Vádlottak (büntetőeljárás)

Bulgária

Tartalomszolgáltató:
Bulgária

Hol és hogyan kerül sor a tárgyalásra?

A büntetőeljárási törvény határozza meg, hogy ügyében körzeti vagy regionális elsőfokú bíróság jár-e el. A bíróságokkal kapcsolatos további információkért látogasson el a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács webhelyére.

A tárgyalás elvileg nyilvános. Lehetőség van azonban arra, hogy akár az egész tárgyalásra, illetve egyes meghallgatásokra zárt ajtók mögött kerüljön sor. Erre az államtitkok, a közerkölcs vagy egy védett tanú titkos személyazonosságának védelme érdekében van lehetőség.

A vád súlyosságától függően az ügyben egy bíró, vagy egy bíróból és két ülnökből álló tanács dönt. A legsúlyosabb bűncselekményeket két bíróból és három ülnökből álló tanács tárgyalja. Az eljárásban a bíró és az ülnökök egyenlő szavazattal rendelkeznek.

Megváltoztathatók a vádak a tárgyalási szakaszban?

Igen, amennyiben a tárgyalási szakaszban a nyomozó hatóságok számára addig ismeretlen, a vádat alátámasztó bizonyítékokra derül fény. Új vádak csak akkor hozhatók fel, ha:

  • az eredeti vádakban foglalt tényeket jelentős mértékben meg kell változtatni;
  • vagy az új vádak a változtatások nélkül is súlyosabb bűncselekményekre utalnak.

Új vád esetében ön kérheti, hogy a tárgyalási szakasz folytatása előtt felkészülhessen.

Ha bűnösnek vallja magát az ön ellen felhozott vádak bármelyikében, enyhébb büntetést kaphat. A bíróság ugyanakkor nem hozhat ítéletet kizárólag az ön beismerése alapján.

Milyen jogaim vannak a tárgyalási szakasz során?

Ha több mint 5 évi szabadságvesztéssel büntethető bűncselekménnyel vádolják, meg kell jelennie a tárgyaláson. Ha ön más ország állampolgára, és kötelező a jelenléte, a tárgyalás csak az itt meghatározott feltételekkel tartható meg az ön távollétében. Ezekben az esetekben az itt meghatározott eljárás értelmében rendelnek ki védőt önnek.

Elvileg nem megengedett, hogy egy tárgyaláson valaki videokapcsolat útján vegyen részt. A bíróság csak akkor kérdezheti ki önt videokapcsolat útján, ha úgy véli, hogy ez nem hátráltatja az eljárást, és csak akkor, ha ön nem tartózkodik az országban. A kötelező részvétel azt jelenti, hogy önnek ténylegesen jelen kell lennie a tárgyalás egésze során. Ha a részvétele nem kötelező, joga van ahhoz, hogy jelen legyen. Ha nem beszéli a nyelvet, ingyenesen vehet igénybe tolmácsot.

A büntetőeljárási törvény meghatározza az olyan eseteket, amelyekben kötelező jogi védelmet biztosítani az ön számára. Az ügyvédválasztásról és az ingyenes jogi tanácsadáshoz való jogáról ebben a részben tájékozódhat. Ügyvédjét természetesen lecserélheti. Ha fogva tartják, négyszemközt találkozhat és beszélhet az ügyvédjével. Ha nem beszéli a nyelvet, kérhet tolmácsot.

A tárgyalási szakaszban beszélhet, de ez nem kötelező. Még ha valótlanságot állít is, az nem jár önre nézve semmilyen hátrányos következménnyel. Személyes adatait azonban igazolnia kell.

Milyen jogaim vannak az ellenem szóló bizonyítékokkal kapcsolatban?

Megtámadhatja az ön ellen szóló bizonyítékokat. Állíthatja, hogy egy bizonyíték nem fogadható el, mert nem jogszerűen gyűjtötték, vagy bár elfogadható, de nem támasztja alá a vádat. A bizonyítékok megtámadására rendszerint a tárgyalási szakasz végén kerül sor, amikor az ügyvéd ismerteti a védelem érveit. A bizonyítékok elfogadhatósága a tárgyalási szakasz közben is megkérdőjelezhető.

Jogosult bármilyen olyan, ön számára kedvező bizonyítékot kérni, amely jogilag elfogadható. Kérheti, hogy hallgassák meg a védelem tanúit. A tárgyalási szakaszban bármikor kérheti bizonyítékok bemutatását. A magándetektív megbízása révén gyűjtött bizonyítékok is elfogadhatók, ha jogszerűen szerezték meg őket. Az ügyvédje fel tudja mérni ezen bizonyítékok eljárásbeli jelentőségét.

Ön és az ügyvédje bármilyen kérdést feltehet a vád tanúinak azok jelenlétében. A védett tanúk meghallgatására vonatkozó eljárás ennél kötöttebb. Kétségbe vonhatja a tanúk vallomásait. Erre rendszerint a tárgyalási szakasz végén kerül sor, amikor az ügyvéd ismerteti a védelem érveit.

Figyelembe veszik a büntetett előéletemre vonatkozó adatokat?

A bíróság akár az ön hozzájárulása nélkül is beszerzi az Önnel szemben büntetőügyekben hozott korábbi elmarasztaló ítéletekre vonatkozó információkat. Amennyiben bűnösnek találják, és korábban már hoztak Önnel szemben elmarasztaló ítéletet, akkor súlyosabb büntetést szabhatnak ki önre. Az információknak a tárgyalási szakasz lezárásakor aktuálisnak kell lenniük. Figyelembe vesznek minden olyan korábbi, más tagállamban hozott elmarasztaló ítéletet, amelyet egy bolgár bíróság már elismert.

Mi történik a tárgyalási szakasz végén?

Amennyiben a bíróság megállapítja, hogy a vád minden kétséget kizáróan bizonyítást nyert, a bíróság önt bűnösnek találja, és büntetést szab ki az ítélkezési gyakorlat szerint. Egyéb esetben a bíróság önt ártatlannak nyilvánítja.

Lehetséges ítéletek:

  • Életfogytig tartó szabadságvesztés – az enyhítéshez való joggal vagy anélkül – a legsúlyosabb bűncselekményekért szabják ki. Az enyhítéshez való jog nélküli életfogytig tartó szabadságvesztést nem lehet határozott idejű szabadságvesztésre változtatni. A határozott idejű szabadságvesztés maximum 20 év, kivételes esetben legfeljebb 30 év lehet. A büntetést büntetés-végrehajtási intézetben kell letölteni.
  • Határozott idejű próbára bocsátás – szabadságvesztés nélkül kerül sor ellenőrzési és befolyásolási intézkedésekre. Ilyen intézkedés lehet a közmunka.
  • Elkobzás – az elítéltet megfosztják a vagyonától vagy annak egy részétől.
  • Pénzbüntetés – az elítéltet bizonyos összegű készpénz megfizetésére kötelezik.
  • Meghatározott időre szóló eltiltás – eltiltás bizonyos pozíció betöltésétől, bizonyos foglalkozás gyakorlásától, díjakra való jogosultságtól vagy katonai címektől.
  • Nyilvános megrovás – a büntetést bizonyos keretek között nyilvánosságra hozzák.

Milyen szerepe van a sértettnek a tárgyalási szakaszban?

Mint magánvádló, a sértett fenntartja az ügyész által előterjesztett vádat és az ön elítélését kéri. Polgári jogi felperesként a sértett azt szeretné, hogy önt a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére kötelezzék. A tárgyalási szakasz kezdetén a sértett kérelmet nyújt be, és a bíróság döntése alapján töltheti be az említett szerepeket.

Védett tanú meghallgatása

A vallomástétel veszélyeztetheti egy tanú vagy a családja és barátai életét vagy egészségét. A bíróság ilyen esetben, ha meggyőződése, hogy a veszély valós, a tanú kérésére vagy beleegyezésével sürgősen intézkedik a tanú védelméről. Ilyen intézkedés lehet egy fenyegetésnek kitett tanú személyazonosságának a titokban tartása.

Ha titkos személyazonosságú védett tanú tesz vallomást, a bíróság akkor hallgatja meg, amikor a tárgyalás felei nincsenek jelen. A jog megköveteli a bíróságtól, hogy minden lehetséges óvintézkedést megtegyen annak érdekében, hogy ne fedje fel a tanú személyazonosságát. A meghallgatás után a bíróság azonnal átadja önnek és az ügyvédjének az aláírás nélküli tanúvallomás másolatát. Ön és az ügyvédje írásban tehetik fel kérdéseiket a tanúnak.

Kapcsolódó linkek

https://www.lex.bg/bg/laws/ldoc/2135512224Büntetőeljárási törvény

https://www.lex.bg/bg/laws/ldoc/1589654529Büntető törvénykönyv

https://www.lex.bg/bg/laws/ldoc/2135560660Igazságszolgáltatási törvény

http://www.vss.justice.bg/bg/vlast/1.htmLegfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács

Utolsó frissítés: 20/07/2022

E lap nemzeti nyelvű változatát az adott tagállam tartja fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Az Európai Bizottság nem vállal semmifajta felelősséget az e dokumentumban szereplő vagy abban hivatkozott információk vagy adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.