Az átmeneti időszak vége előtt indított, folyamatban lévő polgári eljárásokat az uniós jog alapján fogják lefolytatni. Az európai igazságügyi portálon 2024 végéig még olvashatók lesznek az Egyesült Királyságra vonatkozó releváns információk, az országgal kötött kölcsönös megállapodás alapján.

Öröklés

Skócia
Tartalomszolgáltató:
European Judicial Network
Európai Igazságügyi Hálózat (polgári és kereskedelmi ügyek)

 

A tájékoztatók elkészítésében közreműködött az Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa (CNUE).

 

1 Hogyan készül a végintézkedés (végrendelet, közös végrendelet, öröklési szerződés)?

A személy halála esetén úgy hagyhat vagyontárgyat más személyre, ha azt hagyományként felveszi a végrendeletébe. A Writing (Scotland) Act 1995 (1995. évi törvény az írásbeliségről [Skócia]) rendelkezései megkövetelik, hogy az 1995. augusztus 1-je után készült végrendeletek írásban készüljenek, és azokat az örökhagyó aláírja.

Személyek birtokolhatnak ingó és ingatlan vagyont jogcímmel közös név alatt és a túlélő javára (ezt gyakran nevezik a túlélési záradéknak).

Személyek birtokolhatnak ingó és ingatlan vagyont jogcímmel a saját nevük alatt is vagy másokkal, azzal, hogy az adott személy abban levő tulajdonának vagy részesedésének különleges rendeltetése, hogy a halála esetén egy másik személyt illet.

Végrendelet hiányában a túlélési záradék vagy a különleges rendeltetés alkalmazandó, és a vagyontárgy a Succession (Scotland) Act 1964 (1964. évi törvény a jogutódlásról [Skócia]) alapján száll át.

2 Nyilvántartásba kell-e vetetni a végintézkedést, és ha igen, hogyan?

Skóciában nem követelmény a végrendeletek nyilvántartásba vetetése.

Az ingatlanvagyonra vonatkozó jogcímet, beleértve a túlélési záradékra vagy a különleges rendeltetésre vonatkozó jogcímet be kell jegyeztetni vagy a Register of Sasines (ingatlanjog-átszállási nyilvántartás) vagy a Land Register of Scotland (Skócia ingatlan-nyilvántartása) nyilvántartásba.

Bizonyos esetekben bejegyzik az ingó vagyonra vonatkozó jogcímet, beleértve a túlélési záradékra vagy a különleges rendeltetésre vonatkozó jogcímet, például egy cég részvénykönyvébe.

3 Korlátozott-e a végintézkedési szabadság (van-e például kötelesrész)?

A skót jog szerint a gyermek vagy a túlélő házastárs/élettárs törvényes jogot igényelhet az ingó vagyonból a szülő/házastárs/élettárs halála esetén akkor is, ahol az elhunyt végrendeletet hagyott hátra. A törvényes jog védelmet jelent az öröklésből való kitagadással szemben. A gyermekek az elhunyt ingó vagyonának (pénz, részvények stb.) egyharmad részére jogosultak, ha van túlélő házastárs vagy élettárs, illetve a felére, ha nincs túlélő házastárs vagy élettárs. A túlélő házastárs/élettárs az elhunyt ingó vagyonának (pénz, részvények stb.) egyharmad részére jogosult, ha vannak gyermekek, illetve a felére, ha egy gyermek sincs.

4 Ki mennyit örököl végintézkedés hiányában?

A vagyon a Succession (Scotland) Act 1964 (1964. évi törvény a jogutódlásról [Skócia]) alapján az alábbiak szerinti sorrendben száll át.

a) ELŐJOGOK

Az özvegynek vagy a túlélő élettársnak (a túlélő) előjoga van a néhai házastársa vagy élettársa hagyatékára.

Ha a személynek, aki meghalt, háztulajdona volt, és a túlélő abban élt, akkor bizonyos keretek között ő jogosult a házra és annak a háznak a bútoraira és berendezési tárgyaira. A túlélő a következőket igényelheti:

  • a házat, mindaddig, amíg annak értéke kevesebb, mint 473 000 GBP,
  • a bútorokat és berendezési tárgyakat legfeljebb 29 000 GBP értékig.
  • Ha az elhunyt személynek gyermekei vagy más leszármazottai vannak, a túlélő a hagyatékból az első 50 000 GBP-re jogosult. Ha az elhunyt személynek nincsenek gyermekei vagy más leszármazottai, a túlélő az első 89 000 GBP-re jogosult.

b) TÖRVÉNYES JOGOK

Ha az „előjogok” kielégítése után maradt hagyaték, a túlélő házastárs vagy élettárs és a gyermekek jogosultak bizonyos „törvényes jogokra” az elhunyt személy „ingó vagyonából”, ahogyan az a fenti 3. válaszban megállapításra került.

c) SZABAD HAGYATÉK

Az előjogok és a törvényes jogok kielégítése után a törvényes hagyaték fennmaradó része a jogszabályok szerint „háramlik át” az alábbi sorrendben:

  • Gyermekek
  • Ha a szülők és a testvérek túlélnek, akkor a szülők öröklik a felét és a lánytestvérek öröklik a felét
  • Fivérek és nővérek, ha nincsenek túlélő szülők
  • Szülők, ha nincsenek túlélő fivérek és nővérek
  • Túlélő házastárs vagy élettárs
  • Nagybácsik vagy nagynénik (mindkét szülő ágán)
  • Nagyszülők (mindkét szülő ágán)
  • Nagyszülők fivérei és nővérei (mindkét szülő ágán)
  • Egyéb felmenők – a nagyszülőknél távolabbiak
  • A Korona

5 Melyik hatóság illetékes a következőkben?

5.1 öröklési ügyek

5.2 az örökség elfogadását vagy visszautasítását kimondó nyilatkozat átvétele

5.3 a hagyomány elfogadását vagy visszautasítását kimondó nyilatkozat átvétele

5.4 a kötelesrész elfogadását vagy visszautasítását kimondó nyilatkozat átvétele

A legtöbb hagyaték esetében szükséges, hogy a hagyatéki végrehajtó (akit vagy az elhunyt végrendeletében neveznek ki vagy a sheriff court [seriffbíróság – helyi körzeti bíróság] nevez ki) „megerősítést” szerezzen a sheriff courttól. A kiadott megerősítés a hagyatéki végrehajtó jogosultsága a megerősítés iránti kérelem mellékletét képező hagyatéki leltárban meghatározott hagyaték kezelésére – egyúttal felhatalmazást ad a végrehajtónak, hogy kezeljen minden, az adott hagyatékkal kapcsolatos jogutódlási vonatkozású ügyet.

6 Az öröklés rendezésére vonatkozó, tagállami jog szerinti eljárás rövid leírása, beleértve a hagyaték felszámolását és az eszközök felosztását (indít-e például hivatalból örökösödési eljárást a bíróság vagy más illetékes hatóság)

  • A legtöbb hagyaték esetében szükség van egy végrehajtóra, aki kezeli a hagyatékot, és akit vagy a végrendeletben neveznek ki vagy a sheriff court nevez ki (kinevezett végrehajtó), olyan esetekben, amikor nincs érvényes végrendelet, vagy ha a megnevezett végrehajtók nem tudnak vagy nem hajlandók eljárni.
  • A legtöbb hagyaték esetében a végrehajtó(k)nak a sheriff courttól kell kérnie (kérniük) a megerősítést.
  • A kinevezett végrehajtó köteles felelősségbiztosítást (biztosítéki kötvényt) kötni, mielőtt megkezdi a hagyaték kezelését, kivéve, ha a hagyaték nem kis értékű hagyatéki eljárás tárgyát képezi, és bizonyos egyéb korlátozott körülmények között.
  • A megerősítés iránti kérelemhez a végrendelettel együtt (ha van) mellékelni kell a hagyaték minden tételét felsoroló leltárt.
  • A bíróság a hagyaték leltárban levő tételei vonatkozásában adja ki a megerősítést, és ez a végrehajtó felhatalmazása e tételek begyűjtésére.
  • A hagyaték begyűjtését követően a végrehajtó köteles kifizetni minden tartozást és adót a hagyaték felosztása előtt a végrendelet vagy a Succession (Scotland) Act 1964 (1964. évi törvény a jogutódlásról [Skócia]) feltételei szerint.

7 Hogyan és mikor válik valaki örökössé, illetve hagyományossá?

Ha van végrendelet, az megnevezi a kedvezményezetteket vagy a kedvezményezettek osztályát, akik a hagyaték egy részét vagy egészét öröklik, attól függően, hogy van-e igény törvényes jogokra.

Végrendelet hiányában a hagyaték öröklésére jogosultak jogait és sorrendjét a Succession (Scotland) Act 1964 (1964. évi törvény a jogutódlásról [Skócia]) határozza meg.

Végrendelet hiányában a túlélő élettárs a haláltól számított hat hónapon belül kérelmet nyújthat be a bírósághoz a Family Law (Scotland) Act 2006 (2006. évi családjogi törvény [Skócia]) szerinti hagyatéki odaítélésért.

A „birtokba helyezés” az a pont, amikor a kedvezményezett megszerzi a „vagyoni jogát” az örökrész tekintetében. A Succession (Scotland) 1964 Act (1964. évi törvény a jogutódlásról [Skócia]) szerint a hagyaték a végrehajtó birtokába kerül kezelés céljából. Ezen a ponton a kedvezményezett személyes jogot szerez a végrehajtóval szemben az örökrész tárgyának részére történő kiadására. Amikor az örökrész tárgyát átadják a kedvezményezettnek, akkor ő „valódi (dologi) jogot” szerez.

A birtokba helyezés időzítése attól függ, hogy az elhunyt mit szándékozott meghatározni a végrendeletében.

8 Felelős-e az örökös az elhunyt adósságaiért, és ha igen, milyen feltételek mellett?

A végrehajtó köteles megfizetni a hagyatékot terhelő minden adót, mielőtt a hagyatékot felosztja a kedvezményezettek között. A hagyaték nem osztható fel a halál időpontjától számított hat hónapon belül, hogy a hitelezők benyújthassák az igényüket. Ha a hitelező nem nyújtja be az igényét 6 hónapon belül, és a végrehajtó felosztja a hagyatékot, akkor a kedvezményezettek elméletben az örökrészük erejéig felelnek a tartozásokért.

9 Milyen dokumentumokat és/vagy információkat kell benyújtani rendszerint az ingatlan bejegyzéséhez?

Az ingatlanvagyon jogcíme a Land Register for Scotlandnál (Skócia ingatlan-nyilvántartása) bejegyzett rendelkezéssel vagy a megerősítéshez (vagy megerősítő igazoláshoz) csatolt aláírt dokumentummal (ügyirattal) ruházható át a kedvezményezettre.

Ha van túlélési záradék, a vagyonra vonatkozó jogcím automatikusan átszáll a túlélő tulajdonosra, és a halotti bizonyítvány kivonatát kell elhelyezni a tulajdoni lap mellé.

9.1 Kötelező vagy megkeresés alapján kötelező-e a hagyatéki gondnok kijelölése? Ha igen, milyen lépéseket kell tenni?

Nem minden hagyaték esetében van szükség bírósági megerősítésre – néhány tőkepénzes anélkül fizet, hogy szükség lenne a megerősítésre. Ha megerősítés szükséges, végrehajtót kell kinevezni, akit vagy a végrendeletben neveznek meg vagy bíróság nevez ki a kinevezett végrehajtó kijelölése iránti benyújtott kérelem alapján.

9.2 Ki jogosult végrehajtani az elhunyt végintézkedését és/vagy kezelni a hagyatékot?

Az akár végrendelet, akár a bíróság által kijelölt végrehajtó, aki megerősítést kapott a bíróságtól, kezeli a hagyatékot. Azonban bizonyos esetekben a tőkepénzesek az örökhagyó hagyatékát anélkül utalják át, hogy megerősítésre lenne szükség.

9.3 Mik a gondnok jogai?

  • Az azonosított hagyaték begyűjtése a megerősítési kérelemben szereplő leltárba.
  • A tartozások és adók megfizetése.
  • A hagyaték fennmaradó részének a kedvezményezettek közötti felosztása a végrendelet alapján, vagy ha az nincs, akkor a Succession (Scotland) Act 1964 (1964. évi törvény a jogutódlásról [Skócia]) alapján.
  • Az elhunytnak járó adósságok behajtása.
  • Ha az elhunyt személyi sérülést szenvedett a halála előtt, az ilyen személy végrehajtója jogosult a kártérítésre úgy, mint az elhunyt.
  • A végrehajtó jogosult folytatni a személyi sérülés miatti kártérítési pert, amelyet az elhunyt indított a halála előtt, és amely nem zárult le.
  • Ha az elhunyt becsületsértés miatt indított kártérítési pert, és az a haláláig nem zárult le, a kártérítésre való jog átszáll a végrehajtóra.
  • Ha az elhunyt szerződésszegés alapján volt jogosult kártérítésre, akkor az arra vonatkozó pert a végrehajtó folytathatja vagy megindíthatja.

10 Milyen dokumentumokat állítanak ki rendszerint a hagyatéki eljárás során vagy azt követően a tagállami jog szerint a kedvezményezettek jogállásának és jogainak bizonyítására? Rendelkeznek ezek bizonyító erővel?

A kedvezményezettek jogállásának és jogainak bizonyítására nem szükséges okiratot kiállítani. A hagyaték tárgyait a hagyatékot kezelő végrehajtó adja át a kedvezményezetteknek, és egyeseknél ez a jogcím hivatalos átadását és esetleges bejegyzését jelenti. Ahogy fent megállapításra került, ha van túlélési záradék, a vagyonra vonatkozó jogcím automatikusan átszáll a túlélő tulajdonosra, és a halotti bizonyítvány kivonatát kell elhelyezni a tulajdoni lap mellé. Skóciában a megerősítési eljárás részeként örökösödési adó nyomtatványt kell benyújtani akkor is, nem kell örökösödési adót fizetni.

 

Ez a webhely az Európa Önökért portál része.

Örömmel vesszük visszajelzését arról, hogy hasznosnak találta-e az oldalon szereplő információkat.

Your-Europe

Utolsó frissítés: 30/08/2021

Ennek a lapnak a különböző nyelvi változatait az Európai Igazságügyi Hálózat tagállami kapcsolattartói tartják fenn. Az Európai Bizottság szolgálata készíti el a fordításokat a többi nyelvre. Előfordulhat, hogy az eredeti dokumentumon az illetékes tagállami hatóság által végzett változtatásokat a fordítások még nem tükrözik. Sem az Európai Igazságügyi Hálózat, sem a Bizottság nem vállal semmilyen felelősséget, illetve kötelezettséget az e dokumentumban közzétett vagy hivatkozott információk és adatok tekintetében. Az ezen oldalért felelős tagállam szerzői jogi szabályait a Jogi nyilatkozatban tekintheti meg.