Figyelem: az oldal eredeti nyelvű változata horvát nemrég módosult. Az Ön által kiválasztott nyelvi változatot most készítik fordítóink.
Swipe to change

Az áldozatok jogai az egyes tagállamokban

Horvátország

Tartalomszolgáltató:
Horvátország

Milyen tájékoztatást kapok a hatóságtól (például rendőrség, ügyészség) a bűncselekmény megtörténte után még azelőtt, hogy bejelenteném a bűncselekményt?

A büntető eljárásjogi törvény nem szabályozza, hogy minek kell szerepelnie az áldozatnak a bűncselekmény elkövetését követően, de annak bejelentése előtt megadott tájékoztatásban. Mindenki jogosult kapcsolatba lépni az ügyészséggel, ahol lehetőség van a bűncselekmények bejelentésére, nyilatkozatok megtételére, illetve az ügyész hatáskörébe tartozó kérdésre vonatkozó beadvány benyújtására. A hivatallal kapcsolatba lépő személyt fel kell világosítani, hogy hogyan jelentheti be a bűncselekményt és tájékoztatni kell a jogairól és kötelezettségeiről.

A rendőrök kötelesek a hivatalból üldözött bűncselekményekre vonatkozó jegyzőkönyvek felvételére.

Emellett mindenki jogosult megfelelő rendőri védelemre, ha e védelemnek észszerű okai vannak.

A hét megyei bíróság által létrehozott áldozat- és tanúsegítő osztályok érzelmi támogatással és a jogaikra vonatkozó tájékoztatással látják el az áldozatokat, a tanúkat és e személyek családját (ideértve a technikai és a gyakorlati segítséget is). A tájékoztatást és a támogatást az eljárás minden szakaszában igénybe lehet venni. Az áldozat akkor is részesül a tájékoztatásban és a segítségben, ha nem jelenti be a bűncselekményt. Ezen osztályok emellett az áldozatok és a tanúk szükségleteitől függően különös civil társadalmi intézményekhez és szervezetekhez is irányíthatják e személyeket.

Nem abban az EU-országban lakom, ahol a bűncselekmény történt (uniós és nem uniós polgárok). Hogyan védik a jogaimat?

Állampolgárságtól függetlenül az áldozatok és a magánfelek jogait szabályozó rendelkezéseket kell alkalmazni, mivel a horvát büntetőjog vonatkozik minden olyan személyre, aki Horvátország határain belül követ el bűncselekményt. Az eljárás felei és az eljárásban résztvevő személyek jogosultak anyanyelvük használatára.

A rendőrség, az ügyészség és a bíróságok a büntető eljárásjogi törvény és a bűncselekmények áldozatairól (pénzügyi kártérítésről) szóló törvény szerint kötelesek a bűncselekmények áldozatainak az e jogszabályokban meghatározott jogaikra vonatkozó tájékoztatást nyújtani. Ennek megfelelően az ügyészség és a bíróságok kötelesek mind a büntetőeljárást megelőzően, mind a büntetőeljárás során vizsgálni annak lehetőségét, hogy a terhelt kártérítést nyújtson a magánfélnek minden olyan veszteség/kár tekintetében, amelyeket a jogsértés következtében szenvedett el, valamint kötelesek szóban az áldozat által értett nyelven, illetve írásban horvátul vagy angolul értesíteni a magánfelet az anyanyelvhasználatra és tulajdonjogi követelés érvényesítésére (kártérítésre) vonatkozó jogáról. Az ügyészség és a bíróságok emellett kötelesek az áldozatot kérelmére általános tudnivalókkal és tájékoztatással ellátni arra vonatkozóan, hogy hogyan érvényesítheti követelését és mely iratokat kell mellékelnie. Az áldozatok kártérítési jogaira vonatkozó tájékoztatók a kártérítési keresetre vonatkozó nyomtatványhoz hasonlóan horvát és angol nyelven érhetők el. E dokumentumok horvát és angol verzióját a horvát Igazságügyi Minisztérium honlapjáról töltheti le.

Minden bűncselekményt bejelentő személy tájékoztatásban részesül a rendőrségtől a jogaira vonatkozóan. Az áldozat szóbeli tájékoztatását követően a rendőr átadja az áldozat jogaira vonatkozó írásbeli tájékoztatót és megoszt minden, az áldozatok védelmére és támogatására irányuló szolgálattal kapcsolatos információt. Ez utóbbi magában foglalja az ingyenes áldozatsegítő segélyvonal telefonszámát is.

A horvát nyelvi ismeretekkel egyáltalán nem rendelkező személyek számára a rendőrségen más nyelven is elérhető a jogokra vonatkozó tájékoztató.

A bűncselekmények és kihágások áldozatainak országos telefonközpontjában (116-006) dolgozó önkéntesek érzelmi támogatást, a jogokra vonatkozó tájékoztatás és gyakorlati segítséget biztosítanak. Emellett az áldozatokat az illetékes szolgálatokhoz és szervetekhez irányíthatják annak biztosítása érdekében, hogy az áldozatok megkapnak minden további információt, támogatást és segítséget. A segélyvonal hétköznap reggel 8 és este 8 között érhető el és az dolgozók horvát és angol nyelven fogadják a hívásokat.

Ha bejelentek egy bűncselekményt, milyen tájékoztatást fogok kapni?

a) Az áldozat és a magánfél a vádemeléstől vagy a bűncselekmény bejelentésétől számított két hónapon belül jogosult tájékoztatást kérni az ügyészségtől a vád/jelentés kapcsán meghozott intézkedések tekintetében. E személyeket az ügyészség észszerű határidőn belül, de legkésőbb a kérelemtől számított harminc napon belül értesíti a meghozott intézkedésekről, kivéve, ha a kérelem hátráltatja az eljárás hatékonyságát. Az ilyen információk visszatartásáról szóló határozatot közölni kell a kérelmet benyújtó áldozattal vagy magánféllel.

b) Az ügyész határozattal felfüggeszti a nyomozást:

  • amennyiben a bűncselekmény, amellyel a személyt vádolják nem hivatalból üldözött bűncselekmény;
  • amennyiben a körülmények felmentik a terheltet a bűnösség alól, kivéve, ha a jogellenes cselekményt mentális beszámíthatatlanság állapotában követték el;
  • amennyiben a bűncselekmény elévült vagy, ha a bűncselekményre közkegyelem vagy amnesztia vonatkozik vagy, ha egyéb körülmények meggátolják a büntetőeljárás lefolytatását; valamint
  • amennyiben nincs arra utaló bizonyíték, hogy a terhelt követte el a bűncselekményt.

A nyomozás felfüggesztéséről szóló határozatot meg kell küldeni a magánfélnek és a terheltnek, akit, ha őrizetbe vagy fogságba vettek, azonnal szabadon kell engedni. A határozat mellett a magánfelet a büntető eljárásjogi törvény 55. cikke szerint tájékoztatni kell, hogy ő maga hogyan folytathatja a büntetőeljárást.

c) A bejelentés vizsgálatát és a ügyészség információs rendszerében folytatott ellenőrzést követően az ügyész indokolt határozattal elutasítja a bejelentést, ha a bejelentésből kitűnik, hogy:

  • a bűncselekmény nem hivatalból üldözendő bűncselekmény;
  • a bűncselekmény elévült vagy a bűncselekményre közkegyelem vagy amnesztia vonatkozik vagy a bűncselekmény tekintetében bíróság már jogerős döntést hozott vagy egyéb körülmények meggátolják a büntetőeljárás lefolytatását;
  • a körülmények kizárják a felelősségrevonhatóságot;
  • nincsenek észszerű kétségek a tekintetben, hogy a terhelt követte el a bejelentett bűncselekményt; vagy
  • a bejelentésre vonatkozó információ értelmében a bejelentés nem hiteles.

Az ügyész bejelentés elutasítására vonatkozó határozatával szemben nincs lehetőség fellebbezésre.

A büntető eljárásjogi törvény ellenkező rendelkezésének hiányában az ügyész nyolc napon belül értesíti az áldozatot a bejelentés elutasításáról szóló határozatáról és azt megindokolja. Az ügyész ezen túl tájékoztatja az áldozatot, hogy ő maga hogyan folytathatja a büntetőeljárást. Az ügyész haladéktalanul tájékoztatja a bejelentést tevő személyt és a terheltet a bejelentés elutasítására vonatkozó határozatáról, ha ezt bármelyik fél kérelmezi.

Amennyiben az ügyész a bejelentésből nem tudja megítélni a vád hitelességét, vagy ha a bejelentésre vonatkozó információk alapján nincs elegendő ok a nyomozás megindítására vagy a bizonyításfelvételre vonatkozó határozat meghozatalához, az ügyész maga folytat le vizsgálatokat, vagy erre a rendőrséget szólítja fel.

d) Az őrizetért felelős tisztségviselő haladéktalanul szabadon engedi a letartóztatott vagy elfogott személyt:

  • amennyiben erre az ügyész felszólítja;
  • amennyiben a letartóztatott személyt az elévülési időn belül nem hallgatják ki; vagy
  • amennyiben az őrizetet megszüntetik.

e) Az ügyész írásban beidézi a tanút vagy szakértőt, hogy nyújtson segítséget a bizonyításfelvétel során. Az idézést az ügyész utasításai alapján a nyomozó is megküldheti. A bíróság beidézi a tanút vagy szakértőt, hogy a tárgyaláson tegyen vallomást vagy a bíróság előtt jelenjen meg. Az illetékes hatóság előre meghatározza a bizonyítékok felvételének helyét és idejét. A beidézett személyt figyelmeztetni kell távolmaradásának következményeire.

Jogosult vagyok-e ingyenes tolmácsolásra vagy fordításra (amikor a rendőrséghez vagy egyéb hatóságokhoz fordulok, vagy a nyomozás és a bírósági eljárás során)?

A büntetőeljárásban magánfélként résztvevő áldozat jogosult:

  • az anyanyelve használatára, ideértve a jelnyelvet is, valamint tolmács igénybevételére, ha nem érti vagy beszéli a horvát nyelvet, illetve jelnyelvi tolmács igénybevételére, ha a magánfél siket vagy siketvak.

Hogyan gondoskodik arról a hatóság, hogy megértsem őket, és hogy ők is megértsenek engem (amennyiben gyermek vagyok; amennyiben fogyatékos vagyok)?

Külön jogszabály ellenkező rendelkezésének hiányában a nyomozást lefolytató bíró hallgatja meg a 14 év alatti gyermekkorú áldozatokat. A meghallgatás során a bíró és a felek nem lehetnek jelen a gyermekkel egy teremben, a meghallgatást szakképzett asszisztens által működtetett audio-videó eszköz segítségével kell lefolytatni. A meghallgatás pszichológus, nevelési szakember vagy más szakképzett személy segítségével folytatható le. A meghallgatáson emellett a szülő vagy a gyám is részt vesz, kivéve, ha részvétele a nyomozás vagy a gyermek érdekeivel ellentétes. A felek szakértőn keresztül, a nyomozást lefolytató bíró hozzájárulásával tehetnek fel kérdéseket a gyermekkorú áldozatnak. A meghallgatást audio-videó eszköz segítségével fel kell venni és a felvételt le kell zárni és csatolni kell a jegyzőkönyvhöz. A gyermekkorú tanút kizárólag kivételes körülmények esetén lehet második meghallgatásra beidézni, amelyet ugyanilyen módon kell lefolytatni.

Külön jogszabály ellenkező rendelkezésének hiányában a nyomozást lefolytató bíró hallgatja meg a 14 és 18 év közötti gyermekkorú áldozatokat. A gyermekkel – különösen, ha ő a bűncselekmény áldozata – kiemelt figyelemmel kell bánni annak biztosítása érdekében, hogy a vizsgálat nem hat hátrányosan a gyermek pszichéjére. Különös lépéseket kell tenni a gyermek védelme érdekében.

Azt a tanút, aki idős kora, betegsége vagy fogyatékossága következtében nem tud eleget tenni az idézésnek, saját lakóhelyén vagy más helyen is meg lehet hallgatni. E tanúkat szakértő által működtetett audio-videó eszköz segítségével is meg lehet hallgatni. Amennyiben azt a tanú körülményei indokolják, a vizsgálatot olyan módon is le lehet folytatni, amely lehetővé teszi a felek számára, hogy anélkül tegyenek fel számára kérdéseket, hogy vele egy teremben tartózkodnának. Amennyiben indokolt, a meghallgatást audio-videó eszköz segítségével fel kell venni és a felvételt le kell zárni és csatolni kell a jegyzőkönyvhöz. E vizsgálati eljárást kell alkalmazni, ha azt a szexuális bűncselekmény, emberkereskedelem vagy családon belüli erőszak tanúként eljáró áldozata kérelmezi. A tanúkat kizárólag kivételes körülmények esetén lehet második meghallgatásra beidézni, ha az a bíróság szükségesnek ítéli.

Áldozatsegítő szolgálatok

Ki nyújt segítséget az áldozatoknak?

A hét megyei bíróság (zágrábi, eszéki, spliti, rijekai, sziszeki, zadari és vukovári) által létrehozott áldozat- és tanúsegítő osztályok segítséget nyújtanak az e bíróságok és az e városok helyi bíróságai előtt vallomást tevő áldozatok és tanúk számára. Ezen osztályok emellett segítséget nyújtanak a szabálysértési ügyekben eljáró bíróságok előtt a családon belüli erőszakkal kapcsolatos esetekben és az áldozatok és a tanúk szükségleteitől függően különös civil társadalmi intézményekhez és szervezetekhez is irányíthatják e személyeket.

A tájékoztatást és a segítséget telefonon, illetve az áldozat/tanú bíróság épületébe való belépésekor lehet igénybe venni. A tájékoztatás történhet e-mailben is.

További információt a horvát Igazságügyi Minisztérium honlapján talál:

https://pravosudje.gov.hr/o-ministarstvu/djelokrug-6366/iz-pravosudnog-sustava-6372/podrska-zrtvama-i-svjedocima/6156

A rendőrség automatikusan az áldozatsegítő szolgálatokhoz irányít?

Az áldozat szóbeli tájékoztatása során a rendőrség átadja az áldozat jogaira vonatkozó írásbeli tájékoztatót és megoszt minden, az áldozatok támogatására irányuló szolgálattal kapcsolatos információt. Ez utóbbi magában foglalja az ingyenes áldozatsegítő segélyvonal telefonszámát is. A jogokról való tájékoztatásról szóló ismertetőben a következő szervezetek elérhetőségei is szerepelnek:

  • az illetékes áldozat- és tanúsegítő osztály;
  • a megfelelő megye civil társadalmi szervezetei;
  • a bűncselekmények és szabálysértések áldozatainak nemzeti segélyhívó központja (116-006).

Hogyan védik a magánéletemet?

Az illetékes hatóságok kizárólag a jogszabályban meghatározott célból, a büntető eljárásjogi törvényben meghatározott feladataik ellátása során gyűjthetnek személyes adatokat.

A személyes adatokat kizárólag a törvényben vagy más jogszabályban meghatározott esetekben lehet feldolgozni és e feldolgozás kizárólag abból a célból történhet, amilyen célból az információt begyűjtötték. Az ilyen információ további feldolgozása lehetséges, kivéve, ha ez ellentétes az adatok begyűjtésének céljával és feltéve, hogy az illetékes szervek jogosultak az adatok jogszabályban meghatározott más célú feldolgozására, valamint a további feldolgozás e másik célhoz szükséges és azzal arányos.

A személyek egészségére és szexuális életére vonatkozó személyes adatokat kizárólag kivételes esetben lehet feldolgozni, ha az ötéves börtönbüntetéssel vagy annál szigorúbban büntetendő bűncselekményt más módon nem lehetséges leleplezni vagy büntetőeljárás alá vonni, illetve, ha ennek hiányában a leleplezés/büntetőeljárás alá vonás aránytalanul nagy nehézséggel járna.

A faji vagy etnikai hovatartozásra, politikai véleményre, vallási vagy filozófiai meggyőződésre, illetve szakszervezeti tagságra vonatkozó személyes adatokat nem lehet feldolgozni.

A büntetőeljárás céljából begyűjtött személyes adatokat különös jogszabály szerint csak akkor lehet továbbítani kormányzati szerveknek és más jogi személyeknek, ha az ügyészség vagy a bíróság véleménye szerint erre jogszabályban meghatározott célból szükség van. Amennyiben ilyen adatok továbbítására kerül sor, a megfelelő jogi személyek figyelmét fel kell hívni az azon személy adatainak megvédésére vonatkozó kötelezettségükre, akire az információ vonatkozik.

A szabályozásoknak megfelelően a személyes adatokat más büntetőeljárásokban, más olyan eljárásokban, amelyek a Horvátországban elkövetett büntetendő tevékenységekhez kapcsolódnak, nemzetközi büntetőbíráskodásban nyújtott segítségre vonatkozó eljárásokban, illetve nemzetközi rendőrségi együttműködés során fel lehet használni.

Be kell-e jelentenem a bűncselekményt, mielőtt igénybe vehetném az áldozatoknak nyújtott segítséget?

Az áldozat akkor is részesül a megfelelő bíróság áldozat- és tanúsegítő osztálya vagy civil társadalmi szervezet által nyújtott tájékoztatásban és segítségben, ha nem jelenti be a bűncselekményt.

Személyes védelem, ha veszélyben vagyok

A rendőrség feladatairól és hatásköréről szóló törvény 99. cikke szerint a rendőrség – különös jogszabályban meghatározott ellenkező rendelkezés hiányában és az ilyen rendelkezésekre nyitva álló ésszerű határidőn belül – biztosítja a sértett és minden más olyan személy megfelelő védelmét, akik a büntetőeljárásban információval szolgáltak vagy információval szolgálhatnak, illetve az ilyen személyekhez közel álló személyek védelmét, ha e személyeket vagy a hozzájuk közelálló személyeket az elkövető vagy a büntetőeljárásban részt vevő más személy miatt veszély fenyegeti. A rendőrség által biztosított védelem 24 órás fizikai védelmet jelent.

Milyen típusú védelem áll rendelkezésre?

A szabálysértési törvény 130. cikke szerint a rendőrség ideiglenesen, maximum nyolc napig elővigyázatossági intézkedést hozhat az olyan személyekkel szemben, akikről jogosan feltételezhető, hogy ők követték el a jogsértést. A gyakorlatban ezt általában olyan intézkedéseket jelent, amelyek megtiltják a gyanúsított számára bizonyos helyek vagy területek látogatását (kitiltás az áldozat otthonából), bizonyos személyek felkeresését, illetve a bizonyos személyekkel való kapcsolat fenntartását vagy felvételét. A rendőrség nyolc napon belül vádat emel az illetékes szabálysértési bíróságnál, amely ezt követően dönt arról, hogy a meghozott elővigyázatossági intézkedést felfüggeszti vagy meghosszabbítja. Emellett a szabálysértési eljárás során a bíróság a családon belüli erőszakról (és azzal szembeni védelemről) szóló törvény szerint az elkövetővel szemben a következő intézkedéseket hozhatja:

  1. kötelező pszichoszociális kezelés;
  2. az elkövetőt a családon belüli erőszak áldozatának megközelítésétől és zaklatásától eltiltó intézkedés;
  3. a közös otthonból való kitiltás;
  4. a droghasználat elleni kötelező kezelés.

A szabálysértési törvény szerint a bíróság emellett egyéb védelmi vagy elővigyázatossági intézkedéseket is alkalmazhat, amelyek célja annak megelőzése, hogy a gyanúsított zaklassa az áldozatot.

Ezen túl a büntető eljárásjogi törvény szerint a bíróság és az ügyész – ahelyett, hogy a terheltet vizsgálati őrizetbe helyezné – egy vagy több elővigyázatossági intézkedést rendelhet el, ideértve az elkövető meghatározott hely vagy terület látogatásától, meghatározott személy megközelítésétől, meghatározott személlyel való kapcsolat felvételétől vagy fenntartásától való eltiltását, illetve az olyan intézkedéseket, amelyek meggátolják, hogy az elkövető zaklassa az áldozatot vagy más személyt, illetve az áldozat otthonából való kitiltást.

Ki nyújthat nekem védelmet?

Az áldozat a rendőrségtől szerezheti be a jogaira vonatkozó tájékoztatást, ideértve a védelemhez való jógára, a rendelkezésre álló védelem típusaira és a rendőrség által az áldozat védelmében hozható intézkedésekre vonatkozó tájékoztatást.

Vizsgálni fogja-e valaki az ügyemben, hogy fennáll-e annak kockázata, hogy az elkövető újra bántani fog?

A nyomozás befejeztét és a megfelelő iratok illetékes büntető igazságszolgáltatási hatóságokhoz való benyújtását követően a rendőrség már nem vizsgálja tovább az áldozat szükségleteit, kivéve az elrendelt védelmi vagy elővigyázatossági intézkedések végrehajtása tekintetében. Amennyiben új körülményekre vonatkozó bejelentés érkezik, amelyek arra utalnak, hogy az elkövető újabb veszélyt jelent, a rendőrség az értékelése és az ügyben fennálló tények alapján további intézkedéseket hoz az áldozat védelme érdekében.

Vizsgálni fogja-e valaki az ügyemben, hogy ki vagyok-e téve a büntető igazságszolgáltatási rendszer által okozott további sérelemnek (a nyomozás vagy a bírósági eljárás során)?

A büntető igazságszolgáltatási rendszer (a nyomozás és a bírósági eljárás során) olyan módon működik, hogy a büntetőeljárási törvény szerint tiszteletben tartsa az áldozat jogait és a büntetőeljárásban érvényesülő státuszát. Az áldozat megvizsgálását megelőzően a nyomozást lefolytató bűnüldöző hatóság értékeli az áldozat bűncselekmények áldozatainak támogatást és segítséget nyújtó testületekkel, szervezetekkel és intézményekkel kapcsolatban fennálló helyzetét. Az áldozat helyzetének értékelése kiterjed annak felmérésére is, hogy az áldozat érdekében szükséges-e különös védelmi intézkedések alkalmazása. Amennyiben erre szükség van, a bűnüldöző hatóság meghatározza az alkalmazandó védelmi intézkedéseket (különös kihallgatási módszerek az áldozat tekintetében, kommunikációs technológiák alkalmazása az áldozat és az elkövető közötti vizuális kapcsolat elkerülése érdekében, illetve jogszabályban meghatározott egyéb intézkedések). Amennyiben a bűncselekmény áldozata gyermek, vélelmezni kell a különös védelmi intézkedések alkalmazásának szükségességét és különös védelmi intézkedéseket kell elrendelni. Az áldozat helyzetének értékelése különös tekintettel van az áldozat személyes jellemzőire, a jogsértés típusára és természetére, valamint a jogsértés elkövetésének körülményeire. Különös figyelmet kell fordítani azokra az áldozatokra, akik a súlyos jogsértés következtében jelentős károkat szenvedtek, az áldozat egyes személyes jellemzői miatt elkövetett jogsértések áldozataira, illetve az olyan áldozatokra, akiknek az elkövetőhöz fűzött kapcsolata őket különösen veszélyeztetetté teszi.

Milyen jogok illetik meg a különösen veszélyeztetett sértetteket?

A büntető igazságszolgáltatási rendszer (a nyomozás és a bírósági eljárás során) olyan módon működik, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény szerint tiszteletben tartsa az áldozat jogait és a büntetőeljárásban érvényesülő státuszát. Az áldozat megvizsgálását megelőzően a nyomozást lefolytató bűnüldöző hatóság a bűncselekmények áldozatainak támogatást és segítséget nyújtó testületekkel, szervezetekkel és intézményekkel együttműködésben értékeli az áldozat helyzetét. Az áldozat helyzetének értékelése kiterjed annak felmérésére is, hogy az áldozat érdekében szükséges-e különös védelmi intézkedések alkalmazása. Amennyiben erre szükség van, a bűnüldöző hatóság meghatározza az alkalmazandó védelmi intézkedéseket (különös kihallgatási módszerek az áldozat tekintetében, kommunikációs technológiák alkalmazása az áldozat és az elkövető közötti vizuális kapcsolat elkerülése érdekében, illetve jogszabályban meghatározott egyéb intézkedések). Amennyiben a bűncselekmény áldozata gyermek, vélelmezni kell a különös védelmi intézkedések alkalmazásának szükségességét, és különös védelmi intézkedéseket kell elrendelni. Az áldozat helyzetének értékelése különös tekintettel van az áldozat személyes jellemzőire, a jogsértés típusára és természetére, valamint a jogsértés elkövetésének körülményeire. Különös figyelmet kell fordítani azokra az áldozatokra, akik a súlyos jogsértés következtében jelentős károkat szenvedtek, az áldozat egyes személyes jellemzői miatt elkövetett jogsértések áldozataira, illetve az olyan áldozatokra, akiknek az elkövetőhöz fűződő kapcsolata őket különösen veszélyeztetetté teszi.

Kiskorú vagyok – vannak-e speciális jogaim?

Amennyiben a bűncselekmény áldozata gyermek, az áldozat általános jogai mellett a következő kiegészítő jogok is megilletik:

  1. egy jóváhagyott személy általi képviselethez való jog, amely képviselet költségeit kormányzati költségvetésből kell finanszírozni;
  2. a személyes adatainak bizalmas kezeléséhez való jog;
  3. a nyilvánosság kizárásához való jog.

Gyermeknek minősül minden 18 év alatti személy.

A gyermekkorú tanút vagy áldozatot a vizsgálóbíró hallgatja meg a tárgyaláson és az idézést a szülőjének vagy gyámjának kell megküldeni.

A családtagom bűncselekmény következtében elhunyt – milyen jogok illetnek meg?

A bűncselekmények áldozatairól (pénzügyi kártérítésről) szóló törvény szerint, ha a bűncselekmény közvetlen áldozata az erőszakos bűncselekmény következtében meghal, a közvetett áldozat(a közvetlen áldozat házastársa, élettársa, szülője, nevelt gyermeke, nevelőszülője, mostohaanyja, mostohaapja, mostohagyermeke, illetve az a személy, akivel a közvetlen áldozat azonos nemű kapcsolatban élt) a bűncselekmények áldozatairól (pénzügyi kártérítésről) szóló törvényben meghatározott pénzügyi hozzájárulásra jogosult.

Az elhunyt (közvetlen) áldozat által eltartott közvetett áldozat a törvényes tartás elvesztése következtében maximum 70 000 HRK-ra, továbbá – amennyiben a temetés általános költségeit ő állta – ezek fedezésére maximum 5 000 HRK-ra jogosult.

Bármely személy, akinek a családtagja bűncselekmény áldozataként életét vesztette, magánfélként jogosult a büntetőeljárásban részt venni és kártérítést követelni (büntető vagy polgári eljárásban).

A családtagom bűncselekmény sértettje volt – milyen jogok illetnek meg?

A közvetett áldozat lehet a közvetlen áldozat házastársa, élettársa, gyermeke, szülője, nevelt gyermeke, nevelőszülője, mostohaanyja, mostohaapja, mostohagyermeke, illetve az a személy, akivel a közvetlen áldozat azonos nemű kapcsolatban élt.

Közvetett áldozatnak minősülnek emellett a nagyszülők és az unoka, ha az egyikük a közvetlen áldozat, feltéve, hogy e három személy hosszabb ideig közös háztartásban élt és a nagyszülők látták el a szülők feladatait.
Az élettársi kapcsolatot és az azonos nemű kapcsolatot a horvát szabályozás szerint kell értelmezni.

Amennyiben a bűncselekmény áldozata életét vesztette, a közvetett áldozatok kártérítésre jogosultak (a törvényes tartás elvesztésére és az általános temetési költségekre tekintettel).

Igénybe vehetek-e közvetítői szolgáltatásokat? Milyen feltételekkel? A közvetítés során biztonságban leszek?

Horvátországban a kiskorú és fiatal felnőtt elkövetők tekintetében a büntetőeljárást megelőzően a sértett-áldozat közvetítő modell érvényesül. E modell a feltételes mérlegelési rendszer része. A modell a fiatalkorúak bíróságáról szóló törvény kiskorú és fiatal felnőtt elkövetők azon különös kötelezettségére vonatkozó rendelkezéseit valósítja meg, amelyek szerint részt kell venniük a közvetítéssel lefolytatott peren kívüli egyezség megkötésének megkísérlésében. Ennek megfelelően, ha a kiskorú elkövető eleget tesz e kötelezettségének, nem állítják bíróság elé.

2013 óta Horvátországban összesen 60 közvetítő jár el, akik egyéves programban, 170 órás képzés keretében szerzik meg szaktudásukat (amely előadásokból, feladatokból, szerepjátékból, gyakorlati mentorálási feladatokból és felügyeletből áll). A közvetítők az egyedüli szakértők Horvátországban, akik jogosultak helyreállító igazságszolgáltatás lefolytatására büntetőügyekben, és e személyek a horvát Szociálpolitikai és Ifjúsági Minisztériumtól, a peren kívüli megegyezési egyesülettől és az UNICEF-től kapják meg a tanúsítványaikat.

Ennek következtében minden horvát megyeszékhely saját peren kívüli megállapodási szolgálatot működtet.

Hol találom a jogaimról szóló jogszabályt?

A büntetőeljárásról szóló törvény
A bűncselekmények áldozatairól (pénzügyi kártérítésről) szóló törvény

Utolsó frissítés: 08/10/2018

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.

Észrevételek

Itt megoszthatja velünk az új webhellyel kapcsolatos észrevételeit és megjegyzéseit