyben a megküldés és a beérkezés időpontját is rögzítik.

Az alábbi szervezetek és személyek szintén elektronikus úton kötelesek a bíróságokkal kommunikálni:

  1. a jogi személyek;
  2. a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek;
  3. a szakmai szervezetben való nyilvántartásba vételt igénylő területeken dolgozó szakemberek minden olyan alaki követelmény és tevékenység tekintetében, amelyet a szakmai tevékenységük gyakorlása keretében a bírósági szolgálat előtt kell teljesíteniük;
  4. a közjegyzők és a nyilvántartás-vezetők;
  5. az érintett félnek a bírósági szolgálattal elektronikus kapcsolattartást alkalmazó képviselői; valamint
  6. a közigazgatásban dolgozó tisztviselő, ha hivatali beosztása keretében hoz intézkedéseket vagy jár el.

9 Vonatkoznak-e speciális formai előírások a perindításra, vagy ha nem, akkor hogyan kell előadnom az ügyemet? Vannak-e olyan iratok, amelyeket csatolni kell az ügy aktájához?

A legfeljebb 2000 euró összegre vonatkozó keresetekhez, valamint a fizetési meghagyásos eljárásban benyújtott követelésekhez léteznek űrlapok és nyomtatványok. A fizetési meghagyásos eljárásban nincs megszabva az összeghatár, de az adósságot okirati bizonyítékkal kell alátámasztani.

Ezek a nyomtatványok (a használati útmutatókkal együtt) az interneten, a következő címeken érhetőek el:

Szóbeli meghallgatásos eljárások (Juicio Verbal) (kis összegű követelések esetében)

Fizetési meghagyásos eljárás (Juicio Monitorio) (a különleges eljáráshoz)

Ugyanezek a nyomtatványok az egyes bírósági kerületekben működő központi hivatalokban és a központi eljárási szolgálat hivatalaiban is beszerezhetők.

A legfeljebb 2000 euró összegű követelések esetében ez nagyon egyszerű: mindössze a kérelmező személyes adatait, a másik fél személyes adatait (ha ismertek), valamint a felperes követelésének pontos leírását kell tartalmaznia.

A 2000 eurónál nagyobb összegű követelések esetében összetettebb dokumentumot kell benyújtani, és annak elkészítésével ügyvédet kell megbízni, mert tartalmaznia kell az ügy tényeinek bemutatását, a követelés jogalapját és a benyújtott dokumentumok és más bizonyítékok pontos jegyzékét is.

Az eljárást megindító keresethez mindkét esetben csatolni kell a keresetet alátámasztó okirati bizonyítékokat, valamint az esetleges szakértői tanúvallomásokat és az ügyre vonatkozó egyéb bizonyítékokat. Főszabály szerint ezeket a dokumentumokat nem lehet későbbi időpontban benyújtani, ez alól csak nagyon különleges esetekben lehet kivétel.

10 Kell-e bírósági illetéket fizetnem? Ha igen, mikor? A kereseti kérelmem előterjesztésétől kezdve kell ügyvédet fizetnem?

A magánszemélyeknek nem kell illetéket fizetniük.

A jogi személyeknek (vállalkozásoknak, alapítványoknak, egyesületeknek) kell illetéket fizetniük, ha polgári, kereskedelmi vagy peres közigazgatási bírósághoz keresetet nyújtanak be, vagy ha a szociális ügyekkel foglalkozó bíróságok ítéleteivel szemben fellebbezni kívánnak. A büntetőbíróságokon nem kell illetéket fizetni. További információkat a következő weboldalon talál:

Bírósági illetékek (Tasas judiciales)

Katalóniában a jogi személyeknek illetéket kell fizetniük (de a magánszemélyeknek nem):

Katalónia autonóm közösség (Comunidad Autónoma de Cataluña). Illeték

Az ügyvédi díjak tekintetében nincsenek szabványosított árak. Mind a díjak mértékét, mind a fizetés módját az ügyféllel való megállapodás határozza meg.

A bírósági eljárásban eljáró képviselők által kiszabott díjak mértéke szabályozott.

A bírósági eljárásban eljáró képviselők díja (Arancel Procuradores) (szabványos díjszabás)

A jogi szakemberek általában előleget kérnek a kezdeti költségek fedezésére, amelyet később beszámítanak a teljes díjba. Az eljárások szakaszokra oszlanak, és a szakemberek minden szakasz kezdetén felkérhetik az ügyfelüket, hogy fizessék meg a teljes összeg megfelelő százalékát.

A szakemberek általában csak az ügy lezárásakor kérik a teljes összeg megfizetését.

11 Kérelmezhetek költségmentességet?

Azok a személyek, akik bizonyítani tudják, hogy nem rendelkeznek megfelelő anyagi forrásokkal a bírósághoz forduláshoz, költségmentességre jogosultak.

Költségmentesség (Justicia Gratuita) (Igazságügyi Minisztérium)

A kérelmező anyagi helyzetét a spanyol költségvetésből származó ellátások többcélú jövedelemindexe (IPREM – indicador público de renta de efectos múltiples) segítségével értékelik.

Akkor vélelmezik, hogy valaki nem rendelkezik megfelelő forrásokkal a bírósághoz forduláshoz, ha a háztartás szintjén, valamennyi jövedelemforrás figyelembevételével számított éves jövedelme nem haladja meg:

  1. a kereset benyújtásának időpontjában alkalmazandó IPREM kétszeresét, ha az adott személy családon kívül él;
  2. a kereset benyújtásának időpontjában alkalmazandó IPREM két és félszeresét, ha az adott személy négyfősnél kisebb családban él;
  3. az IPREM háromszorosát, ha az adott személy legalább négyfős családban él.

2023-ra az éves IPREM összege 7 200,00 EUR (tizenkét részlet).

IPREM 2023

Egyes nonprofit szervezetek szintén jogosultak lehetnek költségmentességre.

12 Hivatalosan mely időponttól tekintik benyújtottnak a keresetemet? Kapok-e a hivataloktól visszajelzést arra vonatkozóan, hogy az ügyemet megfelelően terjesztettem-e elő?

A kereset a benyújtásának napjától számítva minősül hivatalosan benyújtottnak. A bíróság a bírósági hivatalhoz való benyújtást, valamint a hatáskör és az illetékesség ellenőrzését követően hivatalos végzést bocsát ki a kereset feldolgozásra való befogadásáról.

Ha Ön bírósági eljárásban eljáró képviselővel jár el, a bíróság rajta keresztül küld értesítést a kereset befogadására vonatkozó végzéséről és minden további határozatáról. Ha nem szükséges bírósági eljárásban eljáró képviselővel eljárnia, az értesítést tértivevényes levélben közvetlenül a keresetben megadott címre küldik meg.

Ha a kereset olyan hibát tartalmaz, amelynek következtében nem lehet feldolgozásra befogadni, a bíróság határidőt szab a hiba kijavítására. Ha a hiba nem javítható, a felelős bírósági tisztviselő értesíti a bírót, aki dönt arról, hogy engedélyezi-e a kereset feldolgozását.

13 Kapok-e részletes tájékoztatást az elkövetkező események időrendjéről (pl. a perbebocsátkozás határidejéről)?

A felek az eljárás minden szakaszáról és minden esemény tekintetében azonnal, közvetlenül vagy – amennyiben ilyennel rendelkeznek – a bírósági eljárásban eljáró képviselőjükön keresztül értesítést kapnak.

Főszabály szerint az eljárásoknak nincs előre meghatározott ütemtervük, de vannak bizonyos határidők, amelyeket be kell tartani.

Utolsó frissítés: 16/04/2024

Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.