Az áldozatok jogai az egyes tagállamokban

Görögország

Tartalomszolgáltató:
Görögország

Hogyan tehetek feljelentést egy bűncselekmény miatt?

Ha Ön bűncselekmény sértettje, a bűncselekményt büntető feljelentés benyújtásával bejelentheti az ügyészségnek vagy a rendőrségnek (énklisi vagy mínysi). (Szigorú értelemben az énklisi olyan büntető feljelentés, amelyet maga a sértett nyújtott be. Bizonyos helyzetekben a büntetőeljárást csak akkor indítják meg, ha benyújtottak ilyen feljelentést (például valamely személy becsületét vagy jóhírnevét sértő bűncselekmény esetében). A mínysi a sértettől eltérő más fél által benyújtott büntető feljelentés vagy bejelentés olyan bűncselekmény esetében, amelyet a hatóságok a sértett feljelentésétől függetlenül, hivatalból kivizsgálhatnak. A gyakorlatban azonban a mínysi fogalmát mindkét típusú feljelentésre használják. Ezért az ügyészségnek történő benyújtásakor a büntető feljelentés, a fajtájától függetlenül, arithmós vivlíou minýseon néven ismert egyedi feljelentési nyilvántartási számot kap — amely a minýsi szót használja).

Másik személyt is felkérhet arra, hogy a bűncselekményt jelentse be az Ön nevében. Ebben az esetben aláírásával ellátott írásbeli nyilatkozatban (dílosi or exousiodótisi) kell megjelölnie azt a személyt, aki a feljelentést Ön helyett benyújtja. E nyilatkozatra nem áll rendelkezésre formanyomtatvány, azt azonban központi vagy helyi kormányzati szerv tisztviselője vagy ügyvéd (ideértve a saját ügyvédjét, amennyiben már van) előtt kell aláírnia, aki hitelesíti az Ön aláírását. Az Ön nevében bejelentést tevő személy lehet ügyvéd, vagy bárki, akiben megbízik. Amennyiben az ügy olyan jellegű, hogy a büntetőeljáráshoz a sértett büntető feljelentése szükséges, a sértett azonban elhunyt, a feljelentési jog átszáll a túlélő házastársára és gyermekeire vagy a szüleire (a büntetőeljárásról szóló törvény 118. cikkének (4) bekezdése [Kódikas Poinikís Dikonomías, a továbbiakban: KPD]). Amennyiben az áldozat a bűncselekmény következtében hunyt el, a hivatkozott személyek saját jogukon is csatlakozhatnak magánfélként a büntetőeljáráshoz és a nekik okozott fájdalom és szenvedés miatt kártérítési követeléssel élhetnek.

A bűncselekmény bejelentését szóban vagy írásban teheti meg. Ha a bűncselekmény szóban történő bejelentését választja, a feljelentését felvevő tisztviselő jelentést készít, amelyben rögzíti azt.

A feljelentés benyújtása díjköteles; a díj összegét a pénzügyminiszter és az igazságügyért, az átláthatóságért és az emberi jogokért felelős miniszter közös határozatban időszakosan módosítja. Kivételes esetekben lehetővé teszik Önnek, hogy a díjat a feljelentés benyújtását követően fizesse meg, mindenesetre ennek 3 napon belül eleget kell tennie. A díjfizetés elmulasztása esetén a feljelentését mint elfogadhatatlant elutasítják. A díjat nem kell kifizetnie, ha költségmentességre jogosult. Akkor sem kell díjat fizetnie, ha szexuális szabadság elleni bűncselekmény vagy anyagi haszonszerzésre irányuló szexuális kizsákmányolás, családon belüli erőszak vagy faji alapú hátrányos megkülönböztetés sértettje (a büntető törvénykönyv 81A. és 361B. cikke [Poinikós Kódikas — a továbbiakban: PK] vagy sérült az egyenlő bánásmód követelménye (a KPD 46. cikkének (2) bekezdése).

Az olyan bűncselekmények esetében, amelyek tekintetében a hatóságok a sértett ilyen irányú kérésétől függetlenül hivatalból büntetőeljárást indíthatnak, a bűncselekmény bejelentésére nem vonatkozik időbeli korlát, kivéve a közepes súlyú bűncselekményeket (plimmelímata), amelyek 5 év elteltével elévülnek. Bizonyos esetekben azonban a bűncselekmény csak akkor képezheti vizsgálat tárgyát, ha Ön mint sértett, aki a bűncselekmény következtében sérelmet szenvedett el, kezdeményezi a büntetőeljárás megindítását. Ezekben a helyzetekben a bűncselekményről és az elkövető személyéről (amennyiben tudja, ki az elkövető) való tudomásszerzéstől számított 3 hónapon belül büntető feljelentést (énklisi) kell tennie.

A feljelentés benyújtására nem áll rendelkezésre formanyomtatvány.

A feljelentésének a következő információkat kell tartalmaznia:

  • a személyazonossága teljes körű azonosítására szolgáló adatokat;
  • amennyiben ismeri, az elkövető és elérhetőségei;
  • a tényállás részletes ismertetését;
  • a feljelentését alátámasztó bármely rendelkezésre álló okirati bizonyítékot;
  • a meghallgatni javasolt tanúkat;
  • az ügyvédjére vonatkozó adatokat, ha ügyvédet fogadott.

Amennyiben nem érti vagy beszéli a görög nyelvet, a büntető feljelentését egy Ön által értett nyelven is benyújthatja vagy a benyújtáshoz szükséges nyelvi segítségben részesülhet, ez azonban minden esetben a büntetőeljárásól szóló törvényben vagy egyéb különös büntetőjogi jogszabályban meghatározott feltételek függvénye. Az okiratról ingyenesen kérhet fordítást (a 4478/2017. sz. törvénynek az áldozatok jogai a feljelentés megtételekor tárgyú 58. cikke [a 2012/29/EU irányelv 5. cikke]).

Hogyan tudhatom meg, hogy mi történik az ügyben?

A büntető feljelentést a benyújtásakor egyedi feljelentési nyilvántartási számmal látják el. E szám lehetővé teszi Önnek, hogy az ügyészség vagy a feljelentés ügyében eljáró iroda által vezetett nyilvántartás használatával nyomon kövesse az ügye alakulását. Szintén igényelhet és kaphat egy az ügy előrehaladásáról kiállított igazolást (pistopoiitikó poreías), amely tartalmazza az ügy aktuális állását

Amennyiben az ügye az athéni elsőfokú bíróság (Protodikeío Athinón) hatáskörébe tartozik, a bírósághoz történő beérkezésétől számítva az ügyvédje nyomon követheti az ügye előrehaladását az Athéni Ügyvédi Kamara (Dikigorikós Sýllogos Athinón) honlapján. Ez a lehetőség magának a sértettnek nem áll rendelkezésére, mivel ahhoz csak az arra felhatalmazással rendelkező személyek férhetnek hozzá.

Jogosult vagyok-e jogi segítségnyújtásra (a nyomozás vagy a bírósági eljárás során)? Milyen feltételek mellett?

A tárgyalás során igénybe vehet ügyvédet, de az általa nyújtott szolgáltatás ellenértékét Önnek kell megfizetnie.

Amennyiben az éves családi jövedelme kevesebb, mint a Nemzeti Általános Kollektív Munkaszerződésben meghatározott éves minimáljövedelem kétharmada, ingyenesen biztosítanak Önnek ügyvédet, aki elkészíti és benyújtja a büntető feljelentést és az eljárás bármely szakában képviseli Önt mint magánfelet, feltéve, hogy Ön valamely alábbi bűncselekmény sértettje: kínzás vagy az emberi méltóság elleni más bűncselekmény (a büntető törvénykönyv 137. cikkének (A) és (B) pontja); hátrányos megkülönböztetés vagy egyenlőtlen bánásmód, élet, személyi szabadság vagy szexuális szabadság elleni bűncselekmény; anyagi haszonszerzésre irányuló szexuális kizsákmányolás; vagyon elleni vagy vagyoni jogok elleni bűncselekmény; személyi sérülés; illetve házassággal vagy családdal kapcsolatos bűncselekmény. A bűncselekménynek súlyosnak (kakoúrgima) vagy közepes súlyúnak (plimmélima) kell lennie és a háromtagú bírósági tanács (trimeloús plimmeleiodikeío) hatáskörébe kell tartoznia, amelyre legkevesebb 6 hónap szabadságvesztés büntetés szabható ki (a 4274/2014. és a 4689/2020. sz. törvénnyel módosított és kiegészített 3226/2004. sz. törvény [Kormányzati Közlöny 24/I, 2004.2.4.]).A költségmentesség iránti kérelmét elbíráló személy büntetőügyben az ügyben eljáró bíróság elnöke vagy annak a bíróságnak az elnöke, amelyhez a fellebbezést be kell nyújtani.

A nevében eljáró ügyvéd segíteni fog az annak engedélyezéséhez szükséges dokumentáció elkészítésében és benyújtásában, hogy az eljáráshoz magánfélként csatlakozhasson, valamint az eljárás során végig a segítségére lesz.

Fellebbezhetek-e, ha az ügyemet lezárják, mielőtt az bíróság elé kerülne?

Amennyiben a városi bíróság (eisangeléas plimmeleiodikón) ügyésze végzésében arra való hivatkozással utasítja el a feljelentését, hogy annak nincs jogalapja, vagy érdemét tekintve nyilvánvalóan megalapozatlan, vagy bírósági vizsgálatra alkalmatlan, a végzést a fellebbviteli bíróság illetékes ügyésze (eisangeléas efetón) előtt megtámadhatja (a KPD 47. és 48. cikke) a végzés időpontjától számított 3 hónapon belül – ez a határidő semmilyen okból nem hosszabbítható meg. A végzés megtámadása díjköteles, amelyet visszatérítenek Önnek, ha az ügyész a megtámadásnak helyt ad.

Részt vehetek a tárgyaláson?

A tárgyaláson csak abban az esetben vehet részt, ha magánfélként (politikó enágon) kártérítési követelést érvényesít a bíróság előtt az elszenvedett károkért, erkölcsi sérelemért vagy fájdalomért és szenvedésért. A büntetőeljáráshoz magánfélként való csatlakozását az illetékes ügyészhez a büntető feljelentésében vagy önálló okiratban előterjesztett kérelemben a tárgyalást megelőző nyomozás lezárásáig (a KPD 308. cikke) kérheti, személyesen vagy az általános, illetve az erre kifejezett meghatalmazással rendelkező ügyvédje révén. A polgári keresetét jelentésben rögzítik, amelyhez mellékelik az ügyvéd meghatalmazását (a KPD 83. cikke). Amennyiben a büntető feljelentésében nem kérte a magánfélként való kezelését, a büntető bíróság előtt ezt még mindig megteheti (a KPD 82. cikke) mielőtt a bíróság megkezdi a bizonyítékok értékelését.

Az eljáráshoz magánfélként való csatlakozása iránti kérelme elfogadhatatlanként elutasításra kerül, hacsak nem tartalmazza az ügy rövid leírását, a kérelme indokait, és, amennyiben nem rendelkezik állandó lakóhellyel a bíróság területi joghatóságán belül, az érintett joghatóságon belül kijelölt megbízott személy megjelölését. A megbízott személy jogosult átvenni az összes Önnek mint magánfélnek címzett kézbesítendő iratot vagy értesítést (a KPD 84. cikke). Ahhoz, hogy a büntető bíróság előtt magánfélként meghallgatásra kerüljön eljárni jogosult ügyvédet kell kijelölnie, és az államnak átalánydíjat kell fizetnie, amely a teljes eljárás költségét fedezi egészen a már nem megfellebbezhető ítélet meghozataláig. A díj összegét a gazdasági ügyekért és pénzügyekért felelős miniszter és az igazságügyi miniszter közös határozatban időszakosan módosítja.

Magánfélként Ön az eljárásban részes félnek minősül, és számos jog megilleti. Valamennyi bírósági tárgyaláson részt vehet, beleértve a zárt tárgyalásokat, és az ügy összes iratához hozzáféréssel rendelkezik. A bíróság előtt felszólalhat és előadhatja a követeléseit, valamint a tanú meghallgatását követően hozzászólással élhet, vagy bármely tanúvallomáshoz vagy előterjesztett bizonyítékhoz észrevételt tehet vagy magyarázatot fűzhet (a KPD 358. cikke). Ügyvédjén keresztül kérdéseket intézhet az elkövetőhöz, a tanúkhoz és a többi résztvevőhöz (például az ügyben kirendelt szakértőkhöz). Felkérik majd, hogy tanúként tegyen vallomást (habár nem eskü alatt), valamint Ön is javasolhat tanúkat, feltéve, hogy erről a bíróságot kellő időben értesíti. Kérheti a tárgyalás elnapolását vagy a bíró lecserélését.

Mindenesetre a bíróság mint sértettet tanúként megidézheti. Ebben az esetben meg kell jelennie a bíróság előtt. A tanúkénti meghallgatásakor lehetősége lesz előadni a bíróságnak a bűncselekménnyel kapcsolatos tényeket. A bíróság további kérdéseket is feltehet Önnek.

Mi a hivatalos szerepem az igazságszolgáltatási rendszerben? Például a következőknek minősülök-e, vagy lehetek-e: áldozat, tanú, magánfél, vagy magánvádló? Milyen jogok és kötelezettségek vonatkoznak rám ebben a szerepben?

Választhat, hogy a büntetőeljáráshoz magánfélként csatlakozik, amely esetben az egész eljárásban félként vesz részt és jelentés eljárási jogok illetik meg, vagy pedig egyszerűen tanúként vallomást tesz, mivel a büntetőeljárásra kifejezetten az Önnel szemben elkövetett bűncselekmény miatt került sor. A magánvádló intézménye nem ismert a görög igazságszolgáltatási rendszerben.

Tehetek-e nyilatkozatot, vagy szolgáltathatok-e bizonyítékot a bírósági eljárás során? Milyen feltételek mellett?

Benyújthat iratokat, amelyeket felolvasnak a tárgyaláson (a KPD 364. cikke) és csatolnak az ügy irataihoz, valamint tanúkat hívhat a bíróság megfelelő értesítése mellett (a KPD 326. cikkének (2-1) bekezdése).

Milyen tájékoztatást fogok kapni a bírósági eljárás során?

Az eljárás során részt vehet a nyilvános tárgyalásokon, a bizonyításfelvételkor, a vádlott védekezési nyilatkozata megtételekor, az ügyvédek beadványainál és a bíróság ítélethozatalakor.

Betekinthetek-e majd a bírósági iratokba?

Magánfélként hozzáféréssel rendelkezik az ügyiratok tartalmához és másolatot kérhet a bíróság ítéletéből.

Utolsó frissítés: 12/06/2023

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.